A sas és a hal

Egy vidám csapat italozott. Ilyenkor mindenki erősebb, bátrabb, gátlástalanabb. Így történt, hogy a csoport egyik tagja magabiztosan kijelentette, hogy képes élve elfogni egy sast. Társai azt mondták: Bizonyítsa be!

Hősünk felment a hegyekbe, s egy kiálló sziklára kitett egy halat. A sas a magasból meglátta a halat, s csodálkozott, hogy kerülhetett oda? Napokig keringett felette, de mivel semmi gyanúsat nem tapasztalt, leszállt és megette a halat. A vadász pótolta a halat. A sas most már kevesebbet keringett fölötte – leszállt, és elfogyasztotta. Egyre kevesebb idő telt el a zsákmány felfedezésétől, annak elfogyasztásáig. Ekkor a vadász egy hálót is kiterített a hal felett. A sas újra napokig keringett, de mivel semmi mozgást nem tapasztalt, leszállt és megette a halat.

Egyre kevesebb idő kellett, míg vette a bátorságot, s leszállt a prédára. A hálóhoz kötelet is kötött az ember. A sas újra óvatos lett, de apránként feladta. Később megbarátkozott a bokor mögött lapuló vadász látványával is.

A vége az lett, hogy a vadász megfogta a levegő királyát.

Eladta szabadságát egy napon-szikkadt halért.

Mi emberek (fiatalok) is így vagyunk. Sokszor megteszünk olyant, amit korábban megvetettünk, el sem tudnánk képzelni, hogy valaha is megtennénk. De ahogy a Biblia mondja „mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága!” (Jakab 1:14).

Addig-addig barátkozunk egy gondolattal, míg végül nem is látszik borzalmasnak, sőt, néha erényt is kovácsolunk belőle. Ne engedjünk a kívánságnak! Ne adjuk el lelkiismeretünket, jó hírnevünket, az üdvösségünket égy „napon szikkadt halért”!

Gyürüs Máté