Megváltozott értékek

2014.02.27 12:24

Néha csak néhány perc vagy óra kell ahhoz, hogy minden megváltozzon.

Egy ismerősömről a héten tudtam meg, hogy súlyos beteg. Ő is csak néhány napja tudja…

Ha két héttel ezelőtt találkozunk, vidám, tetterős, terveket szövő, tevékeny embert látok magam előtt.

Most megtört, látszik rajta, hogy beteg. Nehéz még róla beszélni, fel kell dolgoznia helyzetét.

Eljátszom a gondolattal. Mit láthat másképp az az ember, aki ilyen helyzetbe kerül? Biztosan másként értékeli az időt. Kevés van belőle, nem pazarolhatja el. Vajon mi a véleménye a pénzről? Hogyan vélekedik a családról, a barátságról? Vajon most is az az értékrendje, ami akkor volt, amikor még nem tudta, hogy beteg?

Jó lenne néha az ő szempontjából megvizsgálni életünket, s így hozni döntéseket, így kialakítani szokásokat, így eltölteni mindennapjainkat. Megtörténne az, amit Mózes így fogalmazott meg:

„Tantis minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltár 90:12.)

 

Gyürüs István