Két dolog van a világon, amihez mindenki ért:
- A gyermeknevelés. Hogyan kell a MÁSIK gyermekét nevelni
- Milyen betegségre milyen gyógyszert kell bevenni.
Összegezve: Nálunk jobb orvost, ill. jobb szülőt csak rajzolni lehetne. Azonban sajnos néha mi magunk is megbetegszünk – és olyankor nem-igazán segítenek a „holtbiztos” gyógymódreceptek, és hát nemcsak a MÁSIK gyerekkel, hanem néha a sajátunkkal is gondok vannak, már ami a nevelést illeti.
Az alábbiakban nézzünk meg öt „holtbiztos” tippet, amivel elronthatjuk, tönkretehetjük gyermekeink életét, amivel negatív irányba indíthatjuk el őket.
Az első – a kényeztetés
Ennek több oka is lehet:
- A szülő minden reményét „egyke” gyermekébe veti. Vagy, mert nem lehet több gyermekük, vagy, mert nem szeretnének többet vállalni – minden szeretetét ráárasztja, elég hamar „koravént” farag belőle.
- „Jobb legyen neki, mint nekem volt.” Sok szülő gyermekében próbálja megvalósítani azt, ami neki annakidején nem sikerült. Vagy azért, mert az ő szülei ezt nem engedték meg neki – anyagi vagy más okok miatt – vagy azért mert neki nem volt érzéke, képessége, értelme ahhoz, amit esetleg szeretett volna, és most a saját gyermekeiben megvalósíthatja álmait. Találkoztam már egy négyéves kisfiúval, aki a világ összes fővárosát kívülről fújta.
- Túl levés ideje jut a gyermekre, ezért halmozza el, kényezteti, erején felül mindent megvásárol neki.
- Mindent megenged neki, szerinte a tiltások csak személyisége kibontakozásának akadályai. Nincsenek korlátok, így a gyermek védelmet sem élvez, amit a korlátok nyújtanának. Így válik zabolátlan, korlátlan, önző, csak a maga szempontjait figyelembevevő felnőtté
- Szeretné, ha az ő gyermeke semmiben ne érezne hiányt, amiben a szomszéd gazdagék részesítik gyermeküket.
A mi nemzedékünk az előző generációhoz képest több szabadidővel, szórakozási lehetőséggel, jobb életkörülménnyel, anyagiakkal, változatosabb, finomabb ételekkel és számtalan lehetőséggel rendelkezik, mégis a fiatalok elégedetlenek, és semmi hálát nem éreznek. Úgy tűnik, minden természetes, hogy van, nem kell érte különösebben dolgozni, mert az „ősök” mindent előteremtenek, amire csak szükségük van.
A szülők aztán néha teljesen megkeserednek és elkeserednek a fiatalok agresszív viselkedése miatt. Tehetetlennek, dühösnek érzik magukat. Hisz valójában ők gyermekeikért éltek, mindent megadtak nekik, hol hibázták el? – teszik fel egyre gyakrabban a kérdést.
A fiatalok elégedetlenségének oka, hogy gyermekkorukban több mint valószínű, hogy elkényeztették őket.
Drága és sok ajándékkal halmozták el őket kiskorukban, amit aztán szinte alig-alig értékeltek.
Még szinte járni sem tud a kisfiú, de már villanyvasutat kap ajándékba, vagy ovis korában 10 sebességes biciklit. Ilyen esetekben sohasem fog ezekről álmodozni – és vajon majd megdolgozik-e az ezekhez hasonló értékekért fiatal- ill. felnőttkorában?
Azok a gyermekek, akik még mielőtt kimondanák, teljesül minden kívánságuk, hálátlanokká válnak. Úgy gondolják, nekik ez jár!
Ha túl sok kívánságát teljesítjük gyermekünknek, önzővé neveljük őket. Az elkényeztetett gyermek pedig nem tanul meg lemondani.
Összegezve, az elkényeztetett gyermek:
- Nem érzi magát biztonságban.
- Labilis lesz.
- Követelőzővé, önzővé válik.
- Nehezen viseli el az életben a nehézségeket.
Elkényeztetett és életképtelen lesz az a gyermek is, akinek minden akadályt elhárítottak az útjából.
Hiányosan van felkészítve az életre, mivel nem tud játszani, másokkal osztozni, ezáltal könnyen válik zsarnokká. Mindig csak kapni akar, azt akarja, hogy vele mindig foglalkozzon valaki, nem kezdeményező.
Tehát: a túlzott kényeztetéssel tönkretesszük gyermekünket – és ezáltal magunkat is.
A második – a gyermek megalázása
Ha folyton ilyeneket hall:
- Ezt te úgysem tudod!
- Ügyetlen vagy!
- Nincs még egy olyan ostoba alak, mint te!
- Te mindent csak tönkreteszel!
- Ugye, megmondtam?
- Te semmire se vagy jó!
- Nézd meg a testvéredet - “Ő mennyivel jobb, mint te.”
Ha gyakran hallja ezt, akkor elkeseredik, beletörődik, s többé nem bízik önmagában. Letörjük ambícióját, kezdeményezőkészségét, kreativitását.
A harmadik – a gyermek elutasítása
Ez nem kényeztetés, nem megalázás, hanem elutasítás.
Talán mert:
- csúnyácska,
- vagy beteges, sírós,
- fiút vártunk és “csak” lány lett,
- már nem akartak többet, de becsúszott,
- akadály apuci karrierjében,
- anyuka tehernek tartja gyermekét: “Miattad nem bontakozhatott ki az életem!” –érzi a gyermek.
- “Miattad veszítettem el a jó alakomat, nem lehetek az, aki szerettem volna lenni”.
Lehetne még folytatni a sort. A gyermek elutasításának alapja az őszinte, tiszta szeretet hiánya.
Ha mindezeket soha nem is mondják ki a szülők, a gyermek mégis pontosan érzi, hogy elutasítják őt. Egy nem kívánt gyermek állandó létbizonytalanságban, félelemben él.
Minden gyermeknek szüksége van elfogadásra, szeretetre.
A negyedik – a túlzott követelmények
Maximalista szülők – maximumot várnak gyermeküktől.
Tökéletesen akarják nevelni őket.
- Folyton figyelmeztetik
- Folyton találnak valami hibát viselkedésében, modorában, ruhájában, füzeteiben.
A maximalista szülő gyermeke elégedetlen – semminek sem tud igazán örülni, mert bármit tesz, valahogy az mindig tökéletlen.
A gyermeket nyomasztják a túlzott követelmények, és fél attól, hogy megint – vagy úgyis elhibázza.
A maximalista szülők akkor örülnek, ha az ő gyermekük a legjobb tanuló az osztályban. A gyermekben hamar kialakul egy rivalizálási hajlam, s már nem azért tanul, hogy többet tudjon, hanem hogy lekörözze a többieket.
Az ötödik – a túlzott féltés
Az ilyen gyermek élettere kicsi, korlátozott. Mindenütt veszély leselkedik rá. Szülei féltik, mert a múltkor egy kutya megharapott egy gyereket a szomszéd utcában, valaki fürdés közben megfulladt, vagy valaki kiesett a X. emeletről. Állandóan pedofil, magamutogatós, leszbikus, homoszexuális rémtettekről mesélnek otthon.
Az ilyen gyermekek lassan rettegő felnőttekké, anyámasszony-katonáivá válnak, képtelenek lesznek önálló életvitelre, mert mindenütt csak bajt, veszélyt sejtenek.
Idősebb szülők hajlamosabbak az aggályoskodásra.
Helyes, ha felhívjuk gyermekünk figyelmét a veszélyekre, de engedjük őket kalandozni, fára mászni, kipróbálni szintjükhöz, értelmükhöz, kézügyességükhöz illő kihívásokat. Hadd szerezzenek tapasztalatokat saját maguknak.
Óvjuk a veszélyektől, de ne korlátozzuk, ne tartsuk pórázon.
- Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon. Zsolt.91,9-11.
Gyürüs Istvánné
Felhasznált irodalom: Bruno Schwengeler: Nevelés – öröm vagy üröm?
E. G. White: Gyermeknevelés