A jó és a gonosz

„Aki jóra törekszik, jóakaratot szerez, de eljön a rossz arra, aki azt hajhássza.” (Péld 11:27)

Ahogy ezt a verset olvastam ma reggel, két közmondás jutott eszembe.

„Jó tett helyébe jót várj!”

„Aki másnak vermet ás, maga esik bele!”

Valahol olvastam, hogy általában a kisgyermekek a legdühösebb kutyákat is képesek lecsendesíteni. (Azért most ne indulj el, hogy ezt rögtön kipróbáld!)

Akkor még egy faluban laktunk, amikor a kislányunk középiskolába járt. Nem értettük, miért érkezik haza a vasútállomásról 10 perc helyett néha 40-45 perc alatt. Aztán egyszer elmondta. Az utcában, ahol jött, volt egy igen vad kutya; szemei vérben forogtak, oda aztán senki be nem mehetett. Kislányunk minden nap odament ehhez a kutyához, és beszélgetett vele. „Mi baj van? Haragszol valamiért? Miért vagy ennyire mérges?” Addig beszélgetett vele, míg aztán a kutya már alig várta, hogy megérkezzen a vonat, és erre jöjjön az a kislány, aki „beszélget” vele. Odatartotta a hátát a kerítéshez egy kis vakargatásra.

A kutya gazdái nem győztek csodálkozni ezen.

Hosszú időbe tellett, amíg megszelidült. De a kislányunk nap mint nap odament hozzá, beszélgetett vele, míg végül megenyhült irányában. A kutya megérezte a szeretetet.

Vajon megtörtént volna-e ez az eset akkor is, ha csak egyszer-kétszer ment volna oda? Bizonyára nem. A szeretethez idő kell. Meg odafigyelés. Meg jóakarat. És ismét csak IDŐ!

Mindannyiunk környezetében vannak nehéz emberek. Félelmetes lehet velük együtt dolgozni, egy lépcsőházban lakni.

Te melyik csoportba tartozol? A botosok közé, (akik a kutyákat a kerítésen húzott bottal ingerlik) vagy a beszélgetősök, a lecsendesítők közé?

Ma még választhatsz!

Én már választottam; nekem is jobb a békesség, no és persze, a jóakaratú emberek közössége. De ezt nem elég várni! Ezért tenni is kell!