Ima, ami felemel

2014.03.03 14:19

Meghatározás

 

A Biblia inkább körülírja. Ilyen szavak fejezik ki: áldozati illat, kérés, kiáltani, sírni, szívet-lelket Isten elé önteni, hálát adni, magasztalni, dicsőíteni, áldani, ujjongani, énekelni, ígérni, fogadalmat tenni, segítségül hívni, könyörögni.

Beszélgetés Istennel

A lélek lélegzetvétele

Alapja: Csak Istent illeti az imádat.

Édenkerti kapcsolat folytatása. Jézus halála által Atyánk lett az Isten.

A Bibliában az imádkozás szó mintegy 250-szer fordul elő, van ahol csak utalás van rá.

 

A bibliai tárgyak tartalma: Az egész életet átfogja, de sokkal többször szól a lelki javakért, mint az anyagiakért, ideiglenes jókért.

Üdvösségért, bűnbocsánatért Zsoltár 32, 51,103. Istennel való közösségért, Isten akaratának megértéséért, az igaz úton való járásért, a törvénynek, az igazságnak megfelelő életért Zsolt 25:43. Betegségből való gyógyulás, halálveszedelemből való szabadulás, veszedelmek elmúlásáért.

Misszióért, veszélyben levő apostolokért, igehirdetéshez szükséges bátorságért, a szeretet megnyilvánulásáért, a hatalmon levőkért, ellenségeikért, üldözőikért. (Apcs 4:24-30, 12:5. Róma 15:30-32. 2Kor 1:11. Eféz 6:19. 1Kor 7:5 1Péter 3:7, 1Tim 2:1-2. Máté 5:44, Lukács 6:28. 23:34.)

Nincs két egyforma ima.

Imádkozók:

Ábrahám, Jákób, Mózes, Anna, Sámuel, Dávid, Salamon, Ezékiás, Nehémiás, Márdókeus, Eszter, Jób, Dániel, Jónás, Jeremiás, Jézus, a tanítványok, Péter, Pál, Silás, István, stb. Sok esetben nem ír róla a Biblia, de elképzelhetetlen, hogy ne imádkoztak volna a hit emberei.

 

Az ima egy hatalmas téma, két részt szeretnék kiemelni:

  • Az ima nyelvezete
  • Az ima érzelmi vetülte

 

Nyelv: Ha kértek valamit a főnökötöktől, és ha megköszöntök valamit, milyen nyelven teszitek? Károly Gáspár nyelve „szentebb” volt, mint a tiétek? Ha mos elkezdenénk „régiesen” beszélni, az vagy humor vagy gúny volna.

Megértik-e – különösen a vendégek – ha imádkozol? Pál nem arról beszélt, hogy úgy imádkozzunk, hogy jó szívvel tudjanak „Ámen”-t mondani?

Nem sok beszéd, nem nyelvészeti teljesítmény, ami miatt Isten meghallgatja.

 

Az ima érzelmi oldala

Anna sír (1Sámuel 1:10) Ezékiás sír (2Kir 20:2-3) Jósiás sír (2Kir 22:19) Dávid örül (2Sám 6:5) Dicséri az Urat (Zsolt 9:2) örül (Zsolt 16:9) kifejezi, hogy szereti Istent (Zsolt 18:2) Szeret Isten közelében lenni (Zsolt 26:8) Koráh vágyakozik Isten közelébe (Zsolt 42:2-3.)

 

Mi az üzenet a fentieknek? Légy természetes, mint a fűszálon csillogó harmat, mint kismadár az ágon, mint a nap az égen. A természetes kapcsolat által eljutsz ahhoz, Aki már rég vár Rád!