Hadd szóljon az orgona!

"Sőt inkább, amelyeket a test legerőtlenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk..." 1Kor 12,22

Sok évvel ezelőtt, amikor még csak kézi fújtatású orgonák voltak, egy híres orgonaművész népes hallgatóság előtt játszott. A lelkes közönség valamennyi darabot óriási tapsviharral jutalmazott. A műsor végéhez közeledve a művész felállt és így szólt: "Végül pedig eljátszom mai műsorom utolsó számát..." – majd bekonferálta a mű szerzőjét és címét. Visszaült helyére, beállította a regisztereket, ujjait a klaviatúrára helyezte, lábát a pedálra, majd hatalmas lendülettel megszólaltatta az első akkordot. Az orgona azonban néma maradt. A csendben pedig, az orgona háta mögül megszólalt egy hang: "Mondja inkább azt, hogy eljátsszuk...!"

Isten munkamezején bőven van lehetőségünk tőle kapott adottságaink kamatoztatására. Azonban nagyon romboló lehet, ha valaki "önálló mutatványokat" akar bemutatni, és megfeledkezik arról, mennyire fontos mindaz, amit mások tesznek sikere előmozdításáért. Egy-egy látványos eredmény – de minden jól elvégzett munka mögött is – láthatatlanul, a háttérben, mindig ott vannak az anyák, az apák, a barátok, a házastárs vagy a gyerekek, akik imádsággal, áldozattal járultak a sikerhez. Ha ezt felismerve, hálásak vagyunk azoknak, akik segítenek bennünket, és ezt őszinte szavakkal vagy tettekkel ki is fejezzük feléjük, "az orgona tovább fog szólni"
A saját eredményeinkre való kacsingatás helyett vegyük észre azt, amit mások tesznek! Hihetetlen, mennyi mindent el lehet végezni akkor, ha nem az a fontos, hogy ki kapja az elismerést!