Öregség

Öregség

Fáradtabb az alkonyatod

Álmatlanabb éji álmod

Keservesebb a hajnalod: ez az öregség

Jobban érzed árvaságod

Többet gyötör a magányod

Idegenebb a világod, ez az öregség

Közelebb van, ami rég volt

Távolabb, ami tegnap volt

Minden rég volt, tán nem is volt. Ez az öregség.

Ritkább mosoly, sűrűbb könnyek

ködbe süllyedt hegye-völgyek

Őszt zizegő öreg tölgyek: ez az öregség.

Messze maradt kicsi bölcső

Szomszédba jött a temető

Megszáradt a letört vessző. Ez az öregség.

Hiúságok elmaradnak

Igaz kincsek megmaradnak

Napról-napra sokasodnak. Ez az öregség.

Több csendesség, több békesség

Több imádság, több bölcsesség

Megbocsátó szíves készség. Ez az öregség.

Külső ember rémülése

Belső ember épülése

Isten elé készülése, ez az öregség

Az öregség súlya.

Fejed fölött hát elmúltak az évek,

S az ifjúság olyannak tekint téged,

Mint akit itt felejtett az idő.

Sebaj! Most élted legszebb kora jő!

Az idő, ama nagy aranymosó

A napok homokjából mosta ki

A lelked aranyát s most ragyogó.

De szelíd fénnyel övezi

Még hátralévő éveid sorát.

Az aranyérc nehéz, s te azért érzed hát

Az öregség súlyát.

Ha bántnak érte, hallgass vigan, boldogan:

Az Úrnak ért gyümölcsre is szüksége van.

A tavasz, nyár, ősz nélkül mit sem ér,

De legdrágább a tél:

Ruhája hófehér.

Virág, kalász, gyümölcs kezdet csupán.

A szemlélődő pihenést  az életfán

A tél halk hóesése hozza meg.

Hidege nem gyötör, ha a szíved meleg,

S ha öreg csontjaid  oly sokszor fájnak,

Ez is csak ígérete egy újabb  csodának.

Gyermekkorodban is fájt a növekedés,

Most benső, drágább lényed növekedik és

A lelked nemsokára szárnyát bontogatja,

A hogy merre szállj, az utat megmutatja..

Hiába gúnyolnak, mert munkaerőd nincsen ,

Ne bánd, csak szemlélődj a drága kincsen,

Amit az Úr adott a közeledő véghez,

S ne irigyeld, ki hasznos munkát végez,

S napjaidhoz büszke, nagy célt ne keress!

Amíg szeretni, imádkozni tudsz, nem vagy fölösleges!

1967.   Sik Sándor.