Túra a Beszór patakhoz

Túra a Beszór-patakhoz

Szerettek kirándulni? A közeljövőben lesz részünk ebben, május 9-én Balatonfüredre látogatunk el kényelmes busszal, majd terveink szerint hajóval Tihanyba. Holnapra egy körzeti ifi-kirándulást tervezünk, 25-én pedig a Rákoscsabai gyülekezettel megyünk Pilisszentlélek felé. Itt a tavasz, és jó érzés kimenni a természetbe egyet kirándulni, túrázni. Soha nem fogom elfelejteni azt az egy hetet, amit lassan három éve töltöttünk el együtt Borzonton, és sok olyan túrában volt részünk, amire előző este annyit mondott a lelkész, hogy „csak séta lesz végig a gerincen”. Úgy is néztünk ki utána...

Ma délelőtt is kiránduljunk egyet! Túrázzunk el a Beszór-patakhoz. Van valakinek valamilyen tippje, hogy hol van? Esetleg kinek a történetében olvashatunk róla?

1Sámuel 30: 1-25

Dávid menekült Saul elől, és végül a filiszteusokhoz ment, Ákisnál, Gát királyánál keresett menedéket. A történet iróniája, hogy az a Dávid, aki legyőzte Góliátot, pont Góliát szülővárosának királyától kért menedéket.

Dávidot királlyá kente Sámuel, és ez gyökeresen megváltoztatta az életét. Addig kint volt a juhoknál, apja nyáját őrizte, de jött egy próféta, és élete új fordulatot vett. Egy darabig a király mellett élt, de veszélybe került, és menekülnie kellett. Saul féltékeny volt rá, meg akarta ölni minden áron. Dávid egyik helyről a másik helyre menekült, végül az ősi ellenségnél keresett és talált biztonságot, és Ciklágban telepedett le 600 emberével és családjaikkal. Egy év négy hónapon keresztül (1Sám 27:7) élte ezt a kettős életet: a király szemében megbízhatónak mutatta magát, de közben Izrael számára ellenséges városokban portyázott, kiírtott mindenkit, nehogy híre menjen annak, mit is tesz valójában.

A filiszteusok háborúra készültek Izrael ellen (ez az a háború, amelyben Saul és Jonatán életét vesztette, Izrael csapata pedig totális vereséget szenvedett), Dávidot Ákis pedig a testőrévé tette, így Dávid is felvonult 600 emberével végeredményben a filiszteusok oldalán, védelem nélkül hagyva városukat, Ciklágot, ahol családjaik votak. A filiszteusok nem bíztak meg Dávidban, és visszaküldték Ciklágba.

Itt kezdődik el a történetünk. Ciklág valószínűleg Gáthoz tartozott, de a pontos helyét nem tudjuk. Egyes feltételezések szerint Ciklág megegyezik a mai Tell el-Khuweilfeh nevű hellyel, ami Gázától délre található (SDABC 2/593). Ez 80,5 km-es távolságot jelent Afétkól, attól a helytől, ahol a filiszteusok táboroztak.

Dávid és csapata elindult a filiszteusok táborából, harmadnapra meg is érkeztek Ciklágba, és tárt karokkal fogadta őket egy felperzselt és kifosztott otthon. Amíg nem voltak otthon, az amálekiak kifosztották azt a helyet, amit ebben a vándorlásokkal, menekülésekkel, bizonytalansággal teli időszakban otthonuknak mondtak. Feleségeiket, gyermekeiket ugyan nem ölték meg; de nem emberségből, kíméletből, hanem, hogy eladják őket rabszolgáknak.

Két napon át meneteltek, és nem várta őket semmi, csak egy újabb tragédia. „Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végül erejük sem volt a sírásra” (4. vers). Ezután minden haragukat és elkeseredettségüket Dávid ellen fordították. Ő a vezetőjük, őt követve jöttek ide, ő tette azt a felelőtlen lépést, hogy védelem nélkül hagyta Ciklágot. Ő a hibás mindenért. Feleségeiket, gyermekeiket elhurcolták, mindenüket feldúlták, kifosztották és felperzselték. Pillanatok alatt meghozták az ítéletet vezetőjük felett, és köveket ragadtak.

Dávid teljesen kilátástalan helyzetben volt, de „erőt kapott Istenétől, az Úrtól” (6. vers). Végre újra megjelent Isten Dávid életében, és a történet új fordulatot vesz. Dávid erőt kapott, és az Úrtól kért tanácsot; majd 600 emberével elindult az amálekiták után, és megérkeztek a mi úticélunkhoz, a Beszór-patakhoz.

És maradjunk is itt, töltsük a hátralévő időnket azzal a 200 katonával, akiknek a túra idáig tartott. A történet többi része is érdekes, ahogy Isten győzelmet adott Dávidnak és maradék 400 emberének, de ma délelőtt foglalkozzunk ezzel a 200 emberrel!

„… kétszáz ember megállt, ezek fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a Beszór-patakon” (1Sámuel 30:10). Kimerültek, elfáradtak. Kicsit próbáljuk meg a helyükbe képzelni magunkat!

Kezdték azzal, hogy felvonultak ők is a filisztuesok táborával együtt: 80,5 km. Aztán visszamasíroztak, két napon keresztül erőltetett menetben, ismét 80,5 km. Megérkeznek, és kifosztva, feldúlva találják az otthonukat, feleségeik, gyermekeik rabláncon menetelnek valahol. Aztán újból elindulnak, és üldözőbe veszik az amálekiakat, és elérkeznek a Beszór-patakhoz. Nem tudni, hol volt ez a patak, de az előző utak alatt megtett 161 km-t kerekítsük fel 180-200 km-re. Ennyi volt mögöttük, ennyi volt a lábukban, fizikai, pszichikai fáradtság, és nem bírták tovább. Elértek a patakhoz, és nem bírtak tovább menni. Lehet, hogy a km-ek és a lerombolt falu nem sokat mond nekünk, de gondoljunk bele a következőkbe: annyira fáradtak voltak, hogy saját családjuk megmentése érdekében sem tudtak már tenni egyetlenegy lépést sem. Lelki szemeik előtt ott volt feleségeik, gyermekeik képe, de nem bírtak tovább menni. Elfáradtak, és leroskadtak a Beszór-pataknál.

Ez a 200 ember is kimondhatatlanul elfáradt. Nem volt erejük tovább menni, küzdeni, harcolni a családjaikért, ezért ott maradtak a pataknál.

Dávid és 400 embere tovább ment, Isten a kezükbe adta az ellenséget, egy napon keresztül vágták őket; megszabadítottak mindent és mindenkit, sőt, (26. vers) még zsákmányt is szereztek. Visszaindultak Ciklág felé, és elérkeztek ahhoz a 200 emberhez, akik fáradtak voltak.

A seregből voltak olyanok, akik kimondottan nehezteltek erre a 200 emberre, és az volt a véleményük, hogy vegyék a feleségeiket, gyermekeiket, és menjenek. Nem kapnak vissza semmit az elrabolt vagyonukból, nemhogy a zsákmányból. Nem harcoltak, akkor nem is jár semmi.

És akkor nézzük ezt a történetet egy pillanatra az asszonyok és a többi családtag szeméből. Elrabolják őket, feldúlják házaikat, majd jön a felmentő sereg, de körül-belül 200 asszony nem találja sehol a férjét. Hol van Ő? Ja, elfáradt, és ott maradt a Beszór-pataknál. Pont az én férjem nem jön megmenteni? Elfáradt és leült hűsölni az árnyékba? Hát ennyit érek én, ennyit ér neki a családja? Majd adok én neki, ha újra látom!

Ennek a 200 embernek szembe kellett néznie a 400 neheztelésével; feleségeik, családtagjaik haragjával, csalódottságával, valamint saját önértékelésükkel is.

Nem bírtak tovább menni, elfáradtak, ez természetes. Mindenki elfáradhat, de sok esetben ezt mások nem veszik tudomásul, csak azt látják, amit a fáradtság miatt nem tettek meg. Nem mentek tovább, nem harcoltak, nem mentették meg hitvesüket, gyermekeiket, mert fáradtak voltak.

Ekkor jön Dávid felmentő szava, ami mindent helyre tesz. „Atyámfiai! Ne tegyetek ilyet azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a ránk támadó rablócsapatot. Ki hallgathatna rátok ebben a dologban? Hanem amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a fölszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak!” (23-24).

Dávid tudta, hogy a győzelmet ajándékba kapták. Isten az, akinek mindezt köszönhetik. Övé a dicsőség, Ő adta kezükbe a rablócsapatot. Dávid helyre teszi a csata és a győzelem értelmezését, és helyre teszi 200 emberének az önértékelését. Mit mond róluk? Lazsáltak, pihentek, tétlenek, lusták voltak? Nem! Ők voltak azok, akik a felszerelésnél maradtak. Ők voltak azok, akik őrizték azokat a dolgokat, amire a csatában nem volt szüksége annak a 400 embernek. És ugyanakkora részesedést adott nekik a zsákmányból, mint azoknak, akik harcoltak.

„Élete során Dávid számos hőstettet hajtott végre. Sok őrültséget is elkövetett. Ám talán ez volt a legnemesebb, ám legritkábban emlegetett tette: megbecsülte a Beszór-pataknál maradt fáradt katonákat.” (Max Lucado, Harc az óriásokkal, 79.)

MA

Mennyire fáradtatok el az elmúlt héten, vagy mikor éreztétek magatokat hasonló helyzetben, mint ez a 200 katona? Mindannyian elfáradunk, mindannyiunknak vannak olyan pillanatok az életben, hogy nem bírunk tovább lépni, bárki is kérne bármit tőlünk.

Van, hogy nem megy tovább. Tudjuk, hogy mit kéne tenni, tudjuk, mennyi feladat van még hátra, tudjuk, hogy Isten elhívott minket, de nem megy. Muszáj leroskadnunk a patak partjára, mert nem bírunk egy tapodtat sem tovább lépni. Érezzük a fáradtságot minden porcikánkban, de érezzük mások rosszalló tekintetét is, sőt, a felelősséget, hogy most aztán tényleg nem lenne szabad. De van, hogy nem megy tovább.

Ebből a történetből erőt meríthetünk a mindennapok fáradtságaira. A Beszór-patakhoz mindenki eljut, néhányszor, sokszor, még többször. Mindannyian leroskadunk a partra, és ahogy Dávid is tette, Isten is hagy minket pihenni.

Ebből a történetből vigyük haza magunkkal, hogy Istennek fáradtan is kellünk. Akkor is szeret minket, amikor nincs erőnk a következő lépéshez. Akkor is gyermekeiként tekint ránk, amikor nem bírunk felállni, hogy végezzük munkánkat.

Ő pontosan tudja, mit érzünk. Jézus Krisztus itt élt köztünk, végigélt egy emberéletet sokszor nem túl emberhez méltó körülmények között. Tudja milyen fáradtnak lenni. Tudja, hogy szükségünk van pihenésre. Tanítványainak Márk evangéliumában a következőket mondta: „Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé" (Mk 6:31).

Halljuk meg Dávid szavaiból Jézus bátorítását! Nem nevez lustának minket, számára mi is a felszerelésnél maradtunk, és ugyanakkora jutalmunk lesz, mint azoknak, akik tovább harcoltak.

Jézusnak nem a teljesítményünk kell, hanem mi magunk, úgy, ahogy vagyunk. Ha fáradtan, akkor fáradtan. Ha harcban, akkor harcban. Ha a leroskadva a Beszór-pataknál, akkor úgy. Mi vagyunk számára fontosak, mint egyének, mint emberek, és nem az, amit letettünk az asztalra.

Vigyük magunkkal a mai délelőttről, hogy Jézusnak fáradtan is ugyanolyan értékesek vagyunk, mint amikor munkáját végezzük; és vigyük magunkkal mások felé is ezt a látásmódot. Mindenki elfáradhat annyira, hogy nem bír tovább lépni, de Jézusnak ekkor is fontos. Ő nem a teljesítményt, hanem minket néz. Neki te kellesz, és én kellek, még akkor is, ha kimondhatatlanul fáradtak vagyunk. Számára akkor is a felszerelést őrizzük!

Ámen.

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11:28)

Szilvási Cs. Andi