Megérkeztünk

Március 14-én temetni mentünk Szombathelyre. Erős szélben indultunk. A 3 és fél órás utat 5 és fél óra alatt tettük meg. Visszafelé Szombathelyről, azt gondoltuk, hogy az M1-es felé jövünk, mert a 8-as a Bakonyon át vezet, és akkorra már igen erős volt a szél. A Bakony NAGYON veszélyes ilyenkor! 80-100-120 km/h-s a szél!!! Elindultunk Szombathelyről a 86-oson. Amíg elérkeztünk Répcelakig, háromszor állítottak meg minket, de mindig továbbmehettünk. Gondoltuk, csak az M1-est érjük el valahogy. De aztán Répcelak után se kép, se hang. Visszafordultunk. Mellékutakon, hatalmas kerülővel elérkeztünk Jánosházáig a 8-asra. Itt volt egy nagyon megdöbbentő esetünk. Celldömölkön egy derékszögű kanyart vettem be körülbelül 20 km/órás sebességgel, de a kanyar ívében kisodródtam. A jobb oldali útpadka átröpített a túloldalra, ahol három autó jött szabályosan egymás után. Elkerülhetetlen volt az ütközés, egyenesen közéjük csúsztam. Még most sem értem, mi történt, de hogy angyal keze volt ott, az biztos, mert koccanás nélkül megúsztuk. Percekig remegett a lábam, mert a belső fülemmel hallottam a csattanást. (Ami, hála Istennek, nem volt.) Valahogy elértük Jánosházánál a 8-as utat. Irány a Bakonyon át Dunaújváros. Istenem, segíts meg minket! Alig mentünk 10 kilométert, megállítottak minket. Nagyjából egy órát vártunk. Erősen esteledett már. Mit tegyünk? Férjem megpróbált kilépni a kocsiból. A sapkáját azonnal nagy ívben levitte a vihar. Megtudtuk, hogy nincs remény a továbbhaladásra. Mit tegyünk? Visszafordultunk, hogy keressünk egy szálláslehetőséget. Visszafelé nyolc kilométerre volt egy kis panzió. MÉG volt benne hely. Alig fordultunk vissza, ismét leállítottak minket, busz van keresztben az úton. Vártunk még jó hosszú ideig, míg elvontatták a buszt. Hatalmas torlódás, de végül elértünk a panzióba. Innen aztán szombaton reggel tudtunk hazaindulni. Délelőtt fél 12-re értünk haza, végre itthon vagyunk. Dicsőség az Úrnak!