Ima bocsánatért

2014.02.19 05:31

Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.

Ésaiás 64:8.

Ha bűnt követünk el, több magaviseleti forma is létezik.

  • Tagadhatjuk, hogy bármi rosszat is tettünk volna. A körülmények, a társak, és természetesen a Sátán az oka mindennek – lásd Ádám és Éva
  • Kétségbeeshetünk, s úgy érezhetjük, hogy számunkra már nincs megoldás, nincs segítség, nincs bocsánat – lásd Saul, Júdás…
  • Imádkozhatunk bocsánatért, mert Isten erre bátorít minket.
    • Ehhez fel kell ismerni, és belátni bűnünket
    • El kell mondanunk Istennek, és bocsánatot kell kérni.
    • Bízni kell Benne, hisz Ő a Teremtőnk, gyermekei vagyunk, Ő váltott meg minket. Vágyik arra, hogy Vele való kapcsolatunk helyreálljon
    • El kell fogadnunk, hogy némely bűnünk következményét viselnünk kell, noha nem örökké!
    • Nincs más lehetőség, hogy helyreálljon a közösségünk Istennel és egymással.
    • Az igazi bűnbánó igyekszik az esetleges erkölcsi és anyagi kárt helyrehozni.
    • Ha egyszer Isten elé hozta és a fentiek szerint eljárt, akkor lezártnak tekinti a dolgot.
    • Örül annak, hogy helyreállt a kapcsolata Istennel.

Miért hagynánk, hogy örüljön Sátán, hogy szenvedünk, és Isten nélkül próbáljuk tengetni életünket?

Hajoljon meg térdünk, kulcsoljuk össze kezünket, és mondjuk el Istennek: Atyám, vétkeztem…