Drogozott-e Ádám és Éva?

2019.01.07 17:18

Drogozott-e Ádám és Éva?

 

1Móz 3:7-ben ezt olvashatjuk: „Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.” A szó, meztelenek, héberül erúmim, jelentése nem csupán ennyi, ebből a szóból (a szótőből, ami héberül arám) képződik az áram szó, amelynek jelentése: ravasz, fondorlatos, ill. ilyen módszerekkel él. Vagyis nem csak azt vették észre, hogy nincs rajtuk ruha, hanem azt is, hogy a jellemük megváltozott.

Egy másik érdekessége ennek a szövegnek, hogy a szemeik megnyílását jelentő ige (paqach) jelenti azt a tudattágulást is, amelyet a tudatmódosító szerek, drogok okoznak. Ebből vezetik le egyes rabbinikus magyarázók, hogy tulajdonképpen valamilyen tudatmódosító szert tartalmazó gyümölcsöt ettek ősszüleink, és hogy a kép teljes legyen, az elfogyasztott hallucinogén növény leveleit vették magukra kötényként (más fordításban fegyverzetként), és ezzel voltaképpen a mágia eszközeivel és fegyvertárával veszik körül magukat, mintegy védelem gyanánt, mindaddig sebezhetetlennek és istennek képzelve magukat, amíg Isten meg nem jelent a színen. Talán túlzás azt hinni, hogy mágiát gyakoroltak volna az ősszülők, és az is megkérdőjelezhető, hogy tudatmódosító szert ettek volna, mindenesetre érdekes, ilyen magyarázat is van. Az elején feltett kérdésre pedig szerintem a válasz, hogy nem, nem drogoztak az ősszülők.