A százados szolgája

2014.03.03 10:04

Jézus Kapernaumba ment. A hegyen sok száz ember előtt beszélt, tanította, meghallgatta, meggyógyította őket. Most egy kis magányra vágyott. Egyedül akart lenni tanítványaival.

Amikor a város kapujához ért, az ott élő zsidó vezetők elé jöttek, és kérték, hogy gyógyítsa meg a százados szolgáját, mert az haldoklik.

Érdekes ember volt ez a százados. A római seregben szolgált. Jelenlegi szolgálati helye Kapernaum volt. Itt kellett képviselnie Róma érdekeit. Általában a római katonák kemények, szigorúak és barátságtalanok voltak. Azokkal is, akik között szolgáltak, meg saját szolgáikkal is. Ez a katona azonban egészen más volt.

Elfogadta, igyekezett megérteni azt a népet, aki között élt. Nem ellenségeskedett velük, hanem amiben tudott, segített. Amikor a városban zsinagógát akartak építeni, odaküldte embereit, és felajánlotta szolgálatát.

Saját szolgáival is szeretettel bánt. Nem „rabszolgaként” kezelte őket. Figyelt szükségleteikre.

 

Történt egy alkalommal, hogy a százados egyik szolgája megbetegedett. Annyira, hogy már halálán volt. Mit tegyen? Elmondta bánatát a zsidó vezetőknek, kérte segítségüket. Hát ezért fordultak azok Jézushoz.

Szinte könyörögtek Neki, hogy menjen el, és gyógyítsa meg a szolgát. „Megérdemli ez a százados, hogy segíts rajta, mert jóindulattal volt a mi népünkhöz és városunkhoz!” – mondták.

 

Jézus tehát elment velük.

Amikor már majdnem odaért, a százados egy üzenetet küldött neki:

„Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj… hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.

Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljön; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi.”

 

Vajon mit akart ezzel a százados mondani? Azt, hogy,

  • Nem vagyok méltó, hogy Te, az Isten fia, akinek hatalmad van, az én otthonomba jöjj.
  • Hiszem, hogy egy szóval meg tudod gyógyítani az én szolgámat, ezért nem is kell idefáradnod!
  • Ahogy nekem van hatalmam emberek felett (ha azt mondom nekik, jöjjenek ide, idejönnek, ha elküldöm őket, elmennek), ugyanúgy tudom, hogy neked is van hatalmad, ezért csak szólj egy szót – küldd ide egyik gyógyító angyalodat – és tudom, hogy meggyógyul az én szolgám.

 

Micsoda bizonyossága, milyen erős hite volt ennek a pogány, római századosnak! Még Jézus is elcsodálkozott hitén. Azt mondta az őt követőknek: Hallottátok ezt? Még Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.

Luk 7:1-10.