Simeon és Anna

2014.01.08 15:26

Simeon és Anna

Lukács 2: 21-40.

Simeon igaz, istenfélő ember, Jeruzsálemben élt.

Kutatta a próféciákat, és szíve mélyén érezte, elérkezett a Messiás jövetelének ideje.

  • Vajon meglátom-e még Őt? Hiszen egyre idősebb leszek – gondolta.

Azonban a Szentlélektől kinyilatkoztatást kapott, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úrnak Fölkentjét. Naponta elment tehát a templomba. Figyelt és várt!

Milyen boldog volt, amikor egy nap meglátta Máriát és Józsefet a templomban, amint elhozták gyermeküket bemutatni az Úrnak. Simeon szíve hevesen dobogott. A Szentlélek közölte vele, hogy akire várt, íme megérkezett. A pap elvégezte az ilyenkor szokásos szertartást.  Beírta a könyvbe a „Jézus” nevet, és közömbösen visszaadta Máriának a gyermeket. Ekkor lépett oda és örömtől sugárzó arccal karjába vette a kisdedet, és hálát adott érte Istennek.

  • Uram! Hálás vagyok Neked, hogy megláthattam a Szabadítót! Köszönöm Istenem, hogy elküldted a világosságot, aki megvilágosít minden embert.

Megáldotta Máriát és Józsefet, és szívét kimondhatatlan öröm és hála töltötte be Isten iránt.

Anna, a Fánuel leánya, idős özvegyasszony volt. Mindennap fáradhatatlanul elment a templomba. Figyelte az istentiszteleten elhangzott próféciákat és várt. Azért imádkozott, hogy bárcsak találkozhatna még életében az Üdvözítővel.

Látta, amint az egyszerű házaspár – Mária és József – belépett a templomba, hogy bemutassák gyermeküket az Úrnak, figyelte Simeon örömtől sugárzó arcát, hallotta szavait.

Ekkor lépett oda, és ő is hálát adott azért, hogy megérkezett Jézus Krisztus, akit már olyan régóta várt. Bizonyságot tett róla mindenkinek, akivel csak találkozott, hogy igen, megérkezett végre Ő, akiről a próféciák szóltak. Eljött közénk a Szabadító!