Páratlan könyv

2014.02.27 13:15

 

Van egy könyv, amelyet a legtöbb nyelvre és nyelvjárásra lefordítottak. Ebből a könyvből adnak el még mindig a legtöbbet évente. Ugyanakkor az a könyv a legkevésbé olvasott. Ez a könyv a Biblia.

            Találkozva az emberekkel, nem egyszer tapasztalom a következőket. A Bibliát összetévesztik imakönyvvel vagy más vallásos könyvvel. Másrészt akinek van Bibliája, akkor sem biztos, hogy olvassa azt. A könyvespolc legelőkelőbb helyére teszi, de egyetlen sorát sem olvasta még. Akadnak olyan otthonok is, ahol egyáltalán nincs ott a Könyvek Könyve.

            Miért is kellene foglalkoznom a Bibliával? – kérdezhet vissza. Nos, néhány oka van annak, amiért ajánlom, hogy olvassa el ezt a Könyvet.

            1. Istenről általában – még a vallásos embereknek is – torz képük van. Ha valakit nem ismerünk – vagy mivel félreinformáltak bennünket – rossz véleménnyel vagyunk róla, akkor nem vonzódunk hozzá. Így van a legtöbb ember Istennel. Érdemes lenne megtudni, hogyan mutatja be a Biblia Istent. „Az Isten szeretet.” Jn.I.4,16/a.

            2. Az igazi vallás nem ismeretek halmaza, és nem szertartások körforgása, nem is filozófia Istenről vagy az életről. Az igazi vallás személyes kapcsolat Istennel. Vannak dolgok, amiket rábízhatunk másokra, de személyes ügyeinket magunk szoktuk intézni. Nem az anyakönyvvezetőt, ügyvédünket vagy a lelkészünket küldjük el randevúra, kórházi látogatásra, baráti találkozóra, s egyéb személyes ügyünk elintézésére. Istent magunknak kell megismernünk.

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent.” Jn.17,3/a.”

„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.” Zsolt.34,19.

            3. Legnagyobb kérdéseink közé tartozik, hogy honnan jöttünk, hová megyünk, miért vagyunk itt a földi létben. Ezekre a kérdésekre csak az tud megfelelni, válaszolni, akinek célja van velünk. A Biblia világos képet ad erről és felemeli az embert, mert „Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremtette.” Móz.I.1,27.

            4. Ha valamit jóhiszeműen teszünk, nem biztos, hogy nem hibázunk. Egy lány műanyag edényben tett fel vizet forralni a gáztűzhelyre. Akármennyire is úgy gondolta, hogy helyesen cselekedett, a következmények nem maradtak el.  
            Az Élet Nagy játékszabályait jó tudni biztos forrásból. Ha lejár az időnk itt a Földön, az ítéletben nem védekezhetünk azzal, hogy nem tudtuk, hogy milyen törvények alapján történik a számonkérés.

„Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által?” Zsolt.119,9.

            5. Az ember szeret kutatni, kérdéseire választ kapni. Az emberiséget érdekli a világűr. Milliárdokat fordítanak a világűr kutatására, s arra hogy kapcsolatba kerüljenek a földön kívüli lényekkel. Nos, a kapcsolatfelvétel megtörtént, s nem mi emberek kezdeményeztük. Ennek dokumentációja a Biblia. Elmondja, hogyan kereste évszázadokon keresztül Isten az emberrel a kapcsolatot. Isten kérdez: „Hol vagy?” Móz.I.3,9.

            6. Minden ember boldog akar lenni. Keressük a boldogságot, de egyre inkább elkerül bennünket. Holott csak kezünket kellene kinyújtani, és Jézus elmondaná nekünk, hogy miként lehetünk boldogok. Jézus nyolcszor mondta, hogy kik a „boldogok” (Mt.5,3. kk.)

            7. A jövőt illetően is lehetnek kérdéseink. Senki nem adhat pontosabb választ ezekre, mint Aki kezében tartja a világegyetemet. Jézus Krisztus célja „... hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar. ...” Jel.1,1.

            8. Albert Schweitzer filozófiai doktori dolgozatát Kantról akarta írni. Összeszedett egy nagy gyűjteményt melyek Kant írásairól, gondolatairól és azok elemzéséről szóltak. Ezt követően azonban meggondolta magát. A sok-sok írást félretette, csupán Kant összes műveit vette kézbe, és ezek alapján írta meg dolgozatát. Ha a Bibliát akarjuk megismerni, akkor nem a Bibliáról szóló könyveket, hanem magát a Bibliát kell elolvasnunk. „A Te igéd igazság.” Jn.17,17/b.

            9. Ha kézbe veszi ezt a könyvet, számolnia kell azzal, hogy nem lesz ugyanaz, aki eddig volt. Ha figyelmesen olvassa, találkozik benne Jézussal. Aki Jézussal találkozik, az megváltozik. Vagy jobb lesz vagy rosszabb. Ugyanaz nem marad. Ez egy törvényszerűség. „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” Jn.8,12.

            10. A mindennapok zajában, zavarában, küzdelmeiben nemegyszer megfáradunk, elkeseredünk, tanácstalanokká válunk. Ilyenkor felnyitva ezt a könyvet, segítséget, jó szót, bátorítást találhatunk, ami egyenesen a Mennyből jön. „Ne félj, mert én veled vagyok: ne csüggedj, mert én vagyok Istened. Megerősítlek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” És.41,10.

            11. Talán volt már része élete során elutasításban. Bizonyára fájdalmas volt ez az élmény. Isten készített Önnek egy Könyvet, amit szeretne, ha elolvasna, hogy megismerje Őt, hogy boldog legyen, hogy örömteljes legyen élete, hogy biztos legyen a jövője. Milyen fájdalmat okoz Neki, ha elfordul tőle, ha visszautasítja segítségét. Ne okozzon csalódást! „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat,és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, vele vacsorálok, és ő énvelem. (Jelenések 3:20.)

            12. Ha a Bibliát el akarja olvasni, egyes számítások szerint 49 óra alatt el lehet olvasni. Ez durván két nap. Ha arra gondolunk, hogy Istentől 50-60, esetleg még több évet kaptunk, akkor ez a két nap igazán nem sok. Ennyit rá kellene szánni, bár biztos vagyok benne, hogy aki egyszer elolvassa, nem elégszik meg egyszeri elolvasással.

            Nem akarnék senkiben sem rossz érzéseket kelteni, de gondoljon bele, ha ma volna élete utolsó napja. Akármilyen nyomasztó érzés, ez egyszer be fog következni. Nos, már csak néhány óránk van. Ha visszagondolunk életünkre, mit fogunk sajnálni igazán? A mulasztásaink között biztos, hogy szerepelni fog, hogy nem kerestük Istent, nem kerestük az Ő hiteles szavát, a Bibliát. „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.” És.55,6.

Amennyiben arra gondol, hogy szeretné olvasni ezt a könyvet, hadd adjak egy kis segítséget! Szeretnék egy személyes dolgot (esetet) megosztani Önnel. Úgy 30 éve kaptam egy évfolyamtársamtól egy Bibliát. Akkor még csak illegális úton lehetett hozzájutni ehhez a Könyvhöz. Amikor megkaptam, elkezdtem olvasni úgy, mint bármelyik más könyvet. Elölről. Két fejezetet elolvastam, amikor ledöbbentem, mivel ezt olvastam: „Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyellték.” Móz.I.2,15. Amikor ezeket a sorokat elolvastam, megdöbbentem. Egy szent könyvet kezdtem olvasni, s kiderül, hogy Ádám és Éva nudista módon éltek az Édenben. Ez nem fért a fejembe. Becsuktam a Bibliát, és hazavittem édesanyámnak, hátha ő megbirkózik vele. Másokkal is találkoztam, akik hasonló módon megrekedtek az olvasásban. Ezért szeretnék néhány tanácsot adni.

            1. Ha először olvassuk, ne elölről kezdjük, hanem Lukács evangéliumával, és onnan folyamatosan olvashatjuk. Miután megszoktuk a nyelvezetét, akkor lehet elölről kezdeni.

            2. Imádkozzunk bibliaolvasás előtt.

            3. Ne akadjunk fel a részleteken, hiszen lehet, hogy néhány sorral arrébb választ kapunk a kérdésünkre. Ugyanakkor fel kell vérteződni azzal a ténnyel, hogy lehet, hogy lesz olyan, amit itt a földi létben nem fogunk megérteni.

            4. Kérjünk segítséget olyanoktól, akik járatosak a Bibliában. Amikor kérdésük van, kevésbé érthető a rész, írják fel egy lapra, hogy később visszatérjenek rá, hogy megkérdezzék.

            5. Ne olvassunk egyszerre sokat, de olvassunk rendszeresen, naponta. Napi 3-4 oldal elolvasásával egy év alatt el lehet olvasni az egészet.

            6. A Biblia önmagát magyarázza. Se hozzátenni, se elvenni nem szabad belőle. Egyedül a Biblia a hit etalonja.

            7. Ha valamit megértettünk, kezdjük gyakorolni. Pl. megértettük, hogy Isten szeretné, ha nagyobb tiszteletben részesítenénk szüleinket. Kezdjük el ennek gyakorlását! Legyünk udvariasabbak, ne vitatkozzunk velük. stb.

Gyürüs István