I.Amit szívesen elhallgatunk

Egyesek lelkiállapota ijesztő. Sok gyülekezetről lehetne elszomorító dolgokat mondani, és a helyzet egyre csak romlik.

Olyan erkölcsi törvényekbe ütköző esetekről kaptunk hírt, amelyekben vezető hívő emberek és főfoglalkozásként az Úr szolgálatában álló férfiak voltak a vétkesek. Az ilyenfajta híreket természetesen nem egyházi újságokban olvassuk, ott minden csupa békesség és öröm. A félelmetes igazság azonban az, hogy nemrégiben néhány köztiszteletben álló lelki vezető esett nagy bűnbe, amelyeknek egyházi körökben szemmel láthatólag az volt az egyetlen következménye, hogy megpróbálják elsimítani az egészet, nehogy kiderüljön valami, ami árthatna jó hírüknek.

• Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna közületek azt, aki ilyen dolgot cselekedett. Kor.I.5,2.

II.Növekvő elvilágiasodás

Ez azonban még nem minden: sokan szívükben anyagiasakká váltak. Odáig jutottak, hogy büszkébbek az összejöveteleiken jelenlevő sikeres üzletemberekre, mint Isten hűséges tanítványaira. Több figyelmet fordítanak az üzleti világ, mint Krisztus igényeire. Munkájuk fontosabb a gyülekezetnél. Rájuk illik ez a felismerés:

„Az arany utáni érzéketlen és könyörtelen vagy a magából kivetkőzött ember végső romlottságának a jele.”

Népünk már csak a címek és a pozíciók után vágyik. Mindent odadobnak egy tekintélyes állásért, egy színvonalas lakásért vagy luxusautóért. A gyerekeikről sőt fennhéjázó terveik is saját hírnevük utáni vágyból fakadnak.

            Az igazság azonban az, hogy a világban elért sikerekre és a kényelmes életre való törekvés oda vezet, hogy sokan már ebben az életben érzik a tüzet, a másikban pedig a pokol kínjait kell majd elszenvedniük.

            Nemritkán jellemző a kettős élet. Kifelé a vallásosság és a becsületesség látszatát keltik. Hivatásukban azonban nem riadnak vissza a megvesztegetéstől, a kétes üzletektől, a becstelenségtől, és a kompromisszumok megszámlálhatatlan formájától sem. Magánéletükben pedig érezhetővé válik a ridegség, a keserűség, a veszekedés, a pletyka, a rágalmazás és a tisztátalanság. Hazugságban élnek.

            A gyermekek egyre nagyobb számban válnak a kábítószerek és az alkohol áldozatává, a szabad szerelmet hirdetik, és szexuális bűnökben élnek. Nem is szólva a többiekről, akik lázadók és szakadárok lettek. Ma már látható a szülők hamis elnézésének és türelmének a gyümölcse. De vajon kétségbe esnek és az Úrhoz fordulnak?

            A világ szellemisége teljesen hatalmába keríthet bennünket, ha szeretetünket és erőnket csak mulandó dolgokra pazaroljuk. Vannak, akik önként és szívesen engedik, hogy rájuk kényszerítsék a körülöttük élő világ sémáját és életstílusát.

III.Van bennünk bűnbánat?

Az imádság nélküli élet bűne mindenütt meglátszik. Nagy jólétünkben és önelégültségünkben már meg sem látjuk azt a nagy belső nyomorúságot, amelynek imára kellene késztetnie bennünket. Sok imaközösségünk elaludt.

            Ráadásul önteltek lettünk, és nem vagyunk hajlandók belátni bűneinket. Ahelyett, hogy belátnánk, mennyire szegényes a keresztyén életünk, a bűn eltitkolására, elkendőzésére törekszünk, csak senki se lássa, ráadásul azt reméljük, hogy az idő majd mindent meggyógyít.

            Meg lehet így szabadulni a bűntől? Nem sokkal inkább hamis felfogásunk gyümölcsét aratjuk, ahelyett, hogy mindent bevallanánk?

            Mit szóljunk a széthullott családokhoz, a válásokhoz, a különéléshez? Mi lesz azokkal a szülőkkel és gyermekekkel, akik összetört szívvel szenvednek? Mikor értjük már meg, hogy Isten szol hozzánk a betegségben és a nehézségekben?

            Természetesen igaz, hogy betegség, szenvedés és baleset bizonyos mértékben mindig előfordulhat, de ha ezek szokatlanul gyakran és rendkívüli körülmények között történnek, ne zárkózzunk el az elől, hogy az Úr próbál szívünkbe és lelkiismeretünkbe hatolni.

            Az Isten iránti hűtlenség más következményeit is megfigyelhetjük. Sok gyermek gyűlöli a szüleit, és azt szeretnék, ha több millió kilométerre laknának egymástól. Az ég mintha hét lakattal lenne elzárva előlünk – szabályos imádságaink sohasem tudják áttörni. Mivel nem vagyunk hajlandók az Úrnak adni a tizedet, oda kell adnunk azt az orvosoknak és az autószerelőknek. Gondoljunk csak azokra a hívőkre (számuk egyre nő), akik egész vagyont adnak ki pszichiátriai kezelésekre.

IV.Erőtlen bibliaórák

Éhezünk Isten Igéje után, szolgálatunkban pedig nincs erő. Legtöbbször az egész csak olyan dolgok felmelegítése, amelyeket már úgyis mindenki ismer. Az összejöveteleken már csak nagy néha ébredünk annak tudatára, hogy most a Szentlélek szól hozzánk. Lelki életünkben fogyókúrázunk. De ezért ne csak az igehirdetőt hibáztassuk! Isten ítélete ez rajtunk a saját bűneink miatt.

            Az imaórákon legtöbbször hiányzik az elevenség. A sok kínos szünet a szellemet kiölő és tompító televízió világával való túlzott elfoglaltság eredménye. Az evangélizációkat az eredménytelenség jellemzi – a halak nélküli fürdőkádban folyó horgászathoz hasonlítanak.

            Gyülekezeteinkben évek telhetnek el egyetlen megtérés nélkül. Hogyha még így sem látjuk be, hogy Isten ítélete ez rajtunk, akkor mit tegyen még az Úr, hogy végre felébredjünk? Olyanok vagyunk, mint Ézsaiás 1. fejezetében a nép – bár tetőtől talpig összetörtek, még mindig túl buták és érzéketlenek vagyunk ahhoz, hogy megértsük: Isten szól hozzánk.

• Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az URat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle! Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív. Tetőtől talpig nincs rajta ép hely, csupa zúzódás, kék folt és gennyes seb. Nem nyomták ki, nem kötözték be, olajjal sem gyógyították. Országotok pusztaság, városaitokat fölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaság, mint ahol idegenek dúltak. És.1,4-7

V.Mit tegyünk?

Prófétai lelkületű, hűséges hívő emberekre van szükségünk, akik bűnbánatra vezetnek. Az idő szava az, hogy térjünk meg, hajoljunk meg a kereszt alatt, és valljuk meg, bár oly nehezünkre esik:

„Vétkeztünk!”

            Személyesen kell megtérnünk, megvallanunk és elhagynunk minden bűnünket. Félre kell tennünk minden személyes ellenségeskedést, vagyis bocsánatot kell kérnünk azoktól, akik ellen valamit elkövettünk. A közösségben is el kell ismernünk a bűneinket. Bibliaóráinkon nagyon ritkán említjük a bűnt, pedig bűnbánatra kell jutnunk. Égetően szükségünk van rá.

            Legfőbb ideje, hogy olyan lelki-szellemi vezetőink legyenek, akik segítenek bűnbánatra térni, hogy Isten irtózatos haragja el ne pusztítson! Éreznünk kell a bűnt, és úgy kell viselkednünk, mint Dániel, aki a mások bűneit magáévá tette (Dn.9,5.) Bízzunk Isten ígéretében, amelyet olvashatunk:

• ... de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat. Krón.II.7,14. (Protestáns fordítás)

Ideje az Urat keresnünk, aki Hóseás szavával szól hozzánk:

• Térj meg, Izráel, Istenedhez, az ÚRhoz, mert bűnöd miatt buktál el! Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az ÚRhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked! Hós.14,2-3. (Protestáns fordítás)

Gőgös nép lettünk, amely híres igehirdetőinek az örökségével dicsekszik, és azt hiszi, hogy nagyon kiismeri magát a gyülekezeti rend kérdéseiben és a lelki-szellemi élet terén. Más hívőket kritizáltunk, de az Úr megítélte nagy mellényű önteltségünket. Csak egy dologban reménykedhetünk!

• A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! És.30,15. (Protestáns fordítás)

A megújuláshoz és ébredéshez vezető út az lenne, ha felismernénk állapotunk keserűen igaz voltát, átéreznénk Istennek az elveszett világ és az erőtlen gyülekezet fölött érzett szomorúságát, és az általa készített megoldás egyetlen útját Jézus Krisztusban.

William MacDonald Vetés és Aratás 44. évf. 3. szám. 2006/3 13. old.