2015.03.19 14:54

Lukács 24,45

 

Az evangéliumi keresztény gyülekezetek tagjaitól gyakran halljuk ezt az elkeseredett kérdést: „Miért nem értik meg az emberek a Biblia üzenetét, amikor az olyan világos?” Valóban olyan világos a Biblia? Nem hiszem. Lukács evangélista feljegyzése szerint, Jézus tanítványai is csak akkor értették meg az Ószövetséget, amikor Jézus megnyitotta értelmüket.

E rövid előadásban először azokat az akadályokat szeretném bemutatni, amelyek a bibliai szövegek megértésének útjában állnak. Majd röviden bemutatom a Biblia tanulmányozásának egyszerű lépéseit. Végül szólok arról, hogy a Biblia szent könyv, Isten szava emberi nyelven, ezért megértésének spirituális előfeltételei, és következményei vannak.

Leküzdésre váró akadályok

A Biblia megértésének vannak nyelvi, kulturális, történeti akadályai. Nem azért vesszük számba ezeket, hogy elmenjen a kedvünk a Szentírás olvasásától, hanem azért, hogy lássuk, mi az, amin felül kell kerekednünk ahhoz, hogy megértsük Isten üzenetét.

1.      Az első akadály, hogy mi a harmadik személy szemszögéből olvassuk a Bibliát? Mit jelent ez? Az első olvasat az, hogy az írók látták saját írásaikat. Mire gondolhatott Pál apostol, amikor leírta ezt a mondatot: „Nem emlékeztek rá, hogy amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt?” (2Thessz 2,5). A második perspektíva az, ahogy az eredeti olvasók értették a Bibliát? Mire gondolhattak a Thesszalonikaiak, amikor elolvasták ezt a mondatot. Sem Pál fejével, sem a Thesszalonikai gyülekezet tagjainak fejével nem tudunk gondolkodni, ezt a helyzetet nevezzük harmadik perspektívának.

2.      A második akadály a nyelv. Az Ószövetség egy részét héberül, egy kisebb részét arámul, az Újszövetséget görögül írták. Mi azonban magyarul, vagy más modern nyelven olvassuk. A maga módján minden fordító arra törekszik, hogy a tőle telhető leghitelesebb módon adja vissza az eredeti szöveg értelmét, de nincs tökéletes fordítás. Bizonyos értelemben miden fordítás egyszersmind ferdítés is.

3.      A harmadik akadály, amit le kell küzdenünk a Biblián belüli irodalmi stílusok sokfélesége. A Biblia nem egy könyv, amit egy stílusban írtak, hanem hatvanhat könyvecske. Vannak köztük elbeszélések, példázatok, versek, közmondások, prédikációk, levelek, víziók, törvényszövegek, királyi rendeletek, stb. Másként értelmezik a Gazdag és Lázár példázatát azok, akik iróniát látnak Jézus szavaiban, és másként, akik ténynek veszik, hogy halála után Lázár Ábrahám kebelére jutott.

4.      A negyedik akadály a kultúrák különbözősége. A bibliai írók és az olvasók is közel-keleti emberek voltak, akik a Földközi tenger keleti partvidékén éltek. Ókori emberek voltak, akik az ókori ember szemével nézték a világot. Mi Európában élünk a legújabb korban, és ennek megfelelő módon szemléljük a világot. Át kell hidalnunk tehát azt a kulturális különbséget, ami köztünk és a bibliai korban élő emberek között van.

5.      Az ötödik akadály a történelmi távolság. Maga a Biblia is több ezer évet ölel fel Ádámtól fogva János apostolig. Ennyi idő alatt sokat változott a világ. Mi azonban a Biblia legfiatalabb könyveitől is kétezer éves távolságban vagyunk. Ennek következtében jelentős erőfeszítésekre van szükségünk, hogy megértsük, mit jelentettek bizonyos bibliai kijelentések ott és akkor, hogy aztán felismerhessük azokat az alapelveket, amelyeket itt és most szeretnénk alkalmazni.

6.       A hatodik akadály kisebb, mint ahogy azt a Biblia egyes kritikusai gondolták, de mégsem lehet teljesen elhanyagolni: elvesztek azok a kéziratok, amelyek a próféták és az apostolok kezéből kerültek ki. A Biblia szövege csupán másolatokban áll rendelkezésünkre, és e másolatok között vannak kisebb-nagyobb eltérések, amelyek nem változtatják meg, de árnyalják a bibliai szöveg értését. A Jelenések könyve hetedik boldogmondása például abban a szövegben, amit Károli Gáspár használt így szólt: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait…”, míg az újabb fordítások által használt görög szövegben ezt olvassuk: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat…” (Jel 22,14). A görögben a két szöveg hasonlóan hangzik, ezért a szövegkritikusok véleménye megoszlik arról, hogy melyik lehetett az eredeti. Ma azt mondják sokan, hogy a második lehetett az eredeti, az első változat diktálás közben tapasztalt elhallás eredménye lehet.

Hogyan értjük meg?

Érdemes megvizsgálni a bibliai szöveg vizsgálatának hat egyszerű lépését, mert ezzel le tudjuk küzdeni azokat az akadályokat, amelyek az üzenet megértése előtt tornyosulnak.

Első lépés: az imádság

Mivel a lelki dolgok lelkiképpen ítéltetnek meg (1Kor 2,14), teljesen természetes, hogy mielőtt hozzáfognánk a Szentírás tanulmányozásához, Istenhez fordulunk imában. A Biblia Isten Szava, ezért ahhoz, hogy megértsük, a Szentlélek megvilágosító befolyására van szükségünk. Amikor imádkozunk, először is bölcsességet kérünk Istentől (Jak 1,5), és könyörgünk azért, hogy a Szentlélek vezesse gondolatainkat (Lk 11,13), miközben megnyitjuk az Igét. Az ima természetesen nem korlátozódik a bibliaolvasást megelőző percekre, a Szentírás kutatója könyöröghet az Úrhoz a bibliai szöveggel való viaskodás egész folyamatában, kérhet világosságot, és elmondhatja azokat a nehézségeket is, melyeket az üzenet alkalmazása közben tapasztal. Így párbeszéd jön létre Isten és az Ő Igéje, valamint az emberi eszköz között.

Második lépés: a szöveg olvasása

Jézus boldogoknak nevezi a Jelenések könyvének olvasóit (Jel 1,3).  Ő maga előbb felolvasta a kijelölt bibliai szakaszt (Lk 4,16-19), és csak ezt követően kezdte értelmezni és alkalmazni (Lk 4,21-27). A bibliai szöveget olvashatjuk személyesen, a belső szobában, vagy nyilvánosan az istentiszteleten. Akkor válhatunk otthonosakká a szövegben, ha többször, figyelmesen elolvassuk, lehetőleg a szélesebb összefüggésre való tekintettel. Egy-egy szöveg memorizálása is jót tehet. Ahhoz, hogy könyv nélkül meg tudjuk tanulni a szöveget, többször el kell ismételnünk, így a szöveg egyre élőbbé válik számunkra, és így új összefüggések tárulnak fel előttünk.

Harmadik lépés: az összefüggések vizsgálata

Az összefüggéseket vizsgálva meg kell különböztetnünk a történeti-kulturális és az irodalmi összefüggéseket. Utóbbi lehet közvetlen szövegösszefüggés, vagy tágabb összefüggés.

1. Történeti kontextus: A történeti-kulturális összefüggések vizsgálata olyan kérdésekre válaszol, mint a vizsgált bibliai könyv kora, szerzője, az első olvasók kiléte, a szerző célja. Mikor, milyen földrajzi területen játszódtak le a könyven szereplő események? Milyen politikai, társadalmi, gazdasági helyzetben éltek a mű első olvasói? Mit lehet tudni a könyv korának vallási szokásairól, stb.? Ezek az ismeretek, hasznosok, sőt bizonyos esetben nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megértsük a vizsgálat tárgyát képező szöveget.

2. Irodalmi összefüggés: Az irodalmi összefüggés azokra a versekre, bekezdésekre, fejezetekre és könyvekre terjed ki, melyek megelőzik, illetve követik a kiválasztott szakaszt. Meg szoktuk különböztetni a közvetlen és a tágabb összefüggéseket.

a. A tágabb értelemben vett irodalmi összefüggés legfőképpen azt a bibliai könyvet jelenti, amelyikből a szakaszt választottuk. A kiválasztott szakasz egy nagyobb szövegegység része, amiben a szerző egy átfogó üzentet közvetít, ezért a szakasz üzenetének illeszkednie kell a szerző által megfogalmazott üzenet egészébe. Egyetlen szövegrészletet sem lehet kiszakítani a könyv nagyobb egységéből, anélkül, hogy ne sérülne a szerző által közvetített üzenet. Ezért a szöveg minden részletét a könyv egészére való tekintettel kell magyaráznunk.

b. A szűkebb értelemben vett összefüggések vizsgálata az egyik legfontosabb feladat. Hogyan kötődik a kiválasztott szakasz ahhoz, amit a szakasz előtt és a szakasz után írt a szerző?

Fontos kérdés az is, hogy a szöveg szerzője milyen irodalmi műfajt választott. Prózával, vagy verssel van dolgunk? A költői műfajok egyik sajátossága a szimbólumok és metaforák kiterjedt használata, amit nem szabad túlzottan szó szerint venni. Óvakodni kell azonban a költői műfaj történeti értékének indokolatlan megkérdőjelezésétől is.

Vajon a szövegösszefüggés történeti elbeszélésre, esetleg prófétai jövendölésre utal? Ha próféciával van dolgunk, el kell dönteni, hogy klasszikus, vagy apokaliptikus próféciát tanulmányozunk. Utóbbiban, ahogy Dániel és Jelenések könyve igazolja, számos szokatlan képet használnak a szerzők, aminek mély szimbolikus jelentése van. A klasszikus próféciák általában feltételes módban fogalmaznak, egyikük, másikjuk több beteljesedéssel is rendelkezik. Ezzel szemben az apokaliptikus prófécia bemutatja a jó és a rossz közötti küzdelmet, és megerősíti az olvasót abban a hitben, hogy a végső győzelem lehetősége Isten kezében van, ami Isten országában teljesedik be. Ezért az apokaliptikus próféciák nem feltételesek, úgy mutatják be a jövőt, ahogy bekövetkezik, nem úgy, ahogy esetleg bekövetkezhet.

Negyedik lépés: a szöveg elemzése

A szöveg elemzése kiterjed a szerkezetre, az irodalmi formára, a szavakra, kifejezésekre, mondatokra, valamint a nagyobb egységekre.

A szöveg nagyobb egységei a bekezdések, ezek vizsgálatánál több szempontot is figyelembe kell venni. Ilyenek a szöveg felosztása, fő gondolata, időbeli és földrajzi utalásai, a szövegben szereplő személyek, és a szövegen belüli részek kapcsolatának jellege.

A Bibliai szöveg felosztása versekre és fejezetekre, nem az íróktól származik, hanem későbbi hozzáadás. Előfordul, hogy a különböző szövegkiadások és fordítások között eltérés van a versek és a fejezetek beosztásában. (Pl.: Jóel próféta könyve a Károli fordításban három fejezet, míg az új protestáns fordításban négy. Az eltérés abból fakad, hogy a Károli fordítás a Lélek kitöltetését a második fejezet részeként mutatja be (Jóel 2,28-32), míg az új protestáns fordítás külön fejezetként (Jóel 3,1-5) kezeli.) Ezért a szöveg vizsgálatakor a fejezetek és versek szerinti beosztást figyelmen kívül kell hagynunk.

A fő gondolat után kutatva, fel kell tennünk a kérdést: hogyan érvel az író? Melyek az uralkodó gondolatok abban, amit leírt? Milyen irányban haladnak gondolatai, írásával milyen célt szeretne elérni az író? Mi az, ami igazán foglalkoztatja, és mi az, ami csupán másodlagosan kötődik a mondanivalóhoz?

Mondatok és mondatrészek: Miután megvizsgáltuk a nagyobb egységeket a szövegben, áttérhetünk a mondatok és mondatrészek elemzésére. Ez magába foglalja a szöveg nyelvtani, mondattani, retorikai vizsgálatát és a kulcsfogalmak elemzését.

Nyelvtan és mondattan: A szöveg nyelvtani és mondattani elemzése kapcsán arra a kérdésre keresünk választ, hogy miről is van szó az adott szövegben. Mi az a sajátos üzenet, amit a szerző el akart mondani? Mivel a mondat jelentése mindig több, mint a benne lévő szavak jelentésének összessége, megértéséhez nem elegendő a felszínes olvasás. Meg kell vizsgálnunk az igeidőket, az igemódokat, a jelzőket, a határozószókat, elemeznünk kell egy-egy specifikus kifejezést, és meg kell vizsgálnunk a mondatban lévő szavak egymáshoz fűződő viszonyát.

Jézus János evangéliumában az alábbi meglepő kijelentést tette: „mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58). A mondatban felborult az igeidők viszonya, formailag így lett volna helyes a mondat: mielőtt Ábrahám lett volna, én már voltam. Jézus egy ilyen kijelentéssel tökéletesen meg tudta volna fogalmazni az üzentet: nevezetesen azt, hogy Ő öröktől fogva van. Jézus azonban ennél többet akart mondani, ezért olyan igeidőt választott, ami alkalmas volt az áthallásra: hallgatói tudták, hogy Jézus az égő csipkebokor történetére utal (2Móz 3,14), és azt mondja: én vagyok Jahve, a szövetségkötés Istene. Hallgatói megértették a célzást, ezért meg akarták őt kövezni (Jn 8,59).

Retorikai elemek: Napi beszélgetéseink során gyakran élünk olyan nyelvi eszközökkel, mint az irónia, a szarkazmus, a hasonlítás, vagy a retorikai kérdés, amire nem várunk választ. Ezeket a dolgokat a Bibliában is megtaláljuk, sőt még más elemeket is, így a hiperbolát (költői túlzás), az oxiromot (egymás kizáró ellentétek együttes alkalmazása), a paradoxont, és így tovább.  Tudatában kell lennünk ennek, különben félreértjük a bibliai szöveget.

Jézus előszeretettel használta a hiperbolát, mint irodalmi formát. „Te is Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni” (Mt 11,23).  Pál ironikusan fogalmaz, amikor arról beszél, hogy nem jelentett anyagi terhet a korinthusi gyülekezetnek: „Mert mi az, amiben a többi gyülekezethez képest hátrányba kerültetek, hacsak az nem, hogy én magam nem voltam terhetekre? Bocsássátok meg nekem ezt az igazságtalanságot!” (2Kor 12,13). Oxiromot találunk az alábbi szakaszban: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvetetik, amije van” (Mt 13,12), és paradoxon a következőben: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40).

A szavak: Amikor egy-egy szó értelmét keressük, a legfontosabb követendő alapelv, hogy a szavak jelentését a szövegösszefüggés határozza meg. Ezért meg kell vizsgálni a szerző szóhasználatát, majd össze kell azt vetni más bibliai szerzők szóhasználatával. Nagyon fontos megállapítani, hogy egy bizonyos szerző hogyan használt egy-egy szót, mit jelentett ez a szó neki, és mit jelent nekünk. Soha ne vetítsük vissza a bibliai korba a szavak ma ismert jelentését, mert a nyelvek fejlődnek, ennek következtében változik a szavak jelentése is. A szó jelentése módosul a korral, és módosul az irodalmi összefüggéssekkel is. Az „Úr napja” kifejezés mást jelentett János apostol korában (Jel 1,10), mint az egyházatyák idejében. A szavakban rejlő jelentés kiterjedésére, a héber „sabbath” szónak sokkal gazdagabb jelentése van, mint akár a magyar „szombat” szónak, akár „a nyugalom napja” kifejezésnek.

 A bibliai szavak értelmét szó szerint kell venni, ez alól az általános szabály alól azok a szavak jelentenek kivételt, ahol a szövegösszefüggésből világosan kiolvasható az árvitt, vagy szimbolikus jelentés. Azok a nyelvtani formák, amelyek a köznyelvben is átvitt értelmet fejeznek ki – metaforák, megszemélyesítések, hiperbolák, eufémizmusok, szimbólumok – így kezelendők a bibliai szövegben is. A szimbólumokat általában maga a szerző magyarázza meg, vagy azon a helyen találjuk meg a magyarázatot, ahonnan a szerző átvette a képet.

Apokaliptikus képek: Ebben az összefüggésben külön kell szólni az apokaliptikus próféciákról, mert ezeknél egy lépéssel tovább kell mennünk. Miután megtettük az előbb felvázolt lépéseket – és csak akkor, ha valóban megtettük – készen állunk arra, hogy gondosan azonosítsuk a szimbólumokat, és megállapítsuk azok történeti vonatkozásait is. Ha lerövidítjük ezt az utat, könnyen hamis azonosításokba eshetünk, amiből olyan értelmetlen rajongás lesz, ami inkább árt a gyülekezet hitének, mint használ.

Ötödik lépés: a szakasz teológiai vizsgálata

Lukács leírta Jézusnak a názáreti zsinagógában tartott programbeszédét (Lk 4,14-27). Úgy tűnik, hogy Lukács számára a legfontosabb üzenet a szabadítás gondolata, ami magában foglalja a pogányokat is. Lukács az összes többi evangélistánál nagyobb hangsúlyt tesz arra, hogy Jézus odafigyel a társadalom megvetett és lenézett tagjaira, mint amilyenek az asszonyok, a vámosok és a pogányok voltak.

Máté evangéliumában viszont arról olvasunk, hogy Jézus – Mózes első könyvének első két fejezete alapján – újragondolta a házasságról szóló teológiai tanítást (Mt 19,1-12).

Ezek a példák azt mutatják, hogy nem elég megérteni a szöveg nyelvtani jelentését, tisztáznunk kell azt is, hogy milyen bibliai, teológiai üzenet rejlik a szövegben. Hogyan fejtette ki az író ezt az üzenetet? Milyen szerepe van a szóban forgó teológiai kérdésnek a könyv egészében, és hogyan viszonyul az író álláspontja más bibliai írókéhoz?

„Ez az a terület, ahol a Szentírás különböző részeinek összevetése rendkívül fontos szerephez jut. Egy sor teológiai téma – Isten, ember, teremtés, bűneset, szövetség, szombat, törvény, maradék, üdvösség, szentély, végső események, stb. – végigvonul az Ó- és az Újszövetségen. Bármely kiválasztott szakasz teológiai értelmezésének összhangban kell lennie a Szentírásnak, mint egésznek a teológiai felfogásával. A Bibliában azt tapasztaljuk, hogy az Újszövetség íróinak teológiai látása feltételez az ószövetségi írók teológiai látását, azokra épít, és azt építi tovább” (Gerard Pfandl).

Hatodik lépés: a szöveg alkalmazása

Pál a Korinthusi első levélben kétszer is kijelenti, hogy Izrael története példa az újszövetségi gyülekezet számára (1Kor 10,6,11). Az apostol e két kijelentés között a bálványimádás, a paráznaság és a zúgolódás veszélyeire hívja fel a figyelmet, miközben felidézi a pusztai vándorlás történetét.

A zsidókhoz írt levél írója a 11. fejezetében a hit hőseiről ír, majd a Zsid 12,1-2. versében levonja a szükséges következtetést: „ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére…” Ehhez hasonlóan kell nekünk is alkalmaznunk a bibliai szöveget saját életkörülményeinkre.

Lelkiekhez lelkieket szabva

A Biblia megértésének vannak spirituális feltételi és következményei:

1.      a nem lelki ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, sőt megismerni sem képes, mert csak lelki módon lehet azokat megérteni (1Kor 2,14). Isten Lelkének vezetésére van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk a Bibliában Isten üzenetét.

2.      hit által értjük meg – nem csak azt, hogy a világot Isten szava alkotta (Zsid 11,3) – hanem azt is, hogy ez az Isten szólt előbb a próféták által, majd ez utolsó időben Fia által szólt hozzánk (Zsid 1,1-2).

3.      engedelmességre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük Isten üzenetét: ha valaki kész cselekedni Isten akaratát, felismeri a tanításról, hogy vajon Istentől van-e az (Jn 7,17).

Ha követjük ezt a hat lépést, és lelkileg nyitottak vagyunk, kérjük és elfogadjuk Isten vezetését, elkerülhetjük a bibliai szövegek durva félreértését. Minden részletkérdésben soha nem fogunk egyformán látni, de eleget látunk ahhoz, hogy a Biblia betölthesse küldetését életünkben. Mi ez a küldetés? Pál apostol így vallott róla: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen” (2Tim 3,16-17).

 

Szilvási József

 

 

A BIBLIATANULMÁNYOZÁS MÓDSZEREI

BEVEZETÉS

 

Az alábbi dokumentumot a Generál Konferencia „Bibliatanulmányozás Módszerei Bizottság” állította össze a divíziók ajánlásainak figyelembevételével. A dokumentum elkészítéséhez az az aggodalom adta a késztetést, hogy a történetkritikai írásmagyarázat beszivárgott, és egyre inkább beszivárog a bibliatanulmányozás területére.

A bizottság Rió de Janeiróban, 1986-ban a Generál Konferencia Végrehajtó Bizottságának őszi ülésén tett jelentésében előterjesztette a dokumentumot, amit a bizottság tagjai meg is szavaztak. A dokumentumot ezután közzétették az Adventist Review hasábjain (1987, január 22). Szöveghű fordítása az alábbiakban olvasható.[1]

BIBLIAMAGYARÁZAT – ELŐFELTEVÉSEK, ALAPELVEK, MÓDSZEREK

1. Preambulum

Ez a dokumentum a hetednapi adventista egyház minden tagjához – képzett bibliai tudósokhoz és másokhoz – szól, és az a célja, hogy útmutatást adjon a Biblia tanulmányozásához.

A hetednapi adventisták elismerik és értékelik azoknak a bibliatudósoknak a hozzájárulását, akik a történelem során olyan hasznos és megbízható módszereket fejlesztettek ki, melyek összhangban vannak a Szentírás állításaival és tanításaival. Az adventisták elkötelezik magukat a bibliai igazságok elfogadására és követésére, és készek alkalmazni minden olyan írásmagyarázati módszert, ami összhangban van azzal, amit a Szentírás állít önmagáról, és amit részletesebben leírtunk e preambulumban.

Az utóbbi évtizedek legjobban elterjedt írásmagyarázati módszere a történetkritikai írásmagyarázat. Azok a tudósok, akik ezt a módszert a maga klasszikus formájában alkalmazzák, abból az előfeltevésből indulnak ki, ami elveti a bibliai szövegben található csodatörténeteket és a természetfeletti megnyilatkozásokról szóló elbeszéléseket. Még azok is, akik e módszer moderált formáját követik, olyan kritikával viszonyulnak a bibliai szöveghez, amivel végső soron az emberi értelem mértéke alá rendelik a Bibliát, ami elfogadhatatlan az adventisták számára.

A történetkritikai módszer alábecsüli az Istenbe vetett hit és az Ő parancsolatai iránti engedelmesség jelentőségét, továbbá, ez a módszer figyelmen kívül hagyja a Bibliának, mint ihletett könyvnek az isteni oldalát – a Szentírás egységével együtt, ami az ihletettségből fakad –, lebecsüli, illetve félreérti a Biblia apokaliptikus próféciáit, és végidőről szóló tanításait. Ezért arra kérjük az adventista bibliakutatókat, hogy kerüljék a történetkritikai módszertől való függőséget, és óvakodjanak azoktól a következtetésektől, melyek e módszer alkalmazásából származnak.

A történetkritikai módszerrel és annak előfeltevéseivel szemben hisszük, hogy az olyan módszerek alkalmazása lehet gyümölcsöző, amelyek összhangban vannak a Szentírás tanításával, amelyek megőrzik a az Írások egységét, és abból a hitből fakadnak, hogy a Biblia Isten Szava. Ez a megközelítési mód áldott és gyümölcsöző kapcsolattal ajándékoz meg bennünket Istennel.

2. Előfeltevések, melyek a Szentírásból fakadnak

a. A Szentírás eredete

(1) A Biblia Isten Szava, elsődleges tekintéllyel rendelkező eszköz, amivel Ő kinyilatkoztatja magát az embernek.

(2) A Szentlélek ihlette a Biblia íróit, olyan gondolatokat és megfogható ismereteket közölt velük, amit ők saját szavaikkal adtak tovább. Ezért a Szentírás isteni és emberi elemek szétválaszthatatlan együttese. Ezeknek az elemeknek egyikét sem szabad azonban túlhangsúlyozni a másik rovására (2Pt 1,21; vö.: A nagy küzdelem, 9–10. p).

(3) A teljes Írás Istentől ihletett és a Szentlélek munkájának eredménye, de nem úgy jutott el hozzánk, mint megszakítás nélküli kinyilatkoztatások láncolata. Miközben a Szentlélek közölte Isten igazságát a Biblia íróival, az igazságnak mindegyikük azokat a szempontjait hangsúlyozta, amire késztetést kapott. Így a Biblia olvasója sokoldalú, harmonikus tanítást kap bármely témakörről, amennyiben elismeri, hogy a Biblia saját magát magyarázza, és figyelembe veszi a bibliai szerzők minden kijelentését az adott témakörrel kapcsolatban (2Tim 3,16; Zsid 1,1–2; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 19–20. p).

(4) Bár Isten a Bibliát azoknak adta, akik a Közel–Keleten éltek az ókorban, Szava átível a kulturális határok fölött, hogy minden korban megszólíthasson minden kultúrát, fajt és népet.

b. A Szentírás tekintélye

(1) Az Ó– és az Újszövetség hatvanhat könyve Isten üdvözítő akaratának világos és tévedhetetlen kinyilatkoztatása. A Biblia Isten Szava, és az egyetlen mértékegység, amivel minden tanítást és tapasztalatot meg kell vizsgálnunk (2Tim 3,15,17; Zsolt 119,105; Péld 30,5–6; Ézs 8,20; Jn 17,17; 2Thessz 3,14; Zsid 4,12).

(2) A Szentírás Isten történelmi cselekedeteinek hiteles és megbízható feljegyzése, és e cselekedetek mértékadó teológiai értelmezése. A Szentírás úgy mutatja be Isten természetfeletti beavatkozásait, mint történetileg hiteles eseményeket, így Mózes első könyve első tizenegy fejezete valós történeti események tényszerű leírása.

(3) A Biblia nem olyan, mint más könyvek, mert megbonthatatlan egységben vannak benne isteni és emberi elemek. A világi történelemből ismert események egyes részleteinek megörökítése az üdvösség történetének megörökítésére irányuló szándék szerves része. Megtörténhet, hogy Biblia kutatói időnként olyan módszereket alkalmaznak, amelyek hasonlítanak a történelem kutatásánál alkalmazott módszerekhez, a történelem kutatására irányuló szokásos módszerek és emberi feltételezések, melyek egyoldalúan csupán a Szentírás emberi oldalára összpontosítanak, mégis alkalmatlanok arra, hogy helyesen értelmezzük a Szentírást, mint az isteni és az emberi elemek megbonthatatlan egységét. Csak az a módszer óv meg bennünket az üzenet félremagyarázásától, amelyik komolyan veszi a Szentírás megbonthatatlan egységét.

(4) Az emberi értelem a Biblia tekintélye alatt áll, nem egyenlő vele, és nem áll fölötte. Ezért a Szentírással kapcsolatos emberi előfeltételezéseknek összhangban kell állnia a Szentírás önmagával kapcsolatos igényeivel, és nyitottnak kell lennie arra, hogy – ha kell – helyreigazítsák a Szentírásból fakadó előfeltételezések (1Kor 2,1–6). Isten szándéka, hogy az ember szellemi képességeit a végső határokig kibontakoztassuk, de ennek a folyamatnak Isten Igéjével összhangban, és nem attól függetlenül kell megtörténnie.

(5) Istennek a természet világában adott kinyilatkoztatása, amennyiben helyesen értelmezzük azokat, összhangban vannak az írott Igével, ezért azokat a Szentírás világosságánál kell értelmeznünk.

3. A Szentírás értelmezésének megközelítésére vonatkozó alapelvek

a. A Lélek képessé teszi a hívő embert, hogy elfogadja, megértse, és saját életére alkalmazza a Bibliát, miközben kéri Isten erejét, hogy képes legyen engedelmeskedni a bibliai előírásoknak, és személyesen hinni a Biblia ígéreteiben. Csak azok reménykedhetnek abban, hogy a Lélek újabb világosságot ad nekik, akik már követik az elnyert világosságot (Jn 16,13–14; 1Kor 2,10–14).

b. Az Írásokat nem lehet helyesen értelmezni a Szentlélek segítsége nélkül, hiszen a Lélek teszi képessé az embert arra, hogy értse az Írásokat. Ezért az Ige kutatását mindig úgy kell kezdenünk, hogy kérjük a Lélek világosságát és vezetését.

c. Aki tanulmányozni szeretné az Igét, annak ezt hittel és tanulni kész alázattal kell megtennie, mint aki arra törekszik, hogy meghallja a Biblia szavait. Isten Szavának helyreigazító ítélete alá kell helyeznie előfeltevéseit, látásait és következtetéseit. Ezzel a lelkülettel közvetlenül az Igéhez jöhet a kutató, és amennyiben gondosan tanulmányozza azt, emberi magyarázatok nélkül is képes lesz azt megérteni az üdvösségre. Az ilyen kutató számára a bibliai üzenet értelmet nyer.

d. Ne azért kutassuk a Szentírást, hogy bizonyítékukat keressünk saját előfeltevéseinkhez, hanem azzal a szándékkal, hogy felismerjük benne Isten akaratát, és engedelmeskedjünk annak.

4. A Biblia tanulmányozásának módszerei

a. Válasszunk olyan fordítást, ami hűen adja vissza az eredeti szöveg értelmét. Elsősorban olyan fordítást használjunk, amit egy nagyobb fordítói munkaközösség készített és valamilyen felekezetközi kiadó adott ki, ne olyat, amit csupán egy bizonyos felekezet szempontja szerint készítettek. Legyünk körültekintőek, ne építsünk dogmatikai következtetéseket olyan szövegekre, amelyek csupán egy bizonyos fordításban mondják azt, amit egy–egy tantétel alátámasztására szeretnénk fel használni. A képzett bibliamagyarázók a héber és a görög eredetiből dolgoznak, és összehasonlítják az elérhető szövegváltozatokat.

b. Legyünk tervszerűek a Biblia tanulmányozásában; kerüljük az önkényes és céltalan tanulmányokat. Az alábbi tervek különösen hasznosak lehetnek: (1) a könyvről-könyvre haladó, illetve (2) a versről-versre haladó bibliatanulmányozás. (3) Olyan bibliatanulás, ami egy-egy specifikus életkérdésre keresi a választ, vagy egy konkrét szükségletet elégít ki azzal, hogy konkrét kérdésekre ad feleletet. (4) A tematikus bibliatanulmányozás, (5) a bibliai szavak jelentésének vizsgálata, (6) egy-egy bibliai életrajz kutatása.

c. Törekedjünk arra, hogy megértsük a tanulmányozott szakasz legegyszerűbb és legkézenfekvőbb jelentését.

d. Törekedjünk arra, hogy felfedezzük a Biblia általános üzenetét egy–egy kiválasztott szakaszban, vagy könyvben. Két olyan téma van, amit átível a Biblián? (1) Jézus Krisztus személye és szolgálata, (2) a nagy küzdelem, ami magában foglalja Isten Szavának tekintélyét, az ember bukását, Krisztus első és második adventjét, Isten és a törvény figyelmeztető üzeneteit, valamint Istennek a világegyetem helyreállítására irányuló tervét. Ezeket a koncepciókat a bibliai szövegek alapján kell megérteni, mert nem erőltethetjük az írásokra előre gyártott elméleteinket.

e. Fogadjuk el, hogy a Szentírás önmaga magyarázója, ezért a szavak, a kifejezések és a mondatok értelmét az írások különböző részleteinek összehasonlításával kell megalapozni.

f. Tanulmányozzuk a kiválasztott szakasz szövegösszefüggéseit, vizsgáljuk meg, hogy miről van szó a szakasz előtt és utána. Igyekezzünk, összevetni a kiemelt szakasz mondanivalóját a könyv a teljes üzenetével, amelyikből kiemeltük.

g. Amennyire lehet, próbáljuk rekonstruálni azt a történeti hátteret, amelyben a bibliai írók a Szentlélek vezetése mellett megírták a szakaszt.

h. Állapítsuk meg, hogy az író milyen irodalmi formát alkalmazott. Egyes bibliai szakaszok példázatok, közmondások, allegóriák, zsoltárok vagy apokaliptikus iratok. Mivel sok bibliai író a költői műfajt választotta, hasznos lehet az olyan bibliakiadás használata, ahol a fordítók formailag is megkülönböztették a prózai és a költői szövegeket.

i. Vegyük figyelembe, hogy egyes bibliai szövegek nem felelnek meg minden tekintetben a mai irodalmi műfajok követelményeinek, ezért óvakodjunk attól, hogy bármelyikbe beleerőltessük a szöveget, miközben annak értelmét kutatjuk. Emberi gyengeségünkből adódóan akkor is könnyen rátalálunk valamire, amit nagyon keresünk, ha a szerzőnek nem állt szándékában ilyesmit mondani.

j. Vegyük figyelembe a nyelvtani és mondattani szabályokat, hogy kideríthessük a szerző mondanivalóját. Tanulmányozzuk a szakasz kulcskifejezéseinek jelentését, vizsgáljuk meg, hogy milyen jelentése van ezeknek a szavaknak más bibliai könyvekben. Használjunk ehhez bibliai konkordanciát, bibliai lexikonokat és szótárakat.

k. A bibliai szöveg vizsgálatával együtt tanulmányozd a történeti és kulturális hátteret. A régészet, az antropológia és a történettudomány hozzájárulhat a szöveg megértéséhez.

l. A hetednapi adventisták hiszik, hogy Isten ihlette Ellen G. White írásait, ezért írásai fényt vethetnek egy–egy bibliai szakasz értelmére anélkül, hogy kimerítenék annak összes jelentését, és pótolnák az írásmagyarázati munkát.

m. Miután a fentebb vázolt utat követve megvizsgáltuk a szöveget, igénybe vehetjük a bibliakommentárok és más tudományos művek segítségét, hogy meglássuk, milyen eredményre jutottak mások a szakasz értelmezésében. Ezután elemezzük az eltérő álláspontokat a Szentírás egészére való tekintettel.

n. A prófétai szövegek magyarázatánál vedd figyelembe, hogy

(1) a Biblia állítása szerint Isten képes megjövendölni a bekövetkezendő dolgokat (Ézs 46,10). (2) A próféciáknak erkölcsi szerepük van, nem csupán azért adattak, hogy kielégítsék jövővel kapcsolatos kíváncsiságunkat. A jövendölések célja a hit erősítése (Jn 14,29), a szent élet előmozdítása, hogy készen álljunk a második adventre (Mt 24,44; Jel 22,7,10–11). (3) A próféciák központi üzenete Jézus első és második eljövetele, az egyház jövője és az utolsó idők eljövetele. (4) A próféciák magyarázatának szabályai magából a Bibliából fakadnak. A Biblia beszél az idői próféciákról és azok beteljesedésének módjáról, az Újszövetség idézi az Ószövetség messiási próféciáit, amikor azok beteljesednek, és maga az Ószövetség állít elénk olyan személyeket és eseményeket, amelyek a Messiás előképéül szolgálnak. (5) Az Újszövetségben egyes ószövetségi nevek szimbolikus jelentést kapnak, így Izrael az egyházat, Babilon a hamis vallási mozgalmakat jelképezi stb.

(6) Kétféle prófécia van a nem apokaliptikus próféciák, mint Ézsaiás és Jeremiás könyve, és az apokaliptikus próféciák, mint Dániel és a Jelenések könyve. E két típusnak eltérő jellegzetességei vannak: (a) A nem apokaliptikus próféciák Isten népéhez szólnak, míg az apokaliptikusoknak egyetemesebb jelentésük van. (b) A nem apokaliptikus próféciák gyakran feltételesek, különböző alternatívákat tárnak Isten népe elé az engedelmesség fejében áldást, az engedetlenség következményeként pedig átkot. Az apokaliptikus próféciák felvázolják a történelem menetét, miközben Isten szuverenitását és a történelmi események feletti uralmát hangsúlyozzák. (c) A nem apokaliptikus próféciák a próféta korából gyakran egyetlen ugrással jutnak el a végső időkig, míg az apokaliptikus próféciák felvázolják az események menetét a próféta korától az idők végezetéig. (d) Az idői próféciák a nem apokaliptikus próféciákban hosszú időt ölelnek fel, 400 év Izrael szolgasága (1Móz 15,13), és 70 év babiloni fogság (Jer 25,12). Az apokaliptikus próféciák ezzel szemben rövid időmeghatározásokat közölnek: tíz nap (Jel 2,10) vagy 42 hónap (Jel 13,5). Az apokaliptikus időmeghatározások jelképes formában fejeznek ki hosszabb valóságos időszakokat.

(7) Az apokaliptikus próféciák szimbolikusak, és ennek megfelelően kell értelmeznünk azokat. A jelképek magyarázatánál az alábbi módszereket kell követni: (a) Keressük meg a magyarázat közvetlen vagy közvetett kulcsát magában a szövegben (Pl.: Dn 8,20; Jel 1,20). (b) Keressünk magyarázatot a könyv más részében, vagy más bibliai könyvekben. (c) Egy konkordancia segítségével vizsgáljuk meg, hogyan alkalmazzák az adott szimbólumot más bibliai szakaszok. (d) Egyes ókori közel-keleti dokumentumok megvilágíthatják a bibliai szimbólumokat, de ne feledjük, hogy ezek bibliai jelentése eltérhet a biblián kívülitől.

(8) A bibliai könyvek szerkezetének vizsgálata gyakran nyújt segítséget a magyarázathoz. Dániel könyvének párhuzamos szakaszai jó példák erre.

o. A részletek és a hangsúlyok tekintetében a Szentírás párhuzamos szakaszai időnként eltérhetnek egymástól (Mt 21,33; Mk 12,1–11; Lk 20.9–18; 2Kir 18–20; 2Krón 32). Amikor ilyen szakaszokat tanulmányozunk, figyeljük meg, hogy a párhuzamos szakaszok valóban ugyanarra az eseményre vonatkoznak–e. Jézus egy–egy példázatot több hallgatóság előtt is elmondhatott különböző formában.

Ha eltérések vannak a párhuzamos szövegrészletekben, figyelembe kell vennünk, hogy a Biblia üzenetének teljessége az egyes részletek üzenetének szintézise. Minden könyv és minden szerző azt az üzenetet adja tovább, amit a Lélektől kap, miközben mindegyik sajátos formában járul hozzá ahhoz a gazdagsághoz és sokféleséghez, amit a Szentírásban tapasztalunk (White, E. G.: A nagy küzdelem, 10–11. p). Az olvasónak engednie kell, hogy minden író megszólítsa őt, miközben elismeri, hogy az isteni kinyilatkoztatásban alapvető egység érvényesül.

Ha úgy tűnik nekünk, hogy jelentős eltérés vagy ellentmondás van a párhuzamos szakaszok között, keressük bennük a harmóniát. Eltérések származhatnak a másolók kisebb hibáiból (White, E. G.: Szemelvények 1. köt., 16. p), vagy abból a tényből, hogy az írók a Szentlélek ihletése mellett különböző szempontokat hangsúlyoztak a különböző olvasók szükségleteihez igazodva (White, E. G.: Szemelvények 1. köt., 20–21. p; A nagy küzdelem, 11. p).

Az is megtörténhet, hogy lehetetlen összhangba hozni olyan apró részleteket, amelyeknek a szakasz világos fő mondanivalója szempontjából nincs jelentőségük. Bizonyos esetekben fel kell függesztenünk a véleménynyilvánítást mindaddig, míg bővebb ismeretre, vagy meggyőzőbb érvekre nem tudunk szert tenni a látszólagos ellentmondások feloldása érdekében.

p. A Szentírás gyakorlati okból született meg azzal a céllal, hogy kinyilatkoztassa Isten akaratát az emberi család számára. Azonban, ha nem akarjuk félreérteni egyes kijelentéseit, figyelembe kell vennünk, hogy a keleti kultúrában élő embereknek adatott, és az ő gondolkodásukhoz igazodik.

Az olyan kifejezések, minthogy az Úr megkeményítette a fáraó szívét (2Móz 9,12), vagy az Úrtól való gonosz lélek (1Sám 16,15), az átokzsoltárok, az olyan kifejezések, miszerint Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, mint ahogy Jézus is a sírban (Mt 12,40), gyakran félreérthetőek, mivel mai fogalmaink szerint értelmezzük azokat. E kifejezések megértéséhez elengedhetetlen a közel-keleti kultúra ismerete. A héber gondolkodás például felelőssé teszi a személyeket azokért a tettekért is, amit személy szerint nem követtek el, de bekövetkezésüket megengedték. Ezért a keleti ember Isten cselekvését látja azokban a dolgokban is, amit a nyugati ember úgy ítél meg, hogy Isten – bár megtehette volna –, nem gördített akadályt elébe. Ilyen a fáraó szívének megkeményedése is.

A Szentírásnak azok a szakaszai is zavarják a modern gondolkodót, melyek szerint Isten parancsot adott Izrael népének, hogy folytasson háborút egyes népek ellen, és irtsa ki őket a föld színéről. Izrael eredetileg teokratikus ország volt, amit maga Isten kormányzott a polgári kormányzat által (1Móz 18,25). Ez a teokratikus állam egyedülálló volt, már nem létezik, ezért nem szolgálhat minta gyanánt a keresztények számára.

A Szentírás elmondja, hogy Isten időnként olyan emberekkel is együttmunkálkodott, akiknek élete és kijelentései nem mindig voltak összhangban a Biblia által képviselt lelki értékekkel.  Idézhetünk eseteket például az alkoholfogyasztásról, a többnejűségről, a válásról és a rabszolgaságról. Bár a Biblia nem ítéli el nyílt és közvetlen formában ezeket a tetteket, ebből nem következik, hogy Isten helybenhagyott mindent, amit eltűrt a pátriárkák életében és Izrael népének történetében. Jézus világosan kijelentette ezt a válásról mondott szavaiban (Mt 19,4–6, 8).

A Szentírás szellemisége a helyreállításról szól. Isten türelmesen munkálkodik azért, hogy az elesett embereket a bűn mélységéből a mennyei ideál szintjére elemelje. Ezért nem szabad követendő mintának tartani azoknak az elesett embereknek a bűnös tetteit, akikről a Bibliában olvasunk.

A Szentírás Isten fokozatosan kibontakozó kinyilatkoztatását mutatja be. Jézusnak a Hegyi beszédben elmondott szavai például kitágítanak, és részletesebben kifejtenek bizonyos ószövetségi gondolatokat. Maga Jézus Krisztus Isten végső kinyilatkoztatása, ami bemutatja Isten jellemét az embernek (Zsid 1,1–3).

Igaz, hogy a Biblián áthózódik egy bizonyos fokú egység Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, és az is, hogy a teljes Írás ihletett, de Isten úgy döntött, hogy embereken keresztül jelenti ki magát, és ott szólítja meg ezeket az embereket, ahol vannak akár lelkileg, akár szellemileg. Isten nem változott, de fokozatosan jelentette ki magát úgy, ahogy az emberek képesek voltak befogadni őt (Jn 16,12; White, E. G.: Szemelvények 1. köt., 21. p). A Szentírásban minden tett és minden kijelentés egy ihletett elbeszélés, de ebből nem következik, hogy minden tett és minden szó követendő példa a mai keresztények számára. Meg kell értenünk a Szentírás betűjét és lelkületét is (1Kor 10,6–13; White, E. G.: Jézus élete, 117–118. p).

q. Legyen végső célod a szöveg gyakorlati alkalmazása. Tégy fel ilyen kérdéseket: Mi az az üzenet és az a cél, amit Isten közvetíteni akar a Szentírással? Milyen jelentése van ennek a szövegnek rám nézve? Hogyan alkalmazható az én helyzetemre ma? Amikor feltesszük a kérdéseket, figyeljünk arra, hogy a legtöbb bibliai szövegnek – amellett, hogy volt helyi jelentése – olyan általános mondanivalója van, ami idők és kultúrák fölött áll.

5. Végkövetkeztetés

 „A nagy küzdelem” című könyv bevezetésében ezt írta Ellen G. White: „a Biblia emberi nyelven kifejezett, de Istentől származó igazságai az isteni és az emberi egybefonódását tükrözik. Ugyanilyen összefonódásról tanúskodik Krisztus természete is, aki Isten Fia és ember Fia is volt. A Bibliára is érvényes az, ami Krisztusra, hogy "az Ige testté lett, és lakozék miközöttünk" (Jn 1:14)” (9–10. p).

Aki nem fogadja el Krisztus istenségét, nem lesz képes megérteni a testet öltés titkát. Hasonlóképpen, aki csupán emberi könyvet lát a Bibliában – függetlenül attól, hogy milyen gondos és szigorú módszereket követ – képtelen lesz azt megérteni. Sőt, azok a keresztény tudósok is, akik egyébként elfogadják a Szentírás isteni és emberi oldalait, de olyan módszereket követnek, melyek következtében nagyrészt az emberi oldal mellett időznek, ezzel azt kockáztatják, hogy megüresítik és erőtlenné teszik a bibliai üzenetet. Miközben csupán az emberi eszközre összpontosítják figyelmüket, megfeledkeznek arról, hogy az eszközt és az üzenetet nem lehet elválasztani egymástól, mert az eszköz üzenet nélkül üres lesz, és nem képes választ adni az emberiség lelki szükségleteire.

Az elkötelezett keresztények csak olyan módszereket alkalmaznak, amelyek teljes mértékben megfelelnek a Szentírás egymástól elválaszthatatlan, kettős természetének, és ezzel elősegítik az üzenet megértését és a hit erősítését.

 

1986. Október 12.

Generál Konferencia Bizottsága

Éves ülése