Fejfájás

Fejfájás okai lehetnek

 

Talán valami rosszat ettem? Nem aludtam eleget? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket teszünk fel, ha meg próbáljuk fejteni, miért hasogat már megint a fejünk. Érdekes okai lehetnek a migrénnek.

Bosszantó, ha az ember fejfájással ébred, vagy egy fontos munka kellős közepén, esetleg a tanórán tör rá a migrén: nem tud figyelni, csak kóvályog, és úgy érzi, az egész napja oda.

A fejfájást nem feltétlen az okozza, hogy keveset aludtunk, vagy valamit ettünk, ami nem tett jót. Meglepőbb okai is lehetnek a problémának.

Testsúly

Egy nemrég végzett vizsgálat eredménye szerint a kevés többlet súllyal rendelkező nőknek 35 százalékkal nagyobb az esélyük a kiadós fejfájásra, mint azoknak, akiknek kisebb testtömeg indexük. A jelentős elhízás már 80 százalékkal emeli a migrén esélyét!

Személyiség

Talán hihetetlen, de bizonyos tulajdonságaink miatt is hajlamosabbak lehetünk a fejfájásra. Ilyen a merevség, a ridegség, a szigorúság, ha túlságosan kimért, tartózkodó, visszahúzódó, magának való; vagy megszállott, mániákus bizonyos dolgokban. Ha ezek közül nem is egy illik ránk, ideje lenne részt vennünk egy relaxációs tanfolyamon.

Szex

Egy tanulmányban a részt vevők 46 százaléka állította, hogy fejfájását a szex okozta. Ez olyasmi, amire például a futók is szoktak panaszkodni - túlterhelés következménye.

Tompa fájdalmat érezhetünk például az előjáték során, vagy váratlan fejfájást okoz az orgazmus közben. Férfiaknál egyébként gyakoribb a jelenség, de ártalmatlan. Ritka esetben az ilyen, látszólag ok nélküli fejfájások oka tumor is lehet - nem árt tehát orvossal megnézetni, mi a gond.

Kiesés a rutinból

Olykor bizony az is fejfájást okozhat, ha egyszer csak tartunk három nap szünetet, és kiesünk a mindennapi rutinból. A "törés" miatt jelentkezhet fejfájás. Próbáljuk ne túlaludni magunkat, tartsuk be a normális alvásidőnket, ezzel csökkentjük a fáradtság érzést és a fejfájás esélyét is.

Mi van a faladon?

Nemcsak bizonyos színek okozhatnak fejfájást - vannak falak, amelyek láttán nem érezzük túl jól magunkat. A festékek szaga ugyancsak okozhat migrént - nézzük meg jól, miből készül, amivel a falat befestjük. A modern festékek összetevői ma már nem kellene, hogy problémát okozzanak.

Dehidratáltság

Nem kell literszámra inni a vizet ahhoz, hogy jól érezzük magunkat - de érdemes napi 8 pohárral elfogyasztani, mert elegendő folyadékkal a fejfájás is elkerülhető. Zöldségből és gyümölcsből is együnk eleget!

Éhség

Mindenki lehet annyira elfoglalt napközben, hogy nem jut ideje időben enni - mégis szakítanunk kell rá időt, mert az éhség is egyik oka a fejfájásnak! Kávé és egyéb koffeines italok egy ideig valóban felpörgetnek, de ha sokat fogyasztunk belőlük, az fejfájást is eredményezhet. Ha lehet, ne igyunk 2 csésze kávénál többet naponta!

Mozgáshiány

Bizony, a kevés mozgás vagy a teljes mozgáshiány is oka lehet a fejfájásnak. A testmozgás felpezsdít, stressz oldó hatása van, és jobb közérzetet biztosít.

Alvás

Egy tanulmány szerint a hat órát vagy ennél kevesebbet alvók körében sokkal gyakoribb a fejfájás. 7-8 óra az ideális, ennél kevesebb alvással nehezebben boldogulunk.

Néhány előnyös étel...

Kisebb esélyünk van a fejfájásra, ha mellőzzük a vörös bort, a sört, a csokoládét, az érett sajtot, a szalonnát, szalámit, pepperónit. Amit viszont javasolt fogyasztani, az a spenót, a tofu, a zab, a halolaj, olíva olaj, fehér bab, napraforgó- és tökmagok.