Hogyan bizonyíthatjuk Istent?

2019.01.07 17:12

Hogyan magyarázhatjuk vagy bizonyíthatjuk Istent?

 

A Bibliában van egy fogalom, amelyet az sohasem indokol, hanem egyszerűen bizonyítás és minden magyarázat nélkül feltételezi (csúnya szóval posztulál): ez az Isten. A Bibliában az Isten nem lehet sem bizonyítás, sem kételkedés tárgya. A világ létezését magyarázni kell, az ember magyarázatra szorul, az Isten azonban van (részben ezt fejezi ki az ún. tetragrammaton is, a JHWH, amit Jahvénak szoktunk mondani).

A kérdésre tehát, hogy hogyan bizonyíthatjuk Istent, a válasz: sehogy. Ez nem csak azért lehetetlen, mert a Szentírás is kihagyja ezt a lépést, hanem azért is, mert Isten az emberi vizsgálódás határain kívül esik. Gyakorlatilag semmilyen eszközünk nincs arra, hogy objektíve vizsgáljuk a Teremtőt. Ezzel pedig kimondjuk, hogy nem léteznek azok az istenérvek, amelyek feketén-fehéren bizonyítanák mások számára a létezését.

Viszont következtethetünk rá (csakhogy ez nem bizonyíték, hanem csak hipotézis!): „Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik” (Róm 1:20). Vagyis az Isten lényege – mivel máslényegű, mint mi – nem látható, nem mérhető, nem fényképezhető, nem vizsgálható stb., de a hatása nem tagadható. Azaz az Isten a világ jelenségeiből, létéből, nagyszerűségéből, összetettségéből következik. Ha valaki megvizsgálja a világot, az Istenre tud következtetni egyértelműen. Ez a magyarázat arra is, miért hisz valamiféle istenségben a világ 95%-a, és miért csak kevés az ateista (legalábbis világviszonylatban).