1. fejezet

2014.05.08 17:04

DOUGLAS COOPER: ISTEN A SZERETET: ÉS TE?

Ford.: Körmöczi Mária

 

I.IGAZI SZERETETRE VAN SZÜKSÉG

  •  “Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke.” (Péld.20,27)

Távolról nézve, a kaliforniai kábítószer-élvezők számára létesített börtön egy szép hotelra hasonlít. Ez a dombok mögött meghúzódó, Corone kisváros közelében lévő épület valamikor a hollywoodiak pihenőhelye volt. Egy idő múlva azonban az embereket nem érdekelte az üdülő. Mivel rosszul ment az üzlet, a csalódott tulajdonosok az épületet eladták az államnak.

            A dús lombú fákkal körülvett kis tó még mindig kellemes légkört teremt. Az egyenruhás őrök, a szögesdrót kerítés és a nehéz vaskapu azonban gyorsan megértetik a látogatókkal, hogy az itt lakók nem saját akaratukból vannak ezen a helyen.

            Amikor a látogatók szépen sorba állnak, az egyik őr mindenki csuklójára szalagot ragaszt. Erre azért van szükség, mert csak így tudunk bemenni a láthatatlan elektromágneses kapukon, majd később e szalagok segítségével jöhetünk ki. Ez még egy bizonyíték volt arra, hogy az intézmény, ahová beléptünk, nem más, mint börtön.

            Különböző osztályokat látogattunk meg, közben a kábítószer-élvezők elméleti és gyakorlati rehabilitációjának lehetőségeiről hallottunk magyarázatot. Bizonyos idő elteltével a vezetőség egyik tisztviselője értesítette csoportunk tagjait, hogy ha akarjuk, beszélgethetünk néhány bentlakóval.

            Így ismertem meg Jimet, a csoport vezetőjét. Körülbelül negyven év körüli, magas, jóképű, ezüstös hajú, pofaszakállas férfi volt, és kissé különvált a többiektől.

            Míg a többiek saját magukról és nehézségeikről beszéltek, Jim hallgatott.

            Addig semmit sem mondott, míg ki nem derült, hogy csoportunkban lelkészek is vannak.

            Amikor megköszörülte torkát, a többiek abbahagyták a beszélgetést. Kellemes hangon szólalt meg: “Szeretnék valamit elmondani önöknek. Talán hasznuk lesz belőle.

            Orvos vagyok. Szülővárosomban korszerű orvosi rendelőt nyitottam. Kedves és odaadó feleségem és két aranyos fiam volt. Az emberek becsültek és egyházam hívei is tisztelettel néztek rám. Egyre több páciensem lett és egyre több időt töltöttem velük. Nemsokára hetente fél órát sem tudtam magamra szánni. Többször szinte állva elaludtam. Úgy tűnt, hogy nincs éjszaka sürgős eset és halaszthatatlan beavatkozás nélkül.

            Szerettem volna megszabadulni a gondoktól és a fáradtságtól, ezért egy kis kábítószert vettem be. Kezdetben valóban kis mennyiséget, éppen annyit, hogy könnyebben el tudjam végezni a napi munkát. A kábítószertől nem féltem, mert biztos voltam abban, hogy tudok parancsolni magamnak.

            Mégis bekövetkezett a legrosszabb. Még mielőtt tudatára ébredtem volna, a kábítószer rabjává váltam. Többé nem tudtam meglenni nélküle. Úgy éreztem, hogy tönkremennék, ha nem tudnám bevenni a napi adagot. Ha pedig ez bekövetkezne, akkor úgy gondoltam, hogy mindennek vége lenne.

            Akár hiszik, akár nem, nem tudtam, mit tegyek, hova forduljak segítségért. Tudtam, hogy segítségre van szükségem, de éreztem, hogy egyetlen orvosban sem bízhatok meg. Féltem, hogy nem marad titokban a dolog, és hogy elveszítem munkaengedélyemet.”

            Jim időnként szünetet tartott, beszéd közben pedig a kezét nézegette. Amikor elhallgatott, néma csend uralkodott a helyiségben. Majd így folytatta:

            “Keresztény hitben nevelkedtem. Még orvos koromban is, amikor csak tehettem, elmentem a templomba.

Úgy éreztem, hogy csak egy ember létezik, akinek elmondhatom problémámat. Ez az ember pedig a pap volt. Elhatároztam, hogy meglátogatom. Reméltem, hogy meg fog érteni. Mindennél jobban vágyódtam arra, hogy valaki megértsen, és kapcsolatba hozzon Istennel. Tudtam, hogy csak így tudok megszabadulni a kábítószeres függőségtől.

Találkozót beszéltem meg vele. Nagyon reménytelennek láttam a helyzetet. Nem mertem tovább vesztegetni az időt. Elmondtam nekik, hogy kábítószert fogyasztok. Azt is elmondtam, hogy tudom, mibe keveredtem és nem látok belőle kiutat.

Azt hiszem, túlságosan közvetlen voltam. Sohasem fogom elfelejteni reagálását. Leplezetlen

csodálkozással, szörnyülködve nézett rám és azt mormolta, hogy Istenem, Jim, ezt te nem tehetted meg!

Ezután elkezdte sorolni, milyen szörnyű dolgot követek el családommal és egyházammal szemben. Részletesen elmondta, hogy milyen következménnyel fog járni tekintélyemre, és munkámra nézve. Elbeszélése végén emlékeztetett arra, hogy emiatt a szörnyű bűn miatt a lelkem kétség kívül a pokolba jut.”

            Újból elhallgatott. Amikor később ismét beszélni kezdett, hangja csendesebb lett, arckifejezése pedig még komolyabbá vált.

            “Soha életemben nem voltam olyan csalódott, elhagyatott és magányos, mint akkor. Kétségbeesetten vágytam valaki után, aki meghallgat, megért és segíteni fog.

            Tudtam én, hogy nem jól cselekszem. Azt is tudtam, hogy bűnbe és rosszba keveredtem. Tudtam, hogy abba kell hagynom, azért is mentem el a paphoz. De semmi szükségem sem volt arra, hogy valaki eszembe juttassa azt, amit már úgy is tudtam.

            Ami aznap történt, sokban hozzájárult csüggedésemhez és csalódásomhoz. Teljesen elveszítettem a reményt, hogy valamikor is sikerül kijutnom ebből a labirintusból. Egyre mélyebbre süllyedtem, és végül ide jutottam. Kérem, ne értsenek félre! Saját magamon kívül senkit sem hibázatok. Én tettem tönkre az életemet. Mióta itt vagyok, sokat megtanultam önmagamról és az életről. Hányszor akartam változtatni helyzetemen! Talán el is érhettem volna valamit.”

            Jim ránk emelte szomorú tekintetét. “Szeretnék valamit mondani önöknek. Kérem önöket, hogy ha egy kábítószer-élvező vagy bárki más segítségért könyörög, ne kezdjenek neki prédikálni. Hallgassák meg és szeressék úgy, amilyen. Talán így segíteni tudnak rajta.”

            Gyakran nem is vesszük észre, hogy szeretettel viseltethettünk volna valaki iránt. Mulasztásunk következményei tragikusak lehetnek. Miért? Azért, mert a kereszténység szívében a szeretet Istene lakozik, aki egymás közötti viszonyainkban szeretne kifejezésre jutni. Ha könnyelműek, hanyagok vagyunk, vagy nem szakítunk az előítéletekkel, az isteni terv nem tud teljesülni. Ha ez csupán egyszer történik meg, már az is túl sok.

            Mennyei Atyánknak az a terve, hogy minden bűnös, szenvedő és halandó ember szívére hasson. Tervét úgy dolgozta ki, hogy gyermekei legyenek az eszközök, melyek segítségével az isteni szeretet kiárad a világra. Az evangélium is az emberek közötti igaz szeretet kiárad a világra. Az evangélium is az emberek közötti igaz szeretetből tevődik össze. Az igazi evangéliumi munka pedig nem más, mint mindenkor és minden helyen igaz szeretettel bánni az emberekkel.

            A szeretethiány nagy problémát okozhat, mert ezzel esetleg valakinek az örök életét veszélyeztethetjük. Emiatt elszalasztjuk az alkalmat, melyet Isten valaki megmentésére használhatna fel.

            Tulajdonképpen ez történt Jimmel is.

            Bármilyen példából indulunk ki, tény, hogy az emberek többsége nem érti meg Isten szeretetét, ha azt elválasztjuk az emberek szeretetétől. Ezt a szeretetet valakinek vissza kell tükröznie, mielőtt valódivá válna és mielőtt viszonozni tudnák.

            Számunkra felfoghatatlan okok miatt, mennyei Atyánk függeni akar tőlünk és attól, hogyan fogjuk bemutatni a világnak Őt és szeretetét.

  •      “Az Úrtól való szövétnek az ember lelke.” Péld.20,27

 – olvassuk a Bibliában. Isten tehát gyermekei által akarja kiárasztani szeretetét a világra.

            Fel tudod-e most már fogni, milyen mulasztást követ el az az ember, aki nem szereti felebarátait? Ennek a mulasztásnak az lehet a következménye, hogy valaki Isten létezésében és szeretetében kezd kételkedni.

            A “Boldogság az otthon falai között” című könyvben George Vandeman érthetően leírja, hogy a válás, mely napjainkban olyan gyakori jelenség, tragikus tett, mivel Isten

“a szeretetedet akarja felhasználni, édesapa és édesanya, hogy saját szeretetét bemutassa a gyermeknek. Válás esetén ez lehetetlenné válik.” (34. old)

Emlékszem egy esetre, amikor megpróbáltam tanácsot adni egy tizenhárom éves fiúnak. Sok problémát okozott az imaházban és az iskolában egyaránt: barátságtalan és kedvetlen volt, s nem akart közreműködni a többiekkel. Úgy látszott, hogy senki sem tud a közelébe férkőzni.

            Egészen kicsi volt, amikor meghalt az édesanyja, az apja pedig a sorsára hagyta. Gyermekkorát egy gyermekotthonban töltötte. Később örökbefogadott gyerekként egyik családtól a másikhoz került. Végül egy vallásos családnál kötött ki, amely nagy türelme és vallási tapasztalata ellenére lemondott neveléséről.

            Egy nap a szűk könyvtárban próbáltam vele beszélni, mert az iskola igazgatója hozzám küldte.

            Szinte még most is hallom saját magamat, ahogy Isten végtelen szeretetéről beszélek neki.

            Még most is csodálkozom, hogy nem nevetett ki, hiszen megérdemeltem volna.

            Ha valaki sohasem kapott szeretetet a földi apától és anyától, nagyon nehezen tudja elképzelni a szerető mennyei Atyát. Számtalan érzéki akadály létezik, ami csökkentheti a lelki igazságok értékét. Hogy higgyék el az emberek azt, hogy Isten, akit nem látnak, szereti őket, amikor akiket látnak, semmi szeretetet nem tanúsítanak irántuk? Legalább is nem akkor, amikor a legjobban szükségük lenne rá.

            Ha valaki érzelmi és lelki reménytelenségben szenved, akkor először az őszinte emberi szeretetet kell megéreznie, mert csak így tudja és hajlandó megérteni Isten szeretetét.

            A világ tele van bizonytalansággal. Az emberek nem szeretik egymást. Amerikában például három házasság közül egy válással végződik és a többi sem mondható éppen sikeres kapcsolatnak. Az üresen leélt életek sokasága is azt bizonyítja, hogy Isten nagy ajándéka, az emberi szeretet kihalófélben van. Ez a tény pedig lehetetlenné teszi az embereknek, hogy megismerkedjenek Istennel és végtelen szeretetével.

            Bűntudat, félelem és kétségbeesés gyötri  a legtöbb embert. A gyűlölet, zúgolódás, elégedetlenség, csalódás és erőszakosság mint a rák egyre jobban elhatalmasodik. A gonosz türelmetlen, vakmerő és támadó lett.

            Mindenütt lesújtó képet látunk. Nem közönséges tévedésről, törvényszegésről, erkölcstelenségről és illetlen viselkedésről van csupán szó….

            A keresztényeknek nem a bűnt engedélyező új erkölcs okozza a legtöbb gondot.

            Valami sokkal súlyosabb teher nyomja földünk szerencsétlen lakóinak szívét. A Biblia érthetően beszél a Krisztus második eljövetelét megelőző nagy tragédiáról: “És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mát. 24:12)

            A mai keresztényeknek nem az a feladata, hogy az emberek gonoszsága miatt siránkozzék, hiszen ebből semmi haszna nem származik. Ehelyett, ki kell használnia az alkalmat, el kell végeznie feladatát, és hirdetnie kell az evangéliumot, az Isten szeretetétől szóló örömüzenetet annak, aki nem tudja, mi a szeretet, mert a gonoszság szinte kiűzte életéből.

            A Jézus Krisztustól kapott szeretetet szét kell osztani az embereknek, mert csupán így tudunk ellenállni a ma uralkodó, ártó gonoszságnak. Most, a befejezés órájában segítsünk az embereknek, hogy meg tudják érteni és át tudják élni ezt a szeretetet. Szeressük az embereket!

            Ezt a könyvet azzal a céllal írták, hogy segítségünkre legyen a legfontosabb feladatunk elvégzésében.