A "VAGYOK" Istene prédikáció

Idén Balatonfüredre kirándultunk az egyik vasárnap. Biztos magatok elé tudjátok idézni a Balaton-parti részt, a sétányt, a gyönyörű fákat. Az azt követő hetekben kishazánkat hatalmas viharok, esőzések árasztották el, és a viharok Füredet sem kerülték el. A sétány, nem sokkal több, mint egy hét leforgása után szinte háborús övezet kinézetet kapott. Ám néhány évvel ezelőtt, még amikor ott laktam, egy sokkal nagyobb vihar tépázta meg a tájat. Fákat csavart ki, vagy tört derékba, emlékszem, még az imaházat is "menteni" kellett, mert majdnem levitte a tetejét a mellette álló öreg fenyőfa. A sok-sok évtizeddel ezelőtt, neves emberek által ültetett fákat a kőtábla mellett már csak egy-egy csonk hirdette, hogy valamikor itt álltak.

Mindannyian sorolhatunk fel az életünkből hatalmas viharokat, természeti jelenségeket, ki keményebbeket, ki kevésbé keményeket. Mi az, amire ilyenkor, egy-egy ilyen helyzetben szükségünk van? - menedék, hogy múljon el, hogy legyen valaki mellettünk.

Ma utazzunk el egy újszövetségi viharos történethez!

Jn 6:16-21

Jézus közvetlen ezelőtt a történet előtt 5000 embert vendégelt meg egy gyermek uzsonnájából. A nép, átélve a csodát, nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és királlyá akarta őt tenni. Jézus ezt észrevette, és János úgy írja le, hogy visszavonult a hegyre egymagában. Máté és Márk is lejegyzi ezt az eseményt, és hozzá teszik, hogy Jézus elbocsátotta a sokaságot, valamint tanítványait kényszerítette arra, hogy áthajózzanak a tó túlsó partjára. János visszaemlékezéséből kiderül, hogy a tanítványok csak estefelé indultak útnak.

A Galileai-tenger Izrael legnagyobb édesvizű tava. 209 méterrel fekszik a tengerszint alatt, közel 50 méter mély, és dombok veszik körül. Ennek a fekvésnek köszönhetően a tóra gyakran váratlan szélviharok csaptak le, amelyek rendkívüli nagyságú hullámokat korbácsoltak fel a viszonylag kisméretű tavon.

A tanítványok épp a túlpartra hajóznak. Szájukban még érzik a különleges estebéd ízét, és talán azon tanakodnak, hogy miért nem engedte magát Jézus királlyá tenni? Pedig minden adott nála. Meddig várat még ezzel a lépéssel?

Lassan leszáll az este, és fokozatosan sötétbe burkolózik a táj. Ez nem jelent gondot a tanítványoknak, hiszen legalább négyen közülük úgy ismerik ezt a tengert, mint a saját tenyerüket. Legalább négy tanítvány mindez idáig halászatból kereste meg a napi betevő falatot, és ebből gondoskodott családja eltartásáról.

Ám hirtelen hatalmas szélvihar csap le a tóra. Óriási hullámok tajtékzanak, dobálják a hajót, és egyre jobban telítik meg vízzel. A szél süvít, már szinte ordít. A hajó recseg, ropog, a vitorlavászon már rég darabokra szaggatva lóg az árbocon.

A tanítványok küzdenek a viharral, minden erejüket megfeszítik, de egyre jobban hatalmába keríti őket a félelem, hogy itt nemsokára mindennek vége. Hol van már az az 5000 jóllakott arc? Hol van az az öröm és hála Isten csodájáért? A néhány órával azelőtti tapasztalat csak egy szép történet ahhoz képest, amiben most találják magukat. Nincs más lehetőség, itt fognak elveszni.

Ekkor jelenik meg Jézus a történetben. Anélkül, hogy a tanítványok keresték volna, Jézus jön, mégpedig nem is akárhogy! Jézus sétál a vízen! A tanítványok megrémülnek, de neki csak egy mondatot kell mondania, és mindennek vége.

Vége a tanítványok félelmének, kétségbeesésének, hitetlenségének, a bennük dúló viharnak. Mire pedig feleszmélnek, a hajójuk már célba is ért.

Jézus ebben a történetben az Ószövetség hatalmas Isteneként jelenik meg.

Ő az, aki jár a vizek felett, ahogy Jób 9:8 írja: "Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein." Ő az, aki uralkodik a teremtett világ felett, akinek a szavára az elemek engedelmeskednek. Ő a második Ádám, aki igazán uralkodik a természet felett.

Felette áll mindannak, ami a tavon történik, jelenlétével parancsol a szélnek, a víznek, és azok követik utasításait.

Jézus egyetlen rövid mondatot mond, nyugalmat és békét hozva a tanítványok szívébe.

"Én vagyok, ne féljetek!"

Többféle jelentést is tulajdoníthatunk ennek a mondatnak. Máté és Márk feljegyzi, hogy a tanítványok kísértetnek vélték Jézust, ahogy ott látták a vízen közeledni feléjük. Ebből a szemszögből egyfajta bemutatkozásként is hangozhat. Én vagyok Jézus, a Mester, a vezetőtök. Én vagyok az, ismerjetek rám, és ne féljetek!

Másodszor hangozhat az ószövetségi hatalmas Isten megnyilatkozásaként, aki a "vagyok" Istene. Ő az, aki megjelent Mózesnek a csipkebokorban, és így mutatkozott be neki; Ő az, akinek nevében is lüktet a létezés.

Az itt használt görög kifejezés a héber "vagyok" megfelelője, János pedig számos alkalommal használja így, tudatosan Jézusra alkalmazva.

Jézus azt mondta: Én vagyok. Én vagyok a hatalmas Isten, aki kezében tartja a világmindenséget. Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. Én vagyok a világ világossága. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok a szőlőtő. Én vagyok a kezdet és a vég, az első és utolsó, az öröktől fogva örökké létező Isten. Én vagyok.

Jézus azonosítja magát az Ószövetség Jahvéjéval, a mindenható Istennel, és így lép be a tanítványok viharos életébe. Így menti meg követőit, miközben tombol a vihar. Az ősök hatalmas, felülmúlhatatlan Istene jön feléjük a vízen sétálva, az örök Isten lép oda hozzájuk, hajójuk pedig partot ér épségben.

MA:

Nem tudom, milyen terhekkel jöttetek ma reggel ide. Lehet, hogy vihar dúlt, vagy még mindig vihar szaggatja az ágakat az életetekben. Küzdünk nap mint nap az élet kihívásaival, munka, tanulás, az emberélet nehézségei, és egyéb extra ráadások, amiket egyikünk sem kért. Hirtelen lecsap ránk néhány vihar, és az élet viszontagságai közt elfelejtjük azt, hogy kicsoda a mi életünkben Jézus.

Átkozzuk Istent a problémáink miatt, harcolunk ellene, kiáltunk hozzá, hogy mi ezt nagyon nem így akartuk. Bombázzuk a miért?-jeinkkel, és közben nem engedjük, hogy az legyen az életünkben, Aki Ő valójában.

Ez a bibliai történet úgy mutatta be Jézust, mint a hatalmas Istent, aki kezében tartja az egész világot, és aki így szólt tanítványaihoz: "Én vagyok, ne féljetek!"

Jézus ma ugyanígy szól hozzánk is. "Én vagyok, ne féljetek!" Én vagyok. Én még mindig ugyanaz vagyok. A hatalmas, a mindenható, a mindenség irányítója. Én vagyok. És részese szeretnék lenni az életednek. Én melletted vagyok, és szeretném, ha megértenéd, hogy ez a vihar érted van. Most még talán nem érted, de a végén rájössz, hogy miért volt erre szükséged.

A vihar érted van, hogy Jézus Krisztus a hatalmas Isten lehessen a te életedben is. Lehet, hogy tombol körülötted és benned az ítélet-idő, Isten megengedi ezt, hogy valami egészen különleges módon ismerhesd meg Őt. Megengedi, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, azért, hogy hatalmasan cselekedhessen veled, hogy megismerd Őt igazán.

Ő a mi viharjainkban is a hatalmas, mindent kezében tartó Isten. Van, hogy nem múlik el a probléma rögtön, nem szűnik a szakadó eső és a hurrikán erejű szél, de Ő ekkor is a Vagyok. Jézus velünk éli át mindezt.

Az az imádságom, hogy Jézus mindannyiunk életében a vagyok lehessen, a hatalmas, csodálatos Isten.

Ámen.

Szilvási-Cs Andi