Hótakaró

Hótakaró

Kicsinyke pelyhek

zizegve hullnak,

reánk borulnak.

Betakargatnak

sötét erdőket,

kopár mezőket.

Fát öltöztetnek

féltve, vigyázva

fehér virágba.

Parányi pelyhek,

kis semmiségek,

messze vidéket,

egész világot

földnek be hullva,

reá borulva.

Szőnyeget szőnek.

Szép takarónak

összefonódnak.

A szeretetnek

piciny, parányi

fehér csudái:

kis észrevétlen

mosolyok, tettek....

ha eggyé lettek,

ha égi kézben

hótakarónak

bízva fonódnak:

közülük egyet

bár meg se látunk, -

így takarják be

kietlen utunk,

kopár világunk.

(Őszből tavaszba” c. kötetből)