Csodát virágzik a jelen és más versek
Bizalom
Friedrich Traub
Mindenen át hogyan segít?
Még nem tudom, hogyan,
csak: hogy ígérete szerint
és csodálatosan.
Elűzi-e az éjszakát,
s hogyan? Csak azt tudom,
hogy egy lépéshez mindig ád
elég fényt az úton.
Szívem, ha Ő kezébe vett,
békében nyugoszik.
Hogyan hordoz, hogyan vezet,
az csak rá tartozik.
Fordította: Túrmezei Erzsébet
Túrmezei Erzsébet
Ő áld meg percet, éveket
Ha Jézus Krisztus jár velünk ,
Ő ami utunk, életünk.
Bár évre évek tűnnek el ,
a szívünk hálát énekel.
Kegyelme hordoz szüntelen.
Nem gyötör gond és félelem.
És minden percnek célja van
ha Őt szolgáljuk boldogan.
Keresztje győztes, szent jelünk.
Az élő Jézus jár velünk.
Ő áld meg percet, éveket,
Őnéki mondunk éneket:
Dicsérünk téged, Jézusunk!
Nevedben bátran indulunk.
Követjük lábad szent nyomát,
és minden évünk téged áld.
Égi telefon
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én
megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.”
Zsoltár 50:15
És én hívtam,
de nem felelt.
Vártam,
de nem jött.
Pedig mondtam,
hogy én vagyok
az a jó hívő
s mindenkin segítő ..
Én, a ‘tökéletes’ név alatt,
„semmire nincs szükségem”
címre hívtak.
Miért nem jöttél Uram,
hisz nagyon vártalak ...!
- A sok hívás között
téged is hallottalak.
De ha nálad olyan
jól van minden,
nem siettem,
„Én egy bűnös ember vagyok”
- a legsürgősebb címen!
Az alázatos,
szegény szívet
meg nem vetem,
- oda megyek,
hogy gazdaggá tegyem!
Fehér ruhát viszek,
sebeire gyógyszert.
- Megtanítom az útra,
hogy szeretetben járjon,
hittel imádjon,
szentségben várjon!
Szász A. M.
Fejszés András
Lehajolt értem
Most a virágot csodálom,
a sárgát, pirosat, kéket
és az ég alatt nyilalló
fekete-fehér fecskéket.
Majd egy gyermeket csodálok,
őbenne Kaint és Ábelt,
a világot is csodálom,
ezt a zűrzavaros Bábelt.
És még sok mindent csodálok:
születést, életet, halált,
gyűlöletet, meg nem értést,
mi sokszor úgy szíven talált.
De legjobban azt csodálom,
fel nem foghatom, nem értem,
hogy az Úr drága kegyelme
Krisztusban lehajolt értem!
Emberré lett az emberért,
keresztre ment, és megváltott.
Az üdvözítő Kegyelem,
legyen hát örökre áldott!
Túrmezei Erzsébet
Csodát virágzik a jelen
„Csodálatos? „ Teveled járni,
álljon utamba gátnak bármi...
erődnek hittel kaput tárni,
és új csodákra várni jó.
Mert neked új csodáid vannak.
Néha észrevétlen elsuhannak. ..
S nincsen látó szeme, csak annak,
aki meglátja a csodát.
Látó szem! Ámuló tekintet!
Segíts, Uram, meglátni mindent,
mint a harmattal telehintett
réten csillogó cseppeket!
Csodádat körülöttem, bennem
segíts boldogan észrevennem,
hogy ének ujjongva zengjen,
és dícsérje irgalmadat!
Megújulás és bűnbocsánat!
Üde sarjat hajt a kiszáradt,
kopár fa, gyümölcshozó ágat!
Halál helyén élet terem.
Előttünk jársz! Te vagy az Élet!
A tegnap is hirdeti fényed,
de ha mi ma követünk téged,
csodát virágzik a jelen!
Túrmezei Erzsébet
Útszéli virágok
Szépségüket észre sem vettük.
Ránk mosolyogtak az útszélen
tarkán, csendesen és szerényen,
de mi elsiettünk mellettük.
Pedig ők is érettünk lettek,
szebbé tenni utunk, világunk,
s ha színeik közt vakon járunk,
mi leszünk szegényebbek.
Bocsássatok meg mind, zsályák, katángok,
pipacsok, kedves útszéli virágok,
hogy mellettetek úgy elsiettünk!
Bár Jézusunk szemével néznénk rátok,
és hamarosan fénylő, szép ruhátok
üzenetét hirdethetné nekünk!
Székely asztali imádság
Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
teríts asztalt szegénynek s árvának.
Nyújtsd ki Atyánk, nyújtsd ki jóságos
kezedet,
adj a koldusnak is tápláló kenyeret!
Ételben, italban legyen mindig részünk,
gondviselő Atyánk, könyörögve kérünk.
Ámen!
Maskarádé
Ó, mennyi maszkot hordunk,
és arcunk elveszett.
Egynyelvű, amit mondunk,
s nem érti senki sem meg.
Bőségzavarban élünk,
s szívünk kifosztva ver.
Kis csend, amit remélünk,
s nem bírjuk el. Teher.
Ezer napot hajhászunk,
s nem látunk semmi fényt.
Dicsérjük szabadságunk.,
pedig nem a miénk.
Bálványhadnak szolgálunk,
és Isten nincs sehol.
Henceg, kacag a szájunk,
s bent éget a pokol.
G. S. - I. T. -né. /farsangra/
Kereszt
Minden embernek van keresztje.
Egyiknek talán könnyebb,
a másik a hosszú vándorlásban
csüggedve, elerőtlenedve
halad az élet göröngyös útján
s egy súlyos, nehéz kereszt alatt görnyed.
Sokan összeroskadnak a kereszt súlya alatt.
De ott elöl egy kicsinyke csoport halad,
Gyermek, ifjú, öreg,
akik szembenéznek száz a halállal,
s nem törődve a fájdalommal
mennek előre bátran, nem remegve,
az élet súlyos keresztjét cipelve.
Az út göröngye felsebzi lábuk,
a kereszt, a kereszt feltörte válluk,
de ők mennek, mennek, mennek előre,
tövissel, görönggyel mit sem törődve,
mennek egyenest a cél felé,
ahol letesznek mindent terhet,
s nem viszik tovább a keresztet -
mennek egyenest Jézus elé!
És én?
Én is kis csoporthoz tartozom,
a keresztemet én is hordozom,
de sokszor úgy érzem, nem bírom tovább,
érzem, leroskadok.
A bűneim súlya nyomja a vállam,
a göröngy nekem is feltörte lábam
és a fájdalomtól elerőtlenedve
a kicsiny csoporttól messze elmaradok.
Világ Megváltója! Tehozzád fordulok,
Aki nem veted meg a bűnös gyermeket,
hanem mind egyformán, nagyon szereted...
Tekints le reám, hallgass meg engem,
segíts, segíts tovább vinni a keresztem!
S hogyha ketten visszük,
(tudom, nem lesz nehéz,
mert a Te jóságod, tudom, mindenre kész.
S hogyha odaértem majd a cél elé,
elmondani ó engedd meg nekem:
„Uram, köszönöm, hogy vitted a keresztem!”
Vida Sándor
Emlékezés a legnagyobb áldozatra!
(1 Péter 1:18-19)
Könnyes hálaadásra
nyílik ajkunk, szívünk,
Megváltó Urunkra
midőn emlékezünk.
Megfizethetetlen
az, mit Ő tett értünk,
midőn keresztfára
vitte minden vétkünk!
Nem ezüst, nem arany
volt bűneink ára,
értünk és helyettünk
ment Ő Golgotára!
Bűnöst kiváltani,
csak véren lehetett,
s az ártatlan Bárány
vérével fizetett!
Amit Ő értünk tett,
ne feledjük soha,
üdvre nyílt - bűnrabok -
hosszú cella-sora!
Rabszolgatartónknak
nem tartozunk többé,
Krisztusban: szabadok
lehetünk örökké!
Pecnyik Pál
Túrmezei Erzsébet
A magányt nem ismerem!
Magányos? Nem ! Magányos nem vagyok.
Hisz soha nem vagyok egymagam.
Ha szól az Úr s szavára hallgatok,
minden magánynak vége van.
Ha kis szobámban egyedül vagyok,
s figyelem csendesen,
bennem sok drága Ige felragyog,
s vigasztalást, új erőt ad nekem.
Hiszen annyi nehezet éltem át
hosszú, fárasztó életutamon.
Mért vágynék arra, a világ mit ád,
ha hitem engem hazafelé von?!
Imára kulcsolom fáradt kezem,
- tudom, Uram többet most nem kíván-,
s életem új fényben szemlélhetem,
ámulhatok isteni uralmán.
Közelsége elűz minden magányt.
Szent üzenetein gondolkodom,
és hitem már a jövendőbe lát.
Milyen öröm: vár örök otthonom!
Világ, nem nyitok már ajtót neked.
Csak Te légy velem, Uram, Mesterem!
Köszönöm áldott közelségedet!
Velem vagy! A magányt nem ismerem.
Amit magamnak kívánok:
Sötét éjszakámban: Isten világosságát
döntéseim előtt: Igéjének útmutatását
ha elestem: Jézus Krisztus felemelő, mentő kezét,
szenvedéseimben: szeretetének megtapasztalását,
magányomban: Isten vigasztaló közelségét,
kétségeim között: szent biztatását „enyém vagy!”
ha vétkeztem: Jézus bűntörlő vérének elfedezését,
betegségben: Isten hűséges oltalmát, gyógyírját,
szegénységben: hogy Istenben legyek gazdag,
jólétben: Krisztus szegénységének a jutalmát,
gyengeség közepette: Krisztus erejét,
jólétben, egészségben: hálás, áldozatos szívet,
halálfélelemben: a mennyei otthon hívogató fényét, s hogy megváltó Krisztusom kísérjen el a célig.
- ott már minden kívánságom felettébb beteljesült.
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, az ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az Őt szeretőknek” (1 Kor. 2:9)
A Biblia
Csodás szép könyv a Biblia,
olvasd, üdvöt kereső!
Benne van a múlt, a jelen,
és benne van a jövő.
Isten mentő céllal adta
kezedbe a Bibliát,
hogy utadra fényt derítsen,
és mutassa az irányt.
Jaj, ne olvasd hitetlenül!
Ne olvasd kétkedőn!
Mert süket lesz a számodra,
s elvérzel a harcmezőn.
Pedig isten azért adta
kezedbe a Bibliát,
hogy halálig olvassad azt,
s indulj, ha szólít Atyád!
Pecnyik Pál
Vajon tudsz-e
szenvedni - panasz nélkül,
félreértést elviselni - tisztázás nélkül,
várakozni - indulatoskodás nélkül,
adni - nem várva semmit,
mellőzést szenvedni - sértődés nélkül,
szeretni miközben téged nem szeretnek,
ügyedet egyedül az Úrra bízni,
jutalmadat egyedül tőle várni ?
Hiszek
Bódás János
Tudni, hogy van Isten
s hogy Ő szeret?
Tudni, hogy Jézus él?
-Nem lehet, nem lehet
Tudni, hogy az élet
győz a hlál felett
s van örök üdvösség?
-Nem lehet, nem lehet.
Hogy Isten országa
már itt miénk lenne?
Tudni sohasem, de
hinni lehet benne.
Én hiszem: s tudom: ez
nem álom, nem árnyék,
s haszna a világnál
gazdagabb ajándék,
mert szegény szívemet
e hittől tölti be
igazság, békesség
s Szentlélek öröme.
TAVASZELŐ
Túrmezei Erzsébet
Új szántás, zsendülő vetés
és levéltelen téli fák.
Tavaszelő.
Csupa várakozás, reménykedés.
Hiszen a duzzadó rügyek
titkai a márciusi határnak,
csak napsugarak melegére várnak,
s levelekké virággá bomlanak.
Tavaszelő van a szívekben is?
Érintésére napsugaraknak
rügyek bomlanak virágok fakadnak?
Télből tavaszt teremtő Jézusom,
körülöttem minden csupa ígéret.
Jöjj, hogy kipattanó rügyek,
nyíló virágok téged áldjanak!
Túrmezei Erzsébet
Amerre most jár
Annyi szívben felébred valami
hívogató vágy: útra kelne egyszer.
Járni, amerre Jézus lába járt.
Látni a Golgotát látó szemekkel.
Hallgatni az olajfák suttogó
beszédét ... azt a titkos, bús beszédet. A szent helyen, hol imádkozva vérzett,
belenézni a holdas éjszakába.
Ellátogatni kis Betániába,
mindenüvé, amerre elhaladt.
És lélekben királlyá gazdagodni
a szent, ezeremlékű út alatt.
Nekem ez a vágy idegen maradt.
Más volta vágyam: Nőtt .. növekedett...
lett belőle sóvárgás, akarat,
követelés: egyedül arra menni,
amerre Jézus lába most halad.
Nem von a régi csodák földje.
Új csodák életföldje vár.
Feltámadást, erőt ujjongva hirdet
a százvirágba zsendülő határ.
S az élő Krisztus feltámadva jár.
Magyar nyomort gyógyít. Édestestvérem
vak szemét nyitja színre, fényre meg.
S bár útait szememmel el nem érem,
a lelkemen sejtésük átremeg.
Már mennék messze, idegen vidékre
keresni, földi útja merre vitt?
Most akarom a lépteit követni:
az élő Krisztus élő lépteit.
Fohász
„Uram Jézus! Taníts meg arra,
hogy nagylelkű legyek,
hogy Hozzád méltóan szolgáljalak:
hogy adjak számolgatás nélkül,
hogy teljesen odaadjam magam a
Te szolgálatodra, nem várva más
jutalmat, mint azt, hogy tudom:
a Te szent akaratodat teljesítem!
Ámen”
Xavéri szt. Ferenc.
Gyermek a rendelőben
A kislány ott áll a rendelőben
A furcsa gépek mintha mind őt lesnék
S a doktor bácsi már be is ültetné
abba a félelmetes nagy székbe: “Tessék”:
Nem! Még nem ül le, kijelenti bátran,
hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
“Halljuk - mondja rá a doktor bácsi,
hiszen ő mindig kész a feleletre.
“Értesz-e a fogakhoz?” - tudakolja
kis Piroska öt éves bölcsességgel.
“Óh, hányat találsz, akit én kezeltem
kis barátid közt, ha széjjel nézel?”
“Ott a Sárika, Jancsi - kit mondjak még?
A patikus bácsiék Klárikája,
Kérdezd meg őket, vígan szaladgálnak,
Mi lenne, ha a foguk még most is fájna?”
Ez a válasz megnyugtatóan hangzik,
Való igaz, de hátha még a másik.
“Szeretne-e engem?” - kérdezi Piroska.
S ránéz a kedves, mosolygó doktor bácsira.
“Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!?”
Mivel semmi hiba a feleletben,
A kis páciens már bent van a székben,
Most már vidáman, kék szeme sem rebben.
Ha a doktor bácsi ért a fogakhoz,
Szereti őt, mi gondja lenne.
Jöhet már fúróval, fogóval.
Piroska békén tűri, bízik benne.
Óh így szeretnék békén tűrni én is!
Félelmetes nagy rendelő az élet,
De jól ismerem aki kezel benne,
S az ő feleletétől én sem félek.
Ha megkérdezem ért-e dolgához?
Ha megkérdezem: szeret-e engem?
Rámutat értem átszegezett kezére,
Szabad bízó, kis gyermekké lennem.
Lehet fúró, fogó, akármi szerszám
Ha ott látom abban a drága kézben,
Amelyik mindig tudja, hogy mit cselekszik,
S fent a kereszten vért hullatott értem.
Béke
Mikor kis szobámban leborulok térdre,
s áldott csend vesz körül az maga a béke.
Hogyha megbocsátok, s a harag helyébe
szeretet költözik - ez igazi béke.
Ha a szeretet a hívő család éke,
egy a szó, akarat - tudom, ez a béke.
Tudom, eljön Isten rátekint népére,
népéről Fiának véres keresztjére...
Ha rám is ragyogna az ő dicsősége,
az lenne számomra el nem múló béke!
Rózsa Tiborné/
“Isten áldását az új évhez!
Az új évhez - új álsást
Az új munkához - új képesség
Az új szenvedéshez - új bátorság
És örök vigasz - Krisztus vére által!
Új kard- a régi harchoz
A régi harchoz - új győzelmek
A régi igazsághoz - új szeretet
Az új élethez - új életkedv
A régi gonosztól - új félelem
A régi Istenhez - új bizalom!”
Sik Sándor utolsó verse
Jézus panasza
/A lübecki Krisztus-szobor felirata./
Ti mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem,
Útnak neveztek - és nem jártok rajtam,
Világosságnak hívtok - és nem néztek reám,
Életnek neveztek - és nem kerestek engem,
Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem,
Irgalmasnak hívtok- és nem bíztok bennem,
Igazságnak neveztek - és nem féltek tőlem,
Ha egyszer örökre elvesztek - ne okozzatok engem.
A legnagyobb művészet.
A legnagyobb művészet tudod mi?
Derült szívvel megöregedni
Pihenni ott, hol tenni vágyol,
Hallgatni, ha van, aki vádol.
Nem lenni bús, reményvesztett,
Csendben viselni a keresztet.
Irigység nélkül nézni végig,
Mások erős tevékeny éltit,
Kezed letenni öledbe,
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd,
Nem vagy olyan mint azelőtt!..
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád rakott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha azt erősen hisszük,
Hogy a teher, mit vinni kell,
Ez csak a végső simítás
a régi szíven, semmi más:
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani
Azért kell sok harcot megvívni,
Még addig is, míg csendesen
A szív az Úrban megpihen:
S kész vagy az Ő kezéből venni,
Hogy minden Ő, s te nem vagy semmi..
Akkor lelked kegyelmes Atyja
A legszebb munkát is megadja:
Kezed imára kulcsolod.
S ez mindennél drágább dolog.
Áldást kérsz le szeretteidre
Körülötted: nagyra és kicsinyre.
S ha majd e munkád is betellett,
Engedsz az égi szent hívásnak:
“Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak!”
Öregség
Fáradtabb az alkonyatod
Álmatlanabb éji álmod
Keservesebb a hajnalod: ez az öregség
Jobban érzed árvaságod
Többet gyötör a magányod
Idegenebb a világod, ez az öregség
Közelebb van, ami rég volt
Távolabb, ami tegnap volt
Minden rég volt, tán nem is volt. Ez az öregség.
Ritkább mosoly, sűrűbb könnyek
ködbe süllyedt hegye-völgyek
Őszt zizegő öreg tölgyek: ez az öregség.
Messze maradt kicsi bölcső
Szomszédba jött a temető
Megszáradt a letört vessző. Ez az öregség.
Hiúságok elmaradnak
Igaz kincsek megmaradnak
Napról-napra sokasodnak. Ez az öregség.
Több csendesség, több békesség
Több imádság, több bölcsesség
Megbocsátó szíves készség. Ez az öregség.
Külső ember rémülése
Belső ember épülése
Isten elé készülése, ez az öregség
Az öregség súlya.
Fejed fölött hát elmúltak az évek,
S az ifjúság olyannak tekint téged,
Mint akit itt felejtett az idő.
Sebaj! Most élted legszebb kora jő!
Az idő, ama nagy aranymosó
A napok homokjából mosta ki
A lelked aranyát s most ragyogó.
De szelíd fénnyel övezi
Még hátralévő éveid sorát.
Az aranyérc nehéz, s te azért érzed hát
Az öregség súlyát.
Ha bántnak érte, hallgass vigan, boldogan:
Az Úrnak ért gyümölcsre is szüksége van.
A tavasz, nyár, ősz nélkül mit sem ér,
De legdrágább a tél:
Ruhája hófehér.
Virág, kalász, gyümölcs kezdet csupán.
A szemlélődő pihenést az életfán
A tél halk hóesése hozza meg.
Hidege nem gyötör, ha a szíved meleg,
S ha öreg csontjaid oly sokszor fájnak,
Ez is csak ígérete egy újabb csodának.
Gyermekkorodban is fájt a növekedés,
Most benső, drágább lényed növekedik és
A lelked nemsokára szárnyát bontogatja,
A hogy merre szállj, az utat megmutatja..
Hiába gúnyolnak, mert munkaerőd nincsen ,
Ne bánd, csak szemlélődj a drága kincsen,
Amit az Úr adott a közeledő véghez,
S ne irigyeld, ki hasznos munkát végez,
S napjaidhoz büszke, nagy célt ne keress!
Amíg szeretni, imádkozni tudsz, nem vagy fölösleges!
1967. Sik Sándor.
Látászavar
különös, ha másról beszélek,
mindig elegendő két szín:
a szürke vagy a fekete.
Ha magamat kell lefestenem,
a szívárvány összes színe sem elég.
Mintha különleges hályog lenne szememen.
A Szentírás részletesen tudósít
egy kizárólag kegyelemből gyógyító orvosról,
aki a térdelő-módszerrel
sok szemet meggyógyított már.
Haladéktalanul fel kell keresnem Őt.
Tamás Jenő
Túrmezei Erzsébet
Közelebb az Úrhoz!
Bár tünnek az évek,
percek elsuhannak,
aki Krisztus híve,
ó, milyen jó annak.
Minden óra múltán
egy az, amit érez:
Közelebb az Úrhoz!
Szerető szívéhez!
Mindennel keresztül:
napsütésen, vészen,
mígnem fénylő arca
felragyog egészen,
mígnem az utolsó
árny is semmivé lesz:
Közelebb az Úrhoz,
szerető szívéhez!
Őbenne nyugodva,
Őbenne pihenve
mit árt, ha vihar zúg
bősz birokra kelve.
Kebelén a lélek
szent nyugalmat élvez.
Közelebb az Úrhoz!
Szerető szívéhez!
Túrmezei Erzsébet
Hótakaró
Kicsinyke pelyhek
zizegve hullnak,
reánk borulnak.
Betakargatnak
sötét erdőket,
kopár mezőket.
Fát öltöztetnek
féltve, vigyázva
fehér virágba.
Parányi pelyhek,
kis semmiségek,
messze vidéket,
egész világot
földnek be hullva,
reá borulva.
Szőnyeget szőnek.
Szép takarónak
összefonódnak.
A szeretetnek
piciny, parányi
fehér csudái:
kis észrevétlen
mosolyok, tettek....
ha eggyé lettek,
ha égi kézben
hótakarónak
bízva fonódnak:
közülük egyet
bár meg se látunk, -
így takarják be
kietlen utunk,
kopár világunk.
(Őszből tavaszba” c. kötetből)
Lukátsi Vilma
Istennek adott hegedű
A fényes égen fecske villan: Az Ő kezében - nézd - mivé lett
övé a lég, a végtelen. A szakadt húrú hegedű
A repülés azt jelenti: Ha Isten Lelke a vonója
- Köszönöm a tért, Istenem. - hallod a hangját? - gyönyörű!
A napsütötte kavicsok közt - Köszönöm jó Atyám, a reggelt
parányi gyík. Már nem is látod. - Köszönöm, hogy dolgozhatok.
- Köszönöm a jó egészséget,
Fürge mozgása azt jelenti: Tetőled csak jót kaphatok!
- Istened gondol rám! - Megcsodálod?
Ha betegség is - légy áldott érte,
És azt hiszed, hogy az az Isten, mert Tőled jő a gyógyulás!
aki a gyíknak enne ad, A gondjaim kezedbe tettem,
tán megfeledkezik terólad, Te tudod vinni, senki más!
s holnapra nem jut jó falat? Köszönöm, hogy szüleim vannak,
Vagy azt hiszed, Aki a fecske s légy áldott, ha már nincsenek!
repdeső szárnycsapását méri, Tenálad vagyok mindig otthon,
- ne tudná azt, mi a te vágyad? Nem vagyok árva, bús gyermek!
Még nem is kérted, már kiméri. - Köszönöm, hogy szabad szeret-
s többet ád, értékesebbet, nem
gyöngyszemeket - kavics helyett! És köszönöm azt, ami fáj!
Nem érzed mégsem, hogy az Isten - Köszönöm a fényt az égen,
téged milyen nagyon szeret? S köszönöm a ködös homályt!
- Nem próbálod a hála hangját? És köszönöm az őszi erdőt!
(Rossz hangszeren recseg a húr.) És köszönöm, hogy van szemem!
Nehezen nyílik arra ajkad: Hogy sok bűnömön keresztül
„Mindig segített az Úr!” mégis csak látlak, Istenem!
Ne szólj hát! Hálaadás helyett S köszönöm Őt, a legdrágábbat,
add Istennek a hangszered! A váltságdíj lefizetőt!
Ha az Ő ujja játszik rajta, S azt, hogy „az én Megváltóm és,
a hangját meg sem ismered! S porom felett meglátom Őt!
Találkozás
János 1:43
Egy perc volt csupán,
csak annyit mondott:
- Kövess engem!
Olthatatlan láng
ég azóta szívemben.
Tamás Jenő
Gadarában
Innen mindenki csak menekül,
félelmes sziklák, barlangok közül.
Egy ember üvölt, őrjöng, tombol itt,
ha megkötik, szaggatja láncait.
Pőrén bolyong a sírboltok között.
Belé seregnyi ördög költözött.
Innen a környék népe menekül.
Valaki itt száll partra, egyedül.
Az őrjöngő fetreng lába előtt.
- Eredj ki, tisztátalan lélek, hagyd el őt!
Az szól, kinek nagyobb hatalma van!
(Egy disznónyáj a tengerbe rohan).
Emberséget - ruhát felöltve már
egy gyógyult ember ül lábainál.
De város-szerte keserű a vád:
Jövevény, távozz, hagyd el Gadarát!
Hadd tomboljanak nálunk démonok.
Míg itt vagy: disznónk veszélyben forog!
És a megújult ember útra kelt.
Vallotta: Benne helyre állt a Rend.
Tíz városon át hallatszott szava.
De hogy veled mi lesz, Gadara?!)
Siklós József.
Csendes csodák
Ne várd, hogy a fold meghasadjon és tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre, hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, ez a finom kis kalapálás nem a legcsodálatosabb dolog? Nézz a sötétkék végtelenbe, nézd a kis ezüstpontokat: nem csoda-e, hogy árva lelked feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled, hogy nő, hogy törpül el veled, nem csoda ez? - s hogy tükröződni látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe, kis hópelyhek az örömök, szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor
HÁTHA TEREM MÉG?
Elhallgatott a kiáltó szava, repedt nádakat ingat a szél, nem zeng ének az Olajfák helyén, a kerteken fehérlik a dér, „ a fejsze a fék gyökerén!”
Nem halljátok, milyen csikorogva fordul az esztendő a tengelyén? Ítélettel terhes a jövő annak, aki csak magának él, dús lombozattal, de gyümölcstelenül: „ a fejsze a fék gyökerén!”
Mindegy, hogy minek álcázzuk önzésünk üdezöld leveleit, a Gazda jár a szőlőskerteken, és megjelöli a fák törzseit..
Ha a Vincellér elébe nem áll könyörgő szóval: - Hátha terem még? - Vajon esztendő virradna-e még?
Átszegzett keze tartja vissza - talán egy évig - tőlünk a fejszét!
Lukátsi Vilma
Napfényben
Oszlasd a ködöt, fénylő napsugár!
Vonj árvaságon át aranyhidat!
Köszöntse egymást az egész határ,
s lássa meg az egyik fa a másikat!
Oszlasd a ködöt, szeretetsugár!
Miért lenne nagy magány az életünk?
Ha minket Atyánk kitárt karja vár?
S egymásnak testvérei lehetünk?!
VI/1-be
Túrmezei Erzsébet
Gadarában
Innen mindenki csak menekül,
félelmes sziklák, barlangok közül.
Egy ember üvölt, őrjöng, tombol itt,
ha megkötik, szaggatja láncait.
Pőrén bolyong a sírboltok között.
Belé seregnyi ördög költözött.
Innen a környék népe menekül.
Valaki itt száll partra, egyedül.
Az őrjöngő fetreng lába előtt.
- Eredj ki, tisztátalan lélek, hagyd el őt!
Az szól, kinek nagyobb hatalma van!
(Egy disznónyáj a tengerbe rohan).
Emberséget - ruhát felöltve már
egy gyógyult ember ül lábainál.
De város-szerte keserű a vád:
Jövevény, távozz, hagyd el Gadarát!
Hadd tomboljanak nálunk démonok.
Míg itt vagy: disznónk veszélyben forog!
És a megújult ember útra kelt.
Vallotta: Benne helyre állt a Rend.
Tíz városon át hallatszott szava.
De hogy veled mi lesz, Gadara?!)
Siklós József.