02. A király udvarában

2017.01.16 09:39

A királyi udvarban

Rabszolgának lenni nem egy felemelő dolog. A rabszolga teljesen kiszolgáltatott urainak, a legnehezebb és legpiszkosabb munkát sem utasíthatja el. Tulajdonosa bármikor megverheti, eladhatja, akár meg is ölheti. Ilyen sors várt Dánielre és barátaira.

Isten azonban nem feledkezett meg róluk. Nabukonodozor – a király – utasítást adott Aspenáznak – az udvarmesterek fejedelmének, hogy válasszon ki nemesi származású, egészséges, értelmes, művelt és csinos fiatalokat. Ezeket a fiatalokat aztán írassák be a birodalom államigazgatási főiskolájára, hogy aztán majd hivatalnokok legyenek a babiloni birodalomban. Dániel és társai a kiválasztottak közé kerültek. Itt az udvarban más nevet kaptak. Dániel Baltazár lett, Ananiást Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azariást meg Abednégónak nevezték el. Így lettek a királyi iskola tanulói.

Mekkora kiváltság ez ahhoz képest, mintha rabszolgaként mezőn vagy építkezésen kellene dolgozniuk. Bár látszólag ez jó megoldásnak tűnt a fiatalok számára, azonban itt is komoly kihívásokkal kellett szembenézniük.

A király rendelete szerint nekik is azokat az ételeket és italokat kellett fogyasztaniuk, amik a királyi udvartartáshoz tartoztak. Dániel népe az étkezésben és az italok fogyasztásában Isten útmutatását követte. Nem minden állat húsát fogyasztották, és semmilyen szeszes italt sem ittak. A fiatalok nem akartak olyat enni, ami ártott volna az egészségüknek, ami által tisztátalanokká lettek volna. Mit tegyenek?

Dániel felkereste Aspenázt, és arra kérte, engedje meg nekik, hogy csak zöldséget, zöldségből készült ételeket és tiszta vizet fogyaszthassanak.

Dánielék egy tíznapos próbaidőt kaptak. A végén meg kellett jelenniük a felügyelő  előtt, aki úgy ítélte meg, hogy vidámabbak, egészségesebbek, mozgékonyabbak, mint azok, akik a a király ételét fogyasztották. Így tehát Dániel és társai előmenetelét nem hátráltatta, hanem sokkal inkább segítette, hogy Isten tanácsa szerint éltek.

Az egészséges életforma ma is segít abban, hogy jobban tudjuk Istent és embertársainkat is szolgálni.