Ima

2014.01.02 14:40

Ima – a legfontosabb igék erről, s pár gondolat hozzá

 

Máté.21:13. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ésa.56:7. Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvídámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik minden népek számára! -

 

Isten személyesen akar találkozni mindenkivel.

 

Ján.14: 21. A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

Jer.33: 3. Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.

Esa.30: 21. És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok. 

Zsolt:50: 23. A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását. 

Zsolt.127:  1. Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. 
  2. Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget. 
 

Ésa.53:12. Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott! – több mint a jó tett az ima

 

Kol.4.12 -  Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában. 

 

Jakab.5: 16- mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. 

 

Ésa.62: 6. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! 
  7. És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön. – csodát várjunk  Istentől az imában naponta

 

Máté.7:7-11  :

 7. Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. 
  8. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. 
  9. Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? 
  10. És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki? 
  11. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!

 

Máté.21:  21. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen; 
  22. És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek. 

 

Mit kérjünk? – jól fontold meg.

Lukács 11: 13. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik. 

Máté:6:6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

 

Máté.6. :7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. 
  8. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. 

18. Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.  – van haszna, jutalma

 

IMA – olyan mint a fának a gyökere, nem látszik de a viharban kiderül erőssége.

 

Prédikátor 5: 1. Őrizd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy, mert hallgatás végett közeledned jobb, hogynem a bolondok módja szerint áldozatot adni; mert ezek nem tudják, hogy gonoszt cselekesznek. 
  2. Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen; 
  3. Mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és a sok beszédből bolond beszéd. 
  4. Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd! 
  5. Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be. 
  6. Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját. 

 

Ne bosszantsad Istent. – féljed az Urat

Zsolt.95:10   és   85:5  és  Jer.3:5,  és 32:37,    2.Kir.17:17  és  2.Móz.23:21

 

Az ima, az ember felemelkedése,  lelke nyitása felfelé.     

Ez fejlődése, átformálódása forrása.

Nem Isten lerángatása, kísértése,  akarata megváltoztatása lehetősége.

 

CSEND kell hozzá, nyugalom, teljes ráfigyelés.

 

Zsolt.46:  11. Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. 

 

 Zsolt.37: 7. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt;

 Zsolt.30:6. Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.

Zsolt.62: . Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem. 

Zsolt.4: 5. Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok! Szela.

Ésa.50: 4. Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. 
  5. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. 

 

Arannyal mérd szavaidat! Sok gondolkodás, kevés szó kell ide.

Az ima alapja a helyes Isten-ismeret.

Tudod kihez beszélsz?

Tudod mit gondol rólad és kéréseidről?

János.4. 21. Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. 
  22. Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt. 
  23. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. 
  24. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják. 

 

Lukács.15:
19. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! 
  20. És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. 
  21. És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! 
  22. Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! 
  23. És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. 

 

Isten túláradó szeretetét kell megtapasztalni naponta, ez kenyér a léleknek.

 

Jer.31: 18. Jól hallottam, hogy panaszolkodott Efraim: Megvertél engem és megverettetém, mint a tanulatlan tulok; téríts meg engem és megtérek, mert te vagy az Úr, az én Istenem. 
  19. Mert azután, hogy megtérítettél engem, megbántam bűnömet, és miután megismertem magamat, czombomat vertem; szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát. 
  20. Avagy nem kedves fiam-é nékem Efraim? Avagy nem kényeztetett gyermek-é? Hiszen valahányszor ellene szóltam, újra megemlékeztem ő róla, azért az én belső részeim megindultak ő rajta, bizony könyörülök rajta, azt mondja az Úr! 

 

Jer.3:  21. Szó hallatszik a magaslatokon, Izráel fiainak esdeklő sírása, mert elfordították útjokat, elfelejtkeztek az Úrról, az ő Istenökről. 
  22. Térjetek vissza, szófogadatlan fiak, és meggyógyítom a ti elpártolástokat! Ímé, mi hozzád járulunk, mert te vagy az Úr, a mi Istenünk! 
  23. Bizony hiábavaló a halmokról, a hegyekről való zajongás; bizony az Úrban, a mi Istenünkben van Izráel megmaradása! 

 

Ap.csel.5: 29. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. 
  30. A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.

31. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. 

 

Rendezni kell a kapcsolatot.  – önvizsgálat

 

Zsolt.66. 18. Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. 

Péld.28: 13. A ki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer. 

Zsolt.50.-ben elmondja Isten, hogy mi a véleménye, arról, aki rendezés nélkül közelít hozzá.

Jer.17:  5. Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! 
  6. Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. 
  7. Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr; 
  8. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. 
  9. Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? 
  10. Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint. 


.Ésa.57:15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. 

 

Zsolt.34: 8. Ha igazak kiáltnak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket. 
  19. Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket. 
  20. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. 

 

Isten megszólítja az embert az ima alatt.  János 14:21   Itt is a 8-9 versben

 

Zsolt.32:  6. Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. 
  7. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! Szela. 
  8. Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged. 
  9. Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád. 
  10. Sok bánata van a gonosznak, de a ki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül. 

 

VÁRNI KELL Istenre és válaszoló szavára, általában eszünkbe juttatja igéit

 

Jer.sír.3: 25. Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt. 
  26. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. 

Zsolt.37: 4. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. 
  5. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. 
  6. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet. 
  7. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ. 

Zsolt:43: 5. Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek. 
Zsolt.40. 2. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. 

17. Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat. 
  18. Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél! 
Zsolt.38: 16. Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem! 

IMA után:

 

Ésa:57: 15. Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. 
  16. Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem. 

Ésa.60:  5. Akkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága. 

Az ima alkalma a személyes találkozás Istennel.

Erre vágyik a szülő is naponként gyermekével, hogy lelkük összenőjön.

Ez az Ő jelenléte, ajándék az embernek, s úgy kell, mint a napi kenyér.