Járfás Eszter versei (sok vers!)

2014.02.25 20:42

A szél

korhadt fán nyikorog,

a Kereszt áll…

 

Sötét az ég,

pedig

az

Eli, Eli, Lama sabaktani

már végighasította

a századokat.

 

Még visszhangozza

a hegy

a csőcselék balgaságát,

valahol felcsendül

a “bizony Isten Fia volt”…

 

Kő és virág.

Emberek nincsenek.

Postán küldött

könnyek

jönnek

Golgotához…

elöntik a Máriák,

Jánosok helyét.

 

Egy madár

sírna egy dalt,

megremeg …

újra csönd.

 

A szegek átkozottul

átfúrják a

Kezet…

a Vér

a Földre

csöppen …

Puhul a Föld

pár évezrede…

 

ott

a térdeink helye!

szívünk csöndje

ott van!

 

Értünk jött,

lett utolsó,

feltámadott,

A szeretet.

 

Megigazulás

 

 

Egy ideje hideg van.

Pedig

kívülről tudom a Parancsokat,

álmomban Miatyánkat

motyogok

…a tűz nem akar égni.

 

A múltkor kifordítottam magam,

vezekeltem

gondolat-kövek alatt,

sírtam is.

de minden hideg…

…régi.

 

A tűz ott van,

én Itt Szüsziphosz vagyok,

 

…”Mi közöd Neked hozzám, Dávidnak fia?”

…”Nincs emberem”…

…”Ha akarod meggyógyíthatsz engem”…

 

…Senki sem vádol?!

…Te sem.

 

Ott vagyok.

Ahol

Tűz VAN!

és Kegyelem.

 

Távirat

 

 

Olvastam a Leveled.

Nagyon örültem a Jó Hírnek.

Elhatároztam - jövök Haza!

Jó, hogy jössz utánam…

Vársz…

Én is szeretlek.

Számolom a napokat,

a földrengéseket

és a vízáradatokat.

Már nincs sok.

Találkozunk

a Tejúton,

ahol

megbeszéltük.

Kérlek

küldj még egy kis olajat

és egy csergőórát.

Várlak.

 

U.I.     Gyere hamar!

                                               J.F.E.

 

Biztonság

 

Kezedben

Születni

Jó.

 

Kezedben

Élni

Érdemes…

 

Kezedben

Meghalni

Kegyelem…

 

 

 

**********

 

 

Képzelet-útvesztőmben

újra

itt vagy…

Gondolat-hajadba

süllyed kezem,

szemeidbe

lassan

belefeledkezem,

miközben

kezed

kezemre fonódik…

 

Délibábkergető

vándorként

kereslek

lelkem pusztáiban,

 

Hiányzol…

 

Téli tavasz

 

 

December -

és kitavaszodott.

 

Jégvirágok között

kamrámból

napfény ragyog

az alvókra,

csöndesen

fagyott mosolyokat olvaszt.

 

Csicsergéssel

tele

a levegő,

új dalt tanítok az angyaloknak.

A rózsám

a legszebb…

 

Isten

megtanított

Szeretni…

 

 

Számadás

 

Évnyi időm

elrejtettem.

 

Majd

osztok belőle Istennek,

barátnak,

árvának,

anyának…

 

Lesz időm,

imára,

bánatra,

vigasztalásra…

 

nem volt…

 

Kiszámítom.

izmom feszül,

bizonygatom:

Volt időm!

 

Volt…

 

Magamra - szekérnyi.

Másra - kézfogásnyi.

anyámra - ölelésnyi.

barátra - kedves szónyi,

Istenre - kiáltásnyi.

 

…Ha felhangzik a:

“Hol a többi?…”

körülaggatom magam

“nem én” - levelekkel

Tőlem ne kérjék,

ő, a kígyó…

 

Feltört kezeimből

szálka nő…

Bálványokba

kapaszkodó

ujjaim között

kifolyt az idő…

 

 

Vallomás

 

Elhoztam

a Miérteket.

 

Fájó

gyötrelmem

hitetlen

lázongó

Miértjeit.

 

Nem tudtam,

hogy Neked is fáj

az én magányom,

hogy könnyeimet angyal tartja számon,

s rongyos lélekruhám helyébe

fehéret készítesz.

 

Hangodat véltem csendnek,

elutasításnak,

feledésnek…

 

Mikor

Hitem elfogyott.

Reményem kialudt.

Váratlanul,

szelíden,

…csendben…

Megkerestél.

 

A tenyeredben,

darabokban

Várok…

Rád.

Darabokból leszek

új

cserépedény.

 

Itt vannak

Miértjeim.

 

Fájnak.

Sebeid fájnak.

Véreddel vegyülő

könnyeimmel

mosom lábaid,

…nem szólsz semmit?!…

 

…Te sírsz, Uram.

 

 

 

Új hitet

 

Új hitet akarok.

 

Olyan… igazit,

ami kőszív - hegyeket

tengerbe dobál,

nem retten,

jöhet vész,

halál…

 

Amilyent

még Te sem találtál

Izraelben;

 

Amit

gyermekszívekben

rejtettél el,

hogy el ne oltsák

farizeus - kezek.

 

Ha életem

tüzes kemencéiből

kihozol -

és hitem új cserépedénye

kezedben áll,

ne mondd el senkinek.

 

Inkább engedd,

észrevétlen,

vizet vigyek

oda,

hol szomjan halnak

agyag - porszemek,

vigaszom

névtelenül karoljon át

útvesztett

lelkeket.

Kezem legyen

az árvák

magányán

nyugvó

Kezed.

 

Várjak Veled az úton

tékozló fiakra,

porosan,

álmatlanul,

atyaszívvel…

 

Ha a háromszázadik

kakasszóra sem

törnének

szilánkokra

a “nem ismerem azt az embert” -el

tele szívek,

Szemeiddel

engedj belátni

jeges kamrák

forró kiáltásai közé.

 

Aztán küldj el;

olvadjanak

didergő

vulkánfiaid.

 

Parazsad érintse

némaságom,

hadd mondjam el,

hogy Jössz…

 

Hadd, mondjam el, Uram,

HAZA viszel.

 

Játék…

 

“Minden féltett dolognál jobban

őrizd meg szívedet,

mert abból indul ki minden élet.”

 

Beengedjelek?…

Pöröl az Ész,

topog a szív,

egymás szavába vágva

bíztatnak,

tiltanak…

 

Védőbástyám faláról figyelem

a fény játékát

arcodon,

vársz,…

 

Mosolyod fehér kendője libben,

beengednélek…

…nem vagy ellenség?

 

Itt benn

kincs van.

A kincsem.

 

Ha lépsz,

zár kattan!

Róka vagyok,

foltos lélekruhában,

fagyos szíve árnyékában didergő

kis róka.

 

Ha velem

akarsz

valami nagyon szépet játszani

állj meg ott…

szemeid fényétől,

szótlan melegétől

roppan a jég.

 

S aztán játszhatunk,

dobhatjuk egymásnak kincseinket,

lelkünk labdamelegét.

 

 

Ébredjetek!

 

Sárgul bennünk az idő,

És mi még mindig

Tavaszt álmodunk.

Napjainkat lassan

Lerázza a szél

Életünk?…,

Álmaink fájáról?

Ki tudja…

 

Hazudunk magunknak

Derűs életet,

Nyugodtan,

Gondtalanul…

 

Készülünk…

Értékes szemétből

faragott

szárnyakkal

Ég fele repülni…

 

Utolsó Könnycsepp

Hull a Földre.

Ébredjetek!

 

 

                                   J. F. E., Kolozsvár

 

 

Egyszerű történelemlecke felnőtteknek

 

 

 

A bárány el akart tévedni,

És eltévedt.

Ha tudta volna…

 

A pásztor tudta.

 

Elment.

Megkapta.

Azóta kötözi sebeit

 

Nemsokára vissza viszi

a kilencvenkilenchez.

 

A bárány nem akar aztán többé soha

Eltévedni…

 

 

Háttal az Életnek

 

 

Némán kiáltok

Hozzád,

mert lassan

fekete lesz

a Szívem.

 

Fekete napkelték

szakadnak rám

és

csillogó szilánkokban

hullok alá.

 

Termésrontó varjakként

ölnek

gondolatok.

Kezeim gúzsban,

A szavak meghaltak,

Csak könnyeimmel szólítalak:

 

Élni akarok!

HOL  VAGY?

 

Megfordítasz…

 

Kolozsvár, 2000 június

 

 

Ilyen az Istenem

 

 

 

Ő magas,

Széles és beláthatatlan.

Nagyon nagy keze van

és igen hosszú:

ideér.

 

Ő Tudja

mikor van reggel,

mikor van este

a lelkemben

s ha fél, mitől fél.

 

Szemében ragyog

a mosolyom,

torkában ég a könnyem…

…Szeret ha kerülöm,

Szeret ha szeretem.

 

Meleg van –

szellőt küld.

Hideg van –

napot.

Egyedül vagyok –

millió csillagot.

 

Ilyen az Istenem:

SZERET ha kerülöm,

Boldog ha szeretem.

 

 

 

Édesapámnak

 

 

Leülök melléd

és ahogy karod vállamra nehezedik

az évek összefolynak,

ismét gyermek vagyok.

 

Csendes, apró,

irigy leányka.

 

Jön a busz,

s rohanok, mint a többiek.

Várlak.

 

„Gyí te fakó,

Gyí te szürke”,

S mit nem adnék ha még tartanál

az öledben

kettőnket, hármunkat…

Inkább engem,

még egy kicsit engem.

 

Eltelt az idő.

Kezedet megviselte az Élet,

hajad az őszé,

de nekem még mindig

Te vagy.

Még mindig ugyanaz.

 

Vártam szavad, mint esőt a föld,

mint fuldokló a levegőt –

de nem voltál a szavak embere.

 

Aztán

olvasni kezdtem

a szemedben.

S mohón olvasom

azt az egy szót,

amit iszonyú súlya miatt

tán sosem mondtál ki igazán,

hangosan: SZERETLEK!

 

Még él bennem a gyermek,

boldogan,

hálásan, hogy vagy

és hittel, hogy Az Aki

mindent ismer,

azokat akik itt egymást szerették

egyszer elviszi haza.

Együtt. Örökre.

Hogy szeretetüknek sohase legyen vége.

 

 

 

 

 

Jézusnak, a 2000-ik születésnapjára

 

 

Boldog születésnapot! – mondanám,

de tekinteted

ajkaimról

csak egy fanyar mosolyt

enged leszakadni.

 

Megvigasztalnálak.

 

Kézenfogva sétálnék Veled Kolozsvár utcáin,

mesélnék Neked

a messze földről haza vágyó madarakról,

a magvakban lappangó életről…

a virágaimról,

…Mindenről – egy mosolyodért…

 

Igen,

Karácsony van.

Gyertyák égnek.

Egymást érik hangulat-kellékek …

Te, az örök Gyermek

valahogy mindig kinn maradsz.

 

(Ó, mi, szegény, tébolyult komédiások!

Üres a színház – Mi? csak játszunk!…)

 

Tudod,

évente egyszer meg KELL születned,

Hogy mi évente többször is megfeszítsünk…

Karácsonyról karácsonyra

vissza Kell Téged gyömöszölni a jászolba,

s miután az ostorcsapások

Húsvétkor hátadat ismét felhasítják,

üdülni megyünk.

Jön az ősz, a tél -

Kezdődhet elölről a bölcső,

a kereszt, a bölcső, a kereszt, ….

 

Milyen szomorú lehetsz!

 

Mondd, mit tegyek?

Mégy elől? Én jövök Utánad

És kiáltok.

 

És biztos, hogy a Te vacsorádhoz is

összegyűl a nép.

Egyre több csendes lélek van itt nálunk,

tele vannak parkok, aluljárók,

Hidd el, a vacsoránál jobb hír

nekik nem is létezik.

 

Majd,

amikor asztalhoz ülünk,

Kinyitunk ajtót, ablakot,

hogy egy reklámszünetben

a boldogságunkból átszűrődjön valami

ebbe a kegyetlenül ünneplő világba.

 

És…

talán akkor,

az utolsó kiáltáskor

néhányan átjönnek és megengedik,

Hogy szívükben végre felnőj

és lelkük párnájára hajtva fejed

letöröld

az üres ünnepek savas könnyeit.

 

Most.

és nemsokára

Utoljára.

 

Megtérésem története

 

Péternek hívnak.

A kakas már kétszer szólt.

 

Csak az ökölbe szorított

és átokszóró szám mozdul.

 

A kakas a lelkembe kukorékol.

Jézus reám néz.

 

Besötétedik.

Lábaim szaladnak

közel Hozzá,

messze Előle.

 

Tanúim az olajfák

és a Kert,

hogy most is Őt látom.

 

 

Te vagy az Isten szeme fénye

 

Amikor formálta a Földet,

rád gondolt –

úgy tervezte,

hogy helyed legyen.

 

Amikor az égre tette a Napot,

tudta –

sugarai, angyalkezek

egyszer majd a lelkedet simogatják.

 

Amikor összefonta a nappalt az éjszakával

És lőn első napkelte és első napnyugta,

a fény-árnyék játékát

aláírta és neked adta.

 

Sejthalom voltál –

látta mosolyod,

 

Senki sem tudott még rólad –

Megérkezett az őrzőangyalod.

 

Amikor eltűrte a szeget, töviskoronát,

a neved ott csengett fülében

és hogy Élhess –

vállalta a Halált.

 

Engedd, hogy hússá váljon a kő…

 

Ne rúgj a kóbor kutyákba.

Ne lökdössd az utcagyerekeket.

Ne törd össze a fa ágait.

Ne légy kegyetlen Istennel.

Ne légy rossz önmagadhoz.

 

Isten szeret téged:

Értelme van az életednek!

 

Önkeresőben

 

Huszonévig hittem,

hogy a tükörben

Én vagyok.

 

Álarcok…

 

Bújócskáztunk.

Valaki számolt,

Elbújtam…

És többé nem keresett senki.

 

Álarcaim ágaira

kapaszkodtam,

hogy Meglássalak.

 

Velem fogsz vacsorálni!?

 

Le akarok szállni!

Isten, segíts rajtam!

Meddig az álarc,

Hol kezdődik az “önmagam”?

 

Nagyon szeretnék végre

ÉN

Veled

Vacsorálni.

 

 

Bűnbánat

 

Valami szaggat

 

Villámgyors

Vízcsepp

Vonagló vonalat

Von

Vánkosomig.

 

Visszaforgatnám…

 

 

 

Temetésen

 

Nincs már,

- mégis itt van.

 

Lehetett volna:

Föld a magnak,

Szárnya a madárnak,

De a magot valaki ellopta

és levágta a madár szárnyait.

 

Az Isten nappal rajzolt,

az ember éjjel radírozta.

 

A mag meghalt,

A madár elhullott,

Mennie kell!

 

Ássatok! Sírjatok!

Én vagyok

a halott, a temető, a sírásó,

 

Csak én sírok.

…és Isten.

 

Temetjük az álmaim.

 

 

 

 

Esőben

 

Zuhog.

A Csontok Völgyében

Tátongunk

mi,

cserépedények.

 

Csak belém nem fér

A Szentlélek esője –

 

Tele vagyok könnyeimmel…

 

 

 

Ima hóért

 

Ablakra nyomott orral

figyelem az egedet.

 

Nézz ránk, Uram!

Koszos világunk utcái porában

topogunk

fáradtan.

Nem tudjuk mi,

de az nagyon hiányzik.

 

Irritáltan,

irritálók,

valami kellene,

valami nincs, ami volt!

Hiába zene,

Nem érdekel a telehold,

Dalolhatnak a madarak,

Miért sütött már megint ki a nap?!

 

Közben…

megérkezett a válaszod.

 

Ahogy vonakodva

megkeresi a helyét,

ezredmagával

eltakarja

a világot,

egyre nagyobb lesz a csend

 

kinn

és

benn

 

 

Idegenben  

 

Fúj a szél.

Otthon is így fúj,

csak a fák

hajolnak másképp.

 

Jön egy ember.

Otthon

amikor jön,

integet.

 

Kicsordul a könnyem.

Otthon

legalább a lelkem

egészben marad…

 

 

 

 

2001, Isaszeg

Amikor Isten megtölti a szavakat

 

Amikor Isten megtölti a szavakat:

 

A betűk közé lélek szorul

és titokban

felkél

a nap.

 

Szakadék-mélyben,

vasútszegélyen

váratlan virág

virít.

 

Koncentrációs szívből,

rácsok mögül

kiszabadul

a Hit.

 

2002 dec.

 

 

 

Magány  

 

 

Iszonyú és szép

ez a csend.

Beleolvad a kályha melegébe és

szikraként

valahova egészen mélyre hull…

 

Fáj.

 

Kimondanám,

ha megfordulnál,

megmutatnám,

ha látnád,

hogy „egymásba kapaszkodásuk” mögé

sínpár élet

párhuzamos világa bújt.

 

Levetkőztem.

Várok rád.

Fázok.

 

Betakarnád lelkem paplanoddal?

 

 

Egyenlet  

 

 

Ha kezem a Kezedben

és Szíved a szívemben,

akkor nevem a Nevedben

és Könnyed a szememben

 

Él. S ha él

 

szememben a Könnyed

és Nevedről neveztetem

akkor szívemben a Szíved dobban

és Kezedbe simul a kezem.

 

 

 

2002, február 23, Kolozs

 

 

 

 

Testvérem esküvőjére

 

Siess, Uram!

Tedd fel kertészkötényed

és gyere gyorsan!

Hozz áldás-földet,

kegyelem-magot és

amit akarsz,

csak siess!

 

Kitéptek egy virágot.

És Te tudod,

hogy a szakadó gyökérnek

gyorsan kell új föld,

új eső, új napfény…

 

Ne velem törődj,

semmi bajom,

csak eszembe jut néhány este

a megosztott szülő-talajon

és elmélázok

serdülőéveink álmai felett…

 

Milyen jól lett minden!

Istenem, milyen jól lett!

 

Hányszor kérdeztük:

• milyen lesz EZ a pillanat?

Mi lesz ha  rendre kiszakítanak?

 

Csendesül bennem a lélek

mert látom szemében

az öröm-tüzet.

Ahogy nézem e két virágot,

s egybeolvadó szerelmük fonalát,

már tudom,

hogy észrevétlen,

fájdalom nélkül,

a szeretet mindent betöltő

mámorában

az ültetést

elvégezted.

 

És boldog vagyok,

hogy a régi szálak

nem szakadtak el,

és ezután új dimenzióban

beszél majd lélek a lélekkel.

 

De mielőtt elmennék,

kérlek hallgasd meg

a testvérszívből fakadó imát:

 

Öntözd szeretettel őket,

hogy egybefonódó lelkekkel

Sziklába fogódzva

Éljenek.

S ha majd itt mindennek

Vége lesz,

S virágaidat haza viszed,

Szerelmük legyen örök,

Uram, Veled.

 

 

Kolozs, 2000 szept 10

 

 

 

 

**************

 

 

 

 

semmibe hömpölygő napjaim

fogatagában

elröppenő fehér kendőm után

engem is elragad

az idő szele.

 

tehetetlenül jöttem,

s önkéntelenül

vonulok kifele

 

két nemlét közé

szoruló tudattal

bújok el

Szíved mögé

rejteni

magányom ürömét.

 

kérded, milyen volt?

 

Szerettem.

 

ez Elég!?

 

Édesanyámnak

 

Kereslek.

 

Ott kell lenned

mélyen,

gyökereimnél.

 

Nem hagylak!

jönnek,

kikapnak

elvisznek

Ne hagyd már!

Ne nézd már!

– tépik a szirmokat –

nekem mi marad?

neked mi marad?

 

Gyere már,

szaladj már,

kezem keze légy,

lábam lába légy,

szétomló lelkem

utolsó szála légy!

 

Gyermekarcomra

dermedt

az élet.

Ma is várlak.

S talán örökre várlak téged!

 

Ha jönnél,

úgy volna jó:

medrébe térne a folyó,

fészkére találna a madár

s végre

csend volna már!

 

Ha mesélnél

írt tennél egy régi sebre,

érezném sovány kezed melegét

ráolvadni a szívemre.

 

Gyere,

Nézd! Halállal fenyeget az élet

s én

még azt sem tudom

milyen

gondtalanul

az öledbe bújva

szeretni

téged.

 

S e nélkül

hogyan ismerhetném meg

a mindenséget?

 

 

Várlak  

 

A lelkem kapujában

ücsörgök,

a vacsoracsillag rég fent van

és a harangok is elhallgattak már.

Senki sem lát,

hisz rejt a lomb.

 

Jönnöd kell,

És addig innen el nem mozdulok!

 

 

Úrvacsora  

 

 

Megtört

Tested

morzsolom

fogaim között.

 

könnyeim oldatában

véredet véremmel

ötvözöd.

 

ártatlan Tested

és kiontott Véredet

bűneim sava

marja fel,

 

sebhelyid mélyén

vacogó lényem

kitelel.

 

 

Tanácstalanság  

 

 

Azt már sokszor elmondtuk

Neked, Uram,

a szószékről, imában,

hogy nemsokára eljössz,

és mi, bágyadtan váró

néped

indulásra várunk.

 

Csak azt nem tudom,

hogy

ha holnap elmegyünk

miért van annyi

kacsalábon forgó

vágyunk?

 

 

 

 

Zsebek  

 

 

„És csinála az úr Isten Ádámnak

és az ő feleségének

bőr ruhákat…” (1 Móz 3,21)

 

 

 

 

De azon nem volt zseb!

 

Csak az enyémen.

Az életem ruháin ott csüngenek

a degeszre tömött zsebek:

 

benne van egy sánta mankója,

egy süket hallókészüléke,

ott van sok kis haldokló, szerencsétlen

kenyere

 

És várlak, hogy gyere… ?!

 

Indulásra készen  

 

 

Indulásra készen áll a néped…

Katedrálisainak hőszigetelt ablakain át figyeli

az idők jeleit.

 

Aztán elbóbiskol

a központi fűtés melegétől

és boldogan ébred:

még nincs itt az idő,

Ja, és különben is, ismeri ezt az éneket….

 

 

 

 

Identitászavar?  

 

 

Magyar vagyok –

így tanultam magyar anyámtól.

 

Magyar vagyok –

Hallottam az öreg cigánytól.

 

Tűrtem, mint igazságot,

Viseltem, mint bokrétát,

Addig, míg „odaát”

Újjal böktek rám,

hogy román vagyok.

 

Erről ennyit.

 

Milyen jó, Istenem, 

Hogy Veled nincs identitászavar:

Keresztény és Ember aki akar,

a többi meg hottentotta, szerb, német, román, francia, angol, …

no, meg magyar.

 

 

 

 

A kőfaragóhoz  

 

 

 

Nem könnyű engem formálni,

kemény kő vagyok.

Néha kételkedem,

hogy van rám szabott vésőd

és lelkem alakíthatod.

 

De Nálad mindig van valami testre szabott,

kegyelmes, igazságos mód,

Ezért kérlek, csak adagold,

még akkor is, ha toporzékolok.

 

 

 

 

 

Hajléktalan – sirató

  

Meghalt egy senki,

a mindenki senkije.

Jéggé dermedt

fiatal, keserves élete.

Nem áll fejénél sem özvegye,

sem gyereke,

s az életének sem volt

se eleje, se veleje.

 

A világmindenségből eltűnt

egy aprócska szívdobbanás,

Az árnyékok völgyében

Megszűnt egy tragédia.

 

Ki siratná? Ki bánja?

 

Egyedül Isten írta föl nevét

kegyelmesen egyszer

egy Keresztfára.

 

 

 

 

Tsunami  

 

Tíz

Háromszáz

Ötvenezer

Kettőszázezer halott.

 

Robbant, zuhant, összedőlt,

Végigsöpört, kiáradt,

 

Volt

Kettőszázezer álom, kettőszázezer gondolat

Nincs

 

Csak egy fura bűntudat:

Istenem, én miért vagyok?

 

 

 

2004 december 27

 

 

 

 

Vagyok!  

 

Nő vagyok,

Virágzó éveinek utolsó szirmait tépő.

 

Magyar vagyok,

Külhonban élő.

 

Ember vagyok,

Létéért lelkesen vérző.

 

Keresztény vagyok,

Krisztusban örökké élő.

 

Vagyok?

 

 

 

Csillagvizsgáló  

 

Van valami

szelíd

a csillagokban –

Szótlan zsoltárok ismerős dallama

jön onnan

s szemeimen át

lelkem ölébe csobban.

 

Van valami

szép

a csillagokban –

Halkan hívogató isteni szerenád

csendülj hát!

s szívemen át

hömpölyögj utadon tovább.

 

Van valami

titokzatos

a csillagokban –

A hitetlen lélek beleroppan

– tengernyi magány –

de hitemmel látom

láthatatlan kezeid nyomát.

 

 

 

2006 február 14

 

 

 

A csend hallgatása közben  

 

A csend hallgatása közben

gondolat-erdő burjánzik körben.

 

Ártatlan hajtásként,

méla-bóbisgatón

kibuggyan egy-egy gondolatom

aztán hirtelen indába szökkenő

tövislábakkal kúszó-tépdesőn

belém hasít.

 

S pillanat alatt

csak amúgy szelídül,

mint por a bútorra, úgy elül.

Tépett,

most simogat.

Fájt,

S kimondanám, hogy enyhet ad –

de kígyózón kapaszkodik

a lelkemig.

 

Kiáltok emberért,

de ember nincs sehol.

 

Sikoltok Istenért

és Isten átkarol.

 

 

 

2006 április 28

 

 

 

 

Szeretek beszélni az emberekkel  

 

Szeretek az emberekkel beszélni!

Ez alig néhány betűvel több, mint élni,

Csodaszép szavakkal

lélektől-lélelkig

hídra lépni.

 

Én úgy szeretek az emberekkel beszélni!

S mikor a szavak mögött ott van

az Erőd

elszáll a bánat, felszáll a köd

napfény ragyog a híd fölött.

 

Uram, én úgy szeretek mindenkivel beszélni!

Te vagy a szavakban a találkozás

a lét derűs perce az,

amikor Benned két magány

Szavakra talál.

 

 

 

 

 

2006 május 1

 

 

 

 

Újraélesztésen  

 

Szekundatöredék –

A lét kihuny egy szembogár-párban

S kit a nemlét már megragadt

Tartani próbáljuk elszántan:

 

„Siess!”, „Töltés!”, „Adrenalint!”

lihegve adunk sorra erőt

szívének

itt maradni

                        egy szóra

                        egy tavaszra

                        egy imára

 

Hiába.

 

Hiába a „rajta!”, a „gyere már!”

mem érti, mi az, hogy „dobbanj!”

– süket lett ez a szív –

s a kéz sem szorul többé kézfogásba.

 

Az élete könyvét

Isten

éppen most

lezárta.

 

2006 május 3

 

 

 

 

Lélekcsavarodás  

 

Tömegbetegség, új kór az,

amiben szenvedek:

 

Lélekcsavarodás –

életveszélyes lehet!

 

S ha az egyéb csavarodást

orvosi kéz oldhatja meg

a lelkem csavarodására megoldás

csak a Te kezedből jöhet.

 

 

 

 

2006 május 5

 

A vőlegényhez  

 

Attól, hogy harangok szólnának

és dobpergés adná hírül a világnak,

vagy jelszóra bontanának szirmot a virágok,

és mögöttetek

hercegek, királyok

állnának –

• nem volna ünnep.

 

Ha nem csillanna

az egybeolvadó titkok világa,

a szeretet

mély némasága,

nem volna ünnep!

 

De ünnep van!

 

S az ünnep

ott van,

Attila,

szavaidban,

a féltőn szeretésben,

a fogadalomban.

 

Tímea lelke

tükrözi

lelkedet,

 

s ha szívedben lakik

a Szeretet,

 

nem tudhatod ezután

hol végződik az Én,

hol kezdődik a Te

s ennek az egybeolvadásnak

kezdete Édenben

vége Isten kezében van.

 

Ezért

 

Most megmarad

Attila, Tímea s a Szeretet,

e három.

 

Ezek közül pedig legnagyobb

a Szeretet.

 

 

Távirat 2 

 

Nekem puszta a föld

Nélküled.

 

Neked puszta az ég

nélkülem.

 

Gyere utánam,

Hozzád költözöm.

 

 

2006 május 14

Emlékezek  

 

 

 

Két éve alszik

Isten ölében

fenyőfa tövében

puha föld alatt

lelkemből kiszakadt

édesapám.

 

Két éve árvák

a kertben a fák,

s várja,

fürkészőn, hiába,

lánya,

almafája.

 

Két éve várom

még jobban, fájón

hogy visszajöjj!

Gyere Úr Jézus!

Szólj!

Költözzön arcunkra a mosoly.

 

 

2005, január

 

Szappanbuborék  

 

 

 

Szappanbuborékot fújok

a konyhában –

már nem úgy

mint régen

egyszer

odakint

az ég alatt

önfeledten

fújtam szél szárnyára

magamat.

 

De azért még fújok szappanbuborékot,

színes kis gömbbe zárt

semmit

sokat fújok.

Páraéletem pillanatait

telefújom –

Hátha egy,

legalább egy

túljut a villanydrótokon.

 

 

2006, május

 

 

 

Esti zsoltár  

 

Lefekszem.

 

Kebleden alszom el,

magányos kettesben Veled.

 

Kegyelmed dunnájába

irgalmad párnájába

fúrom fáradt fejem

s feledkezem

mindenről, ami homály –

 

Takaróm Te vagy.

 

Békéd álomba ringató.

 

Egy pillanat,

lemond rólam a gravitáció.

 

 

 

Fáj nekem ez a világ  

 

Fáj nekem ez a világ,

s az is, hogy szavaim benne üres beszédek.

Hiába szó, érvek hasztalan ömlenének,

aki nem akar – nem láthat Téged.

 

Kiáltani akartam, hogy Vagy,

s tenyereden hordasz minden istentagadót –

a Darwin-tudós professzoroknak

minden hajszálát számolva tudod.

 

De Te nem kiáltod, ezért én sem teszem,

akinek van szeme – látja – körbe veszed,

s ha előítéleteinek talajába szánt

megtalálja a mennyei kincseket.

 

Ma kigúnyoltak Téged, s nekem fájt,

De mennyire fájhat Neked,

A galaxis-milliárdok Urát

egy pattogó porszem ítélgetett.

 

 

 

 

 

Ne félj!  

 

Vass Szilárdnak, agyműtéte előtt

 

Ne félj!

 

Tenyerében hord

az Isten

S bár huzatos néha a tenyere:

szél fúj, vihar tombol körös-körül,

meglátod Őt

s nem félsz többé.

Tudod,

véd a Keze.

 

Ne félj élni

s meghalni se –

igazán élni úgy lehet,

ha bátran nézel az élet elé

és törődéssel

halálod szemibe.

 

Lépj csak,

s ne félj az úton végigmenni

– az Úr az út!

Alattad és feletted

körülötted

veled

és benned

Él az Isten:

 

Ezért ne félj!

 

Megsebez,

de bekötöz,

és elkísér.

 

2006 június 28

 

Kiáltás  

 

Úgy szeretted

ezt a világot,

s benne engem –

idétlen szolgádat is...

 

Mondd, hogy tudtál engem szeretni –

ki alig viselem el magamat

s ennek a világnak nem vagyok

csak szamártövis?

 

 

2006 június 15

 

Vigasztalásul  

 

Szilágyi Aurél testvér temetésére

 

Gyermekét

az Isten

ölében ringatja el

s fáradt szemeit

álomra csókolja

lágyan.

 

Könnye csillan

ha a vérző szívű

családra néz,

biztatja őket

Ige-szavával:

 

„Ne sírjatok!

nem halt meg,

csak alszik –

egy pillanatra rejtettem el őt

karjaim között.

Várja,

míg az örök reggel

beköszönt.

 

Töröljétek le könnyeiteket,

és fájó szívvel is

örüljetek!”

 

A győzedelmes élet vége ez:

 

Hogy gyermekét az Isten

Ölében ringatja el

S fáradt szemeit

Álomra csókolja

Lágyan.

 

2006 július 10

 

 

Hiszek az Istenben

 

Hiszek az Istenben

mert láttam Őt,

elvonult a hátam mögött

egy fuvallatban

csendben, halkan.

 

Hiszek az Istenben

mert hallom Őt

szólni eleven betűk között

 s a betűk közül a tűz

a lelkembe költözött.

 

Hiszek az Istenben

mert nézem Őt

átnyúlni

hitvány életemért

az évezredek fölött.

 

Hiszek az Istenben.

 

2006 május 5