13 Az ikrek

Az ikrek

Izsák és Rebeka nagyon boldog házaspár volt. Kedvesek voltak egymáshoz is, a szolgáikhoz is, jó volt a közelükben lenni. Sokszor elmondta Izsák a feleségének a születése körüli ígéreteket, de beszélgetésük csúcspontja a Mória hegyén történt áldozat volt. Rebeka tudta, hogy férje, Isten különleges gyermeke, és azt is tudta, hogy az ő gyermekei is benne vannak Isten tervében. Azonban nagyon sokáig hiába vártak kisbabára, csak nem akart születni. Könyörögtek az Úrhoz, és végre, nagy örömükre Isten megáldotta őket, Rebeka várandós lett, és ami még csodásabb, ikreket várt. Milyen boldogok voltak, amikor megszülettek. Az elsőszülött az Ézsaú, a második kisfiú a Jákób nevet kapta. Ahogy nőttek, egyre jobban különbözött a jellemük. Ézsaú szerette a vadászatot. Állandóan pörgött, vidám volt, bátor, az apukája nagyon büszke volt rá. Jákób szerény, visszahúzódó. Szeretett a bárányok között dolgozni, ápolta, etette őket, gondoskodott róluk. Ő inkább anyuka kedvence volt. Jákób sokat imádkozott. Mindig azon járt az esze, miért is nem ő lett az elsőszülött, mert akkor mennyivel több lelki áldásban lenne része. Ugyanis az elsőszülöttségi jog dupla lelki és fizikai áldással járt.

Egy alkalommal Ézsaú fáradtan, izzadtan, éhesen tért haza a vadászatból. Beleszippantott a levegőbe és valami nagyon finom illatot érzett. Jákób éppen lencsefőzeléket készített. „Éhen halok – mondta – adnál nekem egy tál ételt, most rögtön?” Jákób egyetlen pillanat alatt kimondta, ami éppen akkor is a szívében volt: „Persze, adok neked ételt, ha itt és most eladod nekem az elsőszülöttségi jogodat!” Ézsaú nem gondolkodott. „Persze, legyen a tiéd! Esküszöm, nekem semmi szükségem nincs rá! Add ide hamar azt az ételt!” Így vetette meg Ézsaú az elsőszülöttségi jogát, és eladta azt egy tál lencséért.

Most már csak azon töprengett Jákób, hogy a gyakorlatban is hogyan tudná azt megszerezni. Nem kellett túl sokat várnia az alkalomra. Izsák magához hívatta Ézsaút, és azt mondta: Menj fiam, vadássz nekem, készítsd el a vadat kedvem szerint, szeretném az én áldásomat elmondani neked, mint elsőszülött gyermekemnek. Rebeka hallgatózott és akcióba kezdett. Amikor elment Ézsaú vadászni, fogott egy kisbárányt, a bőrével betakarta Jákób kezét és nyakát, elkészítette az ételt, és beküldte kisebbik fiát, hogy add oda apádnak az ételt, hogy áldjon meg téged, mintha te lennél Ézsaú. Jákób elsőször vonakodott, de végül mégiscsak belement a dologba. Mivel Izsák már vak volt ekkor, becsapta apját, és ő kapta meg az elsőszülöttnek járó áldást. Amikor később Ézsaú megérkezett, megdöbbent az események hallatán.

Tudod, Isten terve akkor is megvalósult volna, ha nem segít be Rebeka és Jákób. De ez az emberi beleavatkozás egy lavinát indított el. A testvérek közti feszültséget.

Hidd el, Isten a legjobban tudja, mikor, kinek, mire van szüksége, és pontosan akkor fog cselekedni, amikor erre elérkezik az idő. Kár, hogy elfelejtette Izsák is, Rebeka is meg Jákób is azokat a nagy tapasztalatokat, amiket adott az Úr Ábrahámnak is meg Izsáknak is. Azonban a negatív dolgokból is le lehet vonni a tanulságot.