10. Őrült király

2017.01.16 09:44

Egy őrült király

Eltelt egy év, és úgy tűnt, hogy az álomban megjövendölt események elmaradnak. A király a palota tetőteraszán sétált. Gyönyörködött a kiültetett növényekben, a csobogó szökőkutakban, a hatalmas városban. Szíve büszkeséggel telt el: Ez az én munkám eredménye, engem dicsér itt minden!

Ahogy ezt végiggondolta, és kimondta, abban a pillanatban megszólalt egy mennyei hang: Amit álmodtál, bekövetkezik rajtad, és ha majd másként gondolkodsz, visszatér az értelmed is és visszakapod a királyságodat!

Abban az órában bekövetkezett minden, amit egy évvel korábban megálmodott. A király elkezdett zavartan viselkedni. Vannak emberek, akiknek az elméje megzavarodik, azt hiszik, hogy Napóleon vagy valamelyik filmsztár lett belőlük.

Nabukonodozor négykézlábra ereszkedett, legelni kezdte a füvet, talán nagyot bőgött, mint egy szarvasmarha. Szolgái zavartan nézték a jelenetet. Egy ilyen ember nem alkalmas, hogy parancsot osztogasson, hiszen nincs tisztában azzal sem, hogy kicsoda ő. Megfosztották a tróntól és kitaszították az emberi társadalomból. Ahogy kint élt a szabadban, és nem gondozta magát, nagyra nőtt a haja, a szakálla, a körmei. Hét hosszú év tellett el így. Végül elgondolkodott. Belátta, hogy Isten uralkodik, azt tesz, amit akar. Az emberek semmik az Ő hatalmához képest. Ahogy bűnbánattal az égre tekintett, visszatért az értelme. Újra emberként kezdett viselkedni és az ország vezetői  visszaültették őt trónjára. Még nagyobb hatalmat kapott, mint előtte. A tanulságot nem felejtette el uralkodásának hátralévő idejében.

Így foglalta össze tapasztalatát: „Most azért én, Nabukonodozor, dicsérem és magasztalom a mennyei Királyt, mert minden cselekedete igazság, és az Ő utjai Ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (Dániel 4:34.)

Nabukonodozor több lehetőséget is kapott Istentől, hogy megismerhesse Őt.

-          A héber fiatalok értelmén, tudásán és elkötelezettségén keresztül.

-          A szobor-álommal, és Dániel álomfejtésével kapcsolatban

-          A tüzes kemencéből való szabadulás által

A király, bár nehezen, de tanult abból, amit Isten tett körülötte és vele.

Azonban az Úr nemcsak Nabukonodozorral, hanem minden emberrel szeretné megismertetni magát. Rajtunk áll, hogy engedelmeskedünk vagy önfejűek vagyunk.