A dolgok nyitja nálam van

2014.05.08 17:44

„…én őértük odaszentelem magamat” (János 17,19)

 

Egy édesanya a fiával indult valahová autóval. Ő ült a kormánynál, de a fia nemrég kapta meg a jogosítványt, és nagyon szeretett volna vezetni. Folyton azzal nyaggatta, engedje már a sofőrülésbe. Az anya végül megelégelte a dolgot, és belement az alkuba, de mielőtt átadta volna a kormányt, megkérdezte: – Figyeltél engem, és tudod, mit hogy kell csinálni, igaz?

– Hát persze, mami!

Ahogy kikanyarodtak az útra, kellemes meglepetésként hatott rá, milyen körültekintően vezet a fia. Megállt a lámpánál, ekkor megdicsérte, milyen ügyes. Ahogy a dombról lefelé egy forgalmas kereszteződés felé tartottak, az anya látta, hogy a lámpa pirosra vált. Mielőtt észbe kapott volna, fia hirtelen gyorsított, és átszáguldott a kereszteződésen néhány másodperccel a lámpaváltás után. Ezzel kiérdemelt néhány szúrós tekintetet, dühös dudaszót, és kifejező kézmozdulatot.

– Kanyarodj be a parkolóba, és állj meg! – kérte az anya fiát teljesen legyengülve. Amikor az szót fogadott, odafordult hozzá, de még mindig remegett. – Úgy emlékszem, azt mondtad, figyeltél engem, és tudod, mit kell tenned.

– Igen, mami!

– Én nem hiszem! Ismételjük át a jelzéseket, mielőtt továbbmegyünk! Mit jelent a piros?

– Hát azt, hogy meg kell állni. Anya, ne légy már nevetséges!

– Az életem épp az imént pergett le előttem, tehát ha velem akarsz tovább menni, akkor nem nevetséges. Értetted, fiatalember?

– Igen.

– Mit jelent a zöld?

– Azt, hogy mehetünk.

– És én mit teszek, amikor a lámpa sárgára vált? – tette fel a döntő kérdést átható tekintettel az anya.

– Száguldasz, ahogy csak tudsz, hogy még a piros előtt átérj! 

Talán nem kellett még ilyen nyíltan szembekerülnöd saját következetlenségeddel, mindazonáltal az igazság az, hogy soha nem adhatsz többet gyermekednek, mint amivel te magad rendelkezel. Őszintének kell lenned önértékelésedben: ne csüggedj el és tekintsd reménytelennek a helyzetedet, de készülj fel egy teljesen más megoldásra, mint amit már eddig kipróbáltál! Tehát, ha életed és hitbeli tapasztalatod egyáltalán nem olyan, amit szeretnél, ha gyermekeid lemásolnának, akkor át kell gondolnod, mi mindenen kell változtatnod, és engedned kell, hogy az átalakulás benned kezdődjön meg.

Senkinek sem ment olyan nehezen a gyermeknevelés, mint nekem, és meg kell hagyni, éppen eleget panaszkodtam az Úrnak arról, milyen sorsot mért rám. „Uram, olyan lehangoló, hogy annyit kell küszködnöm a gyermekeimmel, hogy szót fogadjanak! Úgy érzem, szélmalomharcot vívok, és sosem fogok győzni! Alkalmatlan vagyok a feladatra!” A kétségbeesés gödre erre megnyitotta száját és készségesen elnyelte szegény reményvesztett lényemet. Dagonyáztam ott egy darabig, és ismételgettem, milyen szerencsétlen vagyok. Aztán belefáradtam ebbe a keserves helyzetbe, és azon vettem észre magam, hogy az Úrhoz kiáltok: „Jaj, Uram, ezek a gödrök! Ki akarok jutni innen!”

„Igazán ki akarsz jutni, Sally?” – kérdezte kedvesen az Úr.

„Persze, hogy ki akarok mászni a problémákból! Mire gondolsz, Uram?”

„Nos, a minap azt mondtad nekem, ki akarsz jutni a gödörből, amibe beleestél, de nem fogtad meg a kezem, amikor kinyújtottam feléd. Én meg tudlak szabadítani. Vagy félreértettem a kérésedet?”

Felidéztem az esetet. Imádkoztam, és szívem csordultig volt csüggedéssel és reménytelenséggel. Magamtól hiába próbálkoztam újra és újra kimászni a gödörből. Elképzeltem, hogyan kapaszkodom felfelé, de a gödör fala túl síkos volt, maga a gödör nagyon mély, és erőm sem tartott ki. De már majdnem sikerült feljutnom a saját erőmből. Láttam a fényt is, de aztán lábam megcsúszott, vagy elfogyott az erőm, és visszazuhantam a gödör aljába. Próbáltam pozitívan gondolkodni, és ez működött is egy ideig, de gondolataim újra meg újra visszatértek alkalmatlanságom és méltatlanságom tudatához, és megint ott találtam magam a sötét, mély verem legaljában.

Kétségbeesetten kiáltottam szabadulásért Jézushoz. Lelki szemeimmel láttam, hogyan nyújtja ki felém karját az Úr. Vágytam arra, hogy megragadjam, sokkal jobban vágytam rá, mint ahogy azt gyarló szavakkal ki tudnám fejezni. De nem hittem, hogy remélhetem Jézus szabadítását. Elfordítottam fejem, hisz’ méltatlannak éreztem magam, hogy belekapaszkodjak kezébe. Így hát ott maradtam a gödörben, rémisztő gondolataim és érzéseim fogságában. Most feltettem magamnak a kérdést: „Miért nem fogtam meg Isten kezét?” A válasz: „Mert nem éreztem méltónak magam.”

Az Úr segített tovább gondolkodnom, és ezt kérdezte: „Az érzéseidben kell bíznod, vagy Igémben?”

„Persze, hogy a Te Igédben! De attól az érzéseim még megmondják, mi vagyok én, nem?”

„Az érzésekben nem bízhatsz, Sally. Sátán becsempészi hazug gondolatait elmédbe, aztán megnyomja az érzések gombjait. Így a lehangoló gondolatok és a rossz érzések együtt lehengerlő sikerrel teljesítik Sátán akaratát. Ily módon gyakran betaszít téged a csüggedés gödrébe, és te engeded. De nem szükséges, hogy engedelmeskedj érzéseidnek, vagy ajtót nyiss Sátán csábító hazugságainak. Az én Szavam megbízható. Megtennéd, hogy Igémet választod érzéseid helyett?”

Hirtelen reménysugarat láttam! „Nem kell hallatnom érzéseimre?” – kapaszkodtam bele a gondolatba. „Ha ez igaz, akkor elfordulhatok csüggesztő gondolataimtól és érzéseimtől, és inkább bízhatok Jézusban! Ő képes arra, hogy megmentsen a rossz gondolkodásmódtól és csüggesztő érzésektől, és kész is erre!” Gondolatban megfogtam hát a kezét, és ő kiemelt abból a sötét, borzalmas veremből, és sziklára állította lábamat: aki nem más, mint Krisztus Jézus!

Nincs olyan mély gödör, ahová Isten keze le nem érne. Nincs olyan nagy gonoszság, nincs olyan szörnyű bűn, amitől Isten ne tudna megtisztítani, vagy ami meggátolná Őt abban, hogy szerető, megbocsátó, jellemet átalakító karjába vegyen bennünket. Hirtelen reménysugarat láttam.

„Nem kell érzéseimre hallatnom” – biztattam magamat. „Ellenkező irányba kell mennem, mint amerre csüggesztő gondolataim és érzéseim vezetnének, mert azok nem egyeznek Isten Igéjével. Bízhatok Jézusban. Ő nem akar így látni engem.”

Láttam, hogy a napsugarak áttörnek elmém komor, szürke fellegein. Éreztem, hogy szűnik a nyomasztó, mély sötétség, ami fojtogatott. Olyan volt, mintha Sátán szorítása engedett volna rajtam.

Negatív gondolataim és érzéseim azonban hamar visszatértek, hogy letiporjanak. Ismét Istenhez kiáltottam: „Uram, mit tehetnék? Nem érzem magam sokkal jobban!”

„Ne aggódj az érzéseid miatt, Sally! Tegyünk valamit együtt a gondolataidért! Gondolj nevelésed jó oldalaira! Gondolj azokra a nagyszerű szokásokra, amelyeket lelkiismeretes nevelésed folytán a fiúk elsajátítottak. Én kivezetlek a csüggedésből, csak kövesd útmutatásomat!”

Nagyon nehéz volt gondolatmenetemen változtatni. Azon rágódni könnyű volt, milyen szörnyű vagyok, és mennyi hibát követtem el; hisz ez egy egész életen keresztül kialakított szokásom volt. Ugyanazok a réges-régi negatív gondolati sémák húztak magukkal újra meg újra a mélybe. Annyira vágytam szabadulni ettől, hogy eldöntöttem: minden erőmmel arra fogok törekedni, hogy másként gondolkozzak, mint a múltban; és a jóra összpontosítsak inkább, ne a rosszra.

„De hogy sikerülhet ez?” – tétováztam. Igazán küszködtem, hogy megértsem a folyamatot, és ha az ember azért harcol, hogy letérjen a rossz utakról, akkor ez normális is, higgy nekem. De Isten nem adta fel velem kapcsolatban. Arra késztetett, hogy felidézzem, amikor Matthew vadvirágokból szedett nekem csokrot, amivel azt üzente: szeret engem. Isten eloszlatta Sátán hazugságainak ködét, amelyekkel azt akarta elhitetni, hogy semmi jót nem tettem.

„Azt akarod mondani, nem vagyok teljesen semmirevaló? Tudok jó dolgokat is tenni, ha Jézus bennem él?” – kérdeztem Istent. Lassan kezdtem ráébredni, hogy sok minden, amiket éveken keresztül képzeltem magamról, nem volt igaz, és az aranynál is értékesebb vagyok Isten számára. Az Úr arra vezetett, foglaljam el magam pozitívabb gondolatokkal, építsem a belé vetett bizalmamat és hitemet. „Andrew kisebb adagokat eszik mostanában, és ez annak eredménye, hogy le akartam szoktatni a falánkságról” – tűnődtem magamban. „Ez jó dolog. Matthew szeret velem sétálni, és szívesen dolgozik is velem. Mindketten szeretnek játszani velem. Tanulgatják, hogy tiszták, rendesek, és alaposak legyenek. Azért nem vagyok teljes csőd. Azt hiszem, tényleg van minek örülnöm!” Isten segítsége által ilyen irányba folytatódott, és változott a gondolkodásom. Ez hatalmas győzelem volt részemről!

Amint továbbra is együttműködtem Istennel, a tőle jövő békesség kezdte áthatni érzelmeimet, és a beteges aggodalmak kiszorultak. A könnyed, boldog lelkület szinte illetlennek tűnt a negatív hozzáállással töltött, hosszú évek után, de felvállaltam, bízva abban, hogy Isten tudja, mi a legjobb nekem. Öröm foglalta el azt a helyet, ahol egykor a bánat uralkodott. „Isten szeret engem!” - ez lett a mottóm. Ahogy együttműködtem Vele, megszabadított engem a rossz gondolatoktól és érzésektől, amelyek uralkodtak rajtam! Hálás vagyok azért, hogy attól a naptól kezdve soha többé nem kerültem vissza a csüggedésnek abba a mély vermébe!

Az egyik legkomolyabb feladat, amivel ma szülőkként szembenézünk, az, hogy hogyan segítsük hozzá gyermekeinket a rossz szokások legyőzéséhez gondolkodásban, érzésekben, vagy reakciókban, és hogyan segítsük őket a jó szokások kialakításához ezeken a területeken. Isten segítsége nélkül ez egy lehetetlen feladat. Ezért arra van szükség, hogy először bennünk végezze el azt a munkát, aminek eredményeit gyermekeinkben is látni szeretnénk. Először bennünket kell, hogy megszenteljen, az ő érdekükben, és meg kell, hogy szabadítson rossz gondolkodási sémáinktól, hogy cserébe mi is tovább tudjuk adni, amit mi megtanultunk. Isten meg tudja, és meg is fogja adni az Ő bölcsességét és erejét minden szülőnek és gyermeknek, aki hozzá kiált segítségért, és aki együttműködik Vele.

Egyszer, amikor Andrew úgy hatéves forma lehetett, és nagyon hisztis volt, elnadrágoltam, aztán elküldtem a szobájába, hogy „hagyja abba a sírást”. Zokogása tizenöt perc múltán sem csendesedett. Hogy elvonjam a figyelmét, elküldtem futni egy kört a ház körül, aztán rábíztam a feladatot, hogy hozzon egy öl fát. Semmi sem nyugtatta meg! Még mindig sírt! – Andrew, drágám! Mi a baj? – kérdeztem. – Olyan ügyesen elvégezted a munkát! Már nincs semmi gond!

– Nehehem tuudom --- abba --- hagyni – nyögte ki sok szipogás közepette. „Jaj, Uram, mit tehetnék, hogy segítsek neki? Egy ötletem sem vált be eddig.”

„Sally, hogyan hoztalak ki a csüggedés és reménytelenség gödréből?” – kérdezte Isten, nekem címezve a problémát.

„Bizonyára Sátán kísérti őt hazug gondolatokkal” – jutott eszembe. „Abból, hogy nem képes abbahagyni a sírást, arra következtetek, hogy a rossz gondolatokkal foglalkozik. Rá kell jönnöm, mit gondol, és mit érez” – mondtam magamban, és a gondolattól felderültem.

– Andrew, mi megy végbe most a kis szívedben? Min gondolkodsz?

– Azon, hogy milyen rossz és ostoba vagyok – brühühühű – jó akarok lenni – szipogás – de valami baj lehet velem, mert - - - mert nem tudok!

„Sally, beszélj neki a csüggedés gödréről – arról, mi taszítja bele, és mi emeli ki onnan. Én veled leszek” – bátorított az Úr.

– Andrew, ezek a gondolatok Sátán hazugságai. Nem kell, hogy engedj ezeknek! Az ellenség próbál téged belelökni a csüggedés gödrébe.

Úgy tűnt, érti, mit akarok mondani. Isten valóban velem volt, és segített a legjobban kifejezni magam, úgy, hogy Andrew megértse. – Andrew, képzeld el, amint Isten lenyújtja érted a kezét, hogy kiemeljen a reménytelenség verméből. Neked csak annyit kell tenned, hogy megragadd. Isten szeret téged, és segíteni akar – mondtam bátorító mosoly kíséretében. Andrew szemei felragyogtak. Egyértelmű volt, hogy hisz nekem.

– Imádkozzál Andrew, és add át Jézusnak a rossz gondolatokat! Így foghatod meg a kezét.

Rám nézett. Én bólintottam, mire ő szorosan lehunyta a szemét. – Istenem, vedd el a rossz gondolataimat! Adj nekem jobb gondolatokat. Segíts nekem, hogy jó legyek, és abbahagyjam a sírást – mondta, majd csendben figyelt Isten válaszára, amire mindig is bátorítottuk fiainkat. Teltek a percek. Végül kis idő múltán megkérdeztem: – Mit mondott Isten, Andrew? Mit szeretne, ha tennél?

– Azt hiszem, azt akarja, hogy menjek és szedjek pár szál virágot.

– Akkor hát tedd ezt! – biztattam, és ő elszaladt.

Nemsokára visszajött egy csokor orgonával, könnyek nélkül. Annyira örültem neki! – Mi történt, Andrew? – kérdeztem, hogy kicsit többet megtudjak. – Megkértem Istent, hogy szüntesse meg a sírást, és én megfogtam a kezét, ahogy te mondtad. Ő azt mondta, gyönyörködjek a kedvenc virágaimban. Ahhoz, hogy lássam a virágokat, le kellett törölnöm a könnyeket. Ő gondoskodik rólam, anyuci! Valamikor abbahagytam a sírást, de nem tudom, mikor! – mondta egy szuszra, majd fülig érő mosollyal átnyújtotta nekem a csokrot.

Az énünk feletti győzelem gondolatainkban kezdődik, és Isten segítsége által kihat érzelmeinkre is. A siker akkor következett be, amikor megosztottam tapasztalataimat fiammal. Andrew továbbra is hajlamos volt arra, hogy odafigyeljen a hazug gondolatokra, és higgyen azoknak, de ahogy ismételtük ezt a folyamatot, egyre inkább megtanulta átadni a rossz gondolatokat Jézusnak, míg győzelme teljes nem lett.

Gyermekeink a mi szegényes problémamegoldó módszereinket utánozzák. Matthew-val egyszer láttunk egy jelenetet a tévében, amelyben egy anya dührohamában mindenfélét tört-zúzott. Utána megkérdeztem tőle, mit tanult, és ő így válaszolt: „Ha dühösek vagyunk, hajigáljuk szét a dolgokat!” Micsoda tankönyv ez minden szülőnek! Az alapelv a következő: szemlélés által változunk át, és ez elvezet ahhoz a logikus kérdéshez: mit tanítok én a saját példám által otthonomban?

Bár szégyellem, de sajnos túl gyakran vettem észre, hogy példámmal azt tanítom a fiaimnak, hogy az általam jól ismert csüggedés-gödörbe sétáljanak bele. Szerencsére csak az egyik fiam sajátította el ezt a módszert. Tőlem ez azt követelte meg, hogy járjam végig újra az általam már megtett utat, és tanítsam meg neki ugyanazokat a leckéket, amelyeket Isten megtanított velem a negatív gondolatok legyőzésével kapcsolatban, de egy ideig őt is hátráltatta az én gyarló magatartásom.

E személyes tapasztalat által megtanultam, hogy mindnyájunknak Krisztusra van szükségünk, hogy ő változtasson meg bennünket, így értelmesen együtt tudjunk munkálkodni a mennyel abban, hogy Krisztushoz vezessük gyermekeinket, és ők is elnyerhessék ugyanazt a tapasztalatot.

Gyakran kötök, amikor akad néhány szabad percem. Nagyon jóleső érzés, amikor kihúzok a táskámból egy félig kész darabot, és látom, milyen sokat haladok vele rövid idő alatt is. Miközben a kezemmel boldogan alkotok valamit, egy másik áldásban is részesülök: a pihenésben. Világéletemben nagyon szorgalmas voltam. Tehát, ha én leülök, akkor az agyam azonnal járni kezd, hogy milyen teendők várnak rám, és már ugrok is, hogy elvégezzem. Azért van szükségem a kötésre, hogy elterelje a figyelmemet, leüljek, lazítsak, hallgassak valamit, vagy pihenjek a családom körében. Az évek során sokakat megtanítottam már kötni. Hiszem, hogy még az én egyszerű fonalas kosárkám is sok igazságot tartalmaz, amit megoszthatok a szülőkkel. Például: nem taníthatsz meg senkit sem kötni, ha magad sem tudod, hogyan kell. Olvashatsz könyveket a kötésről, és megtanulhatod az alapvető fogásokat. Beszélhetsz is azokról, de tapasztalat nélkül nem taníthatsz meg másokat kötni.

Sokszor észrevettem, hogy akik nem túl jártasak a kötésben, ott hibáznak, hogy ejtenek egy szemet. Tudniillik: kötés közben előfordulhat, hogy az ember „ejt” egy szemet, és csak később veszi észre. A tapasztalt kötő megtanulta már, hogyan szedje fel a szemet, javítsa ki a hibát, és mentse meg a készülő darabot. Nem elég észrevenni az ejtett szemet. Mesterszinten kell elsajátítani a hiba kijavításának módját; vagyis, gyakorlati tapasztalatot kell szerezni. Ugyanez a helyzet a gyermekneveléssel is. Bárkiről úgy tűnhet, hogy nagyon is tudja, mit csinál, ám csak egy probléma felmerülése esetén látjuk, hogy a szülőnek van-e már saját élettapasztalata, hogy kijavítsa a hibát. A probléma nagyon sokunknál az, hogy amikor Isten útjára próbáljuk tanítani a gyermekeinket, akkor csak elméleti tudást alkalmazunk, vagy tiltó, illetve parancsoló hangnemet; s ez azért van, mert nekünk magunknak sincsenek tapasztalataink arról, hogyan működik ez a szívben. Isten így bátorít bennünket: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói” (Jakab 1,22). Hogyan taníthatnánk meg gyermekeinknek, hogy szívük átalakulása és megváltozása érdekében hogyan szenteljék oda magukat Istennek, és hogyan működjenek Vele együtt, ha mi magunk nem tapasztaltuk ezt meg? Sok szülő ezen a ponton vall kudarcot. Elmondjuk gyermekeinknek, hogy gondolkozzanak, beszéljenek, cselekedjenek helyesen, de nem tudjuk megtanítani nekik, hogyan működik ez Jézusban, mert mi magunk is csak elméletben tudjuk.

Amikor megtapasztaljuk, hogyan szabadít meg Krisztus a rossz gondolatoktól és érzésektől, mennyi idő múlva tudjuk megtanítani gyermekeinknek, hogyan éljék meg ugyanezt? Miért ne tudnánk megosztani velük a tapasztalatot már a következő percben? Kevés dolog van, ami meggyőzőbb lehetne egy gyermek számára, mint ha szemtanúja lehet annak, hogyan alakulsz át egy mogorva lényből kedves, türelmes szülővé, aki kész vele együttműködni. Nem kell tökéletessé válnunk ahhoz, hogy megoszthassuk, amit tudunk, de gyakorlati tapasztalattal igenis rendelkeznünk kell Krisztus munkálkodásáról, bármilyen csekélynek tűnhet is az először. Így kezdjük felszedni a – nevelés során – leejtett szemeket.

A lecke tehát, amit ma tanulsz Isten kezében, igen jó lecke. A holnapi lecke még nagyszerűbb lesz. Krisztussal az oldaladon add tovább, amit ma tanulsz! Tartsd szem előtt, hogy amint egy gyermek szeretni tudja édesanyját, és bízni tud benne, megtanulja szeretni és bizalmával kitüntetni anyja Barátját, Jézust is.

Először talán egyszerűen leutánozza magatartásodat, de ahogy a viselkedésminták ismétlődnek, kialakul benne az Istenben való bizalom szokása, ami örökre beépül lelkébe.

Már húsz esztendeje annak, hogy Montana hegyei közt élünk. Az egyik kedvenc elfoglaltságunk, hogy kempingezni megyünk a Kintla-tóhoz, ami egy kevéssé ismert hegyi tó, és nincs messze otthonunktól. Mindig viszünk magunkkal vízszűrőt, hogy biztosan tiszta vizet igyunk, hiszen még a vadonban sincs biztosíték arra, hogy a víz nem szennyezett-e emberi, vagy állati ürülékkel. Jim szorgalmasan szűri nekünk a vizet az iváshoz és a főzéshez. Amikor a szűrőt a vízfelszín alá helyezzük, a kerámia-szűrőben lévő piciny lyukak felfogják a koszt, a homokot, lebegő részecskéket, betegségkeltő baktériumokat, sőt, a Giardia parazitákat is. 

Lelki értelemben is komolyan hasznunkra válik, ha Krisztus által megszűrjük gondolatainkat és szavainkat, mielőtt megosztanánk azokat gyermekeinkkel. Istennek szavaink felszíne alá kell merülnie, és meg kell vizsgálnia lelkünket és indítékainkat, nem csak tetteink külső megnyilvánulásait. Isten Lelkének kell kiszűrnie minden káros, ízléstelen, vagy bántó dolgot beszédünkből, érzéseinkből és magatartásunkból. Azt tapasztaltam, hogy Isten csak azt távolítja el, ami káros; és csak azt veszi el, amire engedélyt kap tőlünk, hogy elvegye. Szabad akaratunk van, tehát a megtisztítás folyamatának létfontosságú része a mi együttműködésünk. Isten azt akarja, hogy boldog otthonunk legyen, amelynek légkörében fizikailag, szellemileg és lelkileg is egészséges emberek élnek. Ennek érdekében kell készségesen együttműködnünk Vele, és alárendelnünk magunkat az Ő vezetésének.

 

A magányos vállalás

KÜLÖNLEGES BÁTORÍTÓ ÜZENET EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK

 

Ha úgy gondolod, erődet meghaladó feladat áll előtted, dicsőítsd Istent! Hiszen amikor úgy érzed, nincs valamihez erőd, akkor a legvalószínűbb, hogy Reá fogsz támaszkodni vezetésért. Ne ess kétségbe attól, hogy volt társad esetleg a te céljaid ellen dolgozik. Csak összpontosíts az előtted álló feladatra, és Krisztus kezét fogva tedd nagyon boldog hellyé otthonodat! Egyszer olvastam egy férfiról, aki egy nagy városban taxival utazott a repülőtérről a hotelhez. A taxisofőr olyan boldog és vidám volt, hogy utasára ezzel igen mély benyomást tett. Ezért kérdezősködni kezdett otthonáról, családjáról. A sofőr felesége éppen haldoklott a rákbetegséggel vívott hosszas küzdelem után. A kórházi számlák már elapasztották összes anyagi forrásukat, és az a veszély fenyegette őket, hogy házukat elárverezik. Az utast sokkolta a beszámoló! Ennek az örömtől sugárzó embernek ilyen súlyos problémái vannak! – Azt hiszem, joggal várnám ilyen helyzetben, hogy maga teljesen le legyen sújtva! – mondta a sofőrnek. – Miért? – kérdezett vissza amaz. – Nem a maga hibája, hogy beteg a feleségem. A búskomorsággal nem segíthetek senkinek. Ez az én terhem, és hálás vagyok azért, hogy nem olyan elviselhetetlen, mint amilyeneket másoknak kell elhordozniuk.

Talán nem látod most helyénvalónak, hogy azon gondolkozz: hogyan szűrhetnéd meg szavaidat, és tehetnéd boldoggá otthonodat, különösen, ha sok csüggesztő körülménnyel kell szembenézned. De tartsd szem előtt kérlek, hogy ez olyan befektetés, ami a jövőben térül meg! Most tanulod, hogy az érzések nem kell, hogy uralkodjanak rajtad. A boldogság ragályos! Ugyanígy a szomorúság is. Meglehet, nem tartod igazságosnak, hogy egyedülálló vagy, hogy szükségleteid hiányt szenvednek, és segítőtárs nélkül kell küszködnöd a neveléssel. De bátran támaszkodhatsz Istenre, Ő teljesíteni fogja a feladatnak azt a részét, amit te képtelen vagy megtenni.

Eddig fontos leckéket tanultunk meg arról, hogyan készüljünk fel a mennyei mintára történő nevelésre – és nem a földi nevelésre, amit oly gyakran látunk ma hitvalló keresztények otthonában. Isten azt akarja, hogy népe magasabb szinten álljon, mint amilyen a névleges keresztények általános színvonala. Ő szeretné kiemelni otthonodat, mint Krisztustól vezetett példát, amely bemutatja azt a belső erőt, ami képessé tesz testi természetünk késztetését felülmúlva élni. Ő többet szeretne tenni érted és családodért, mint amit valaha el tudtál képzelni. A menny legbőségesebb áldásaihoz vezető ajtó kulcsa pedig nagyon közel van hozzád: hiszen az egész veled kezdődik!