Táblázatos idézetek

2014.03.16 12:49

 

 

  „Az ember nagy bűne nem az, hogy vétkezik. A kísértés nagyon erős, ő pedig nagyon gyönge. Az ember nagy bűne az, hogy minden pillanatban Istenhez fordulhatna, de nem teszi.”

(Martin Buber)

 

 

  „Isten a nőt Ádám egyik oldalbordájából teremtette. Nem a fejéből, hogy fölébe kerekedjék, nem a lábából, hogy alattvalója legyen, hanem az oldalából, hogy hozzá hasonló legyen, a karja alól, hogy férje védelme alatt álljon és szíve mellől, hogy szeretetének tárgya legyen.”

(Mattheu Henry)

 

·        

 „A hit – az a hatodik érzékünk, amely képessé tesz minket, hogy a láthatatlan, de valóságos lelki világot megragadjuk. Ebben az országban közvetlen Istennel van dolgunk.”

(J. Oswald Sanders)

 

 

„Az orvostudomány kiemelkedő tekintélyei megállapították, hogy számos betegséget lelki zavarok idézhetnek elő. Hosszantartó, keserű gyűlölködés, például agybántalmakhoz, szívpanaszokhoz, magas vérnyomáshoz, gyomorbántalmakhoz vezethet – tehát oly betegségeket idézhet elő, amelyek bármelyike halálos is lehet.” (Robert D. Foster)

 

 

A világon a legfontosabb emberek az imádkozók. Nem azokra gondolok, akik az imádságról beszélnek, vagy annak szép magyarázatát adják, hanem azokra, akik időt szakítanak az imádságra. (S. D. Gordon)

  

 „A hit nem csupán egyetlen cselekedetben, hanem cselekedetek sorozatában nyilvánul meg. Ez a szív állandó magatartása: engedelmesség, amely nem kérdez. A legfontosabb, amivel a hit törődik: Isten ígéretei.” (Osvald Sanders)

 

   

 „Az a kérdés, amelyet mindnyájunknak föl kell tennünk önmagunknak, nem úgy hangzik: mit tehetnék az Úrért, ha több pénzem, több időm, vagy jobb neveltetésem lenne, hanem így: mit cselekszel azzal, amid van. Nem arról van szó, milyen állásban vagyunk, vagy mennyi a vagyonunk, hanem arról, hogy ez milyen mértékben uralkodik rajtunk.”

(Ismeretlen szerző)

 

 

„Annát (a bibliai Sámuel édesanyját) szívének szomorúsága Istenhez vitte. Mindazok, akik közülünk nagy szomorúságon mentek át – kivált az özvegyek – tudják, hogy semmi nem gyógyítja jobban a sebeket, mint Isten jelenlétének tudatos átélése.”

(Eugénia Price)

 

    

„Nem ragaszkodom semmihez, amim van. Minden azon múlik, értékes-e az Krisztus országa számára. Ha valamilyen tulajdonom Isten országát szolgálhatja, készséggel odaadom, vagy megtartom aszerint, ahogy Isten dicsősége megkívánja.”

(David Livingstone)

 

 

„Ma már a hollandokat csak egyféle prédikáció érdekli: az Isten jelenlétéről szóló személyes megtapasztalás híradása.”

(Jan de Hartog)

 

 

Megtanultunk repülni, mint a madarak, úszni, mint a halak,

De nem tudunk úgy élni, mint a testvérek!

Martin Luther King

 

 

 

Ülj le egy sarokba és engedd át magadat a csendnek!

Bruno Ferrero

 

 

A szép lélek megnemesíti az arcot!

Bruno Ferrero

 

 

Isten logikáját igen nehéz megérteni.

 

 

 

A gyengédség tízparancsolata:

 

  1. Mivel a gyengédség lehetséges kár lenne kihagyni életünkből.
  2. Beszélgessetek egymással minden nap, legalább néhány percig.
  3. Folyamatosan „növekedjetek” egymás mellett.
  4. Tiszteld Istent, tiszteld társadat és tiszteld önmagadat!
  5. Légy szánalommal mások iránt!
  6. Légy udvarias! A szeretet nem egyeztethető össze a darabos viselkedéssel!
  7. Fedezd fel a jót felebarátodban még akkor is, ha el akarják rejteni!
  8. Ne rettenj vissza a vitatkozástól, de soha ne veszekedj!
  9. Apró dolgok soha ne hozzanak ki a sodrodból!
  10. Légy boldog! Merj szívből nevetni. Ez megedzi a szívet és távol tartja a betegséget!

 

 

Egyik nap egy turista látogatott el a neves rabbihoz. Nagyon elcsodálkozott, amikor látta, hogy a rabbi lakása csak egy kis szobából áll, az is tele van könyvekkel. A szegényes bútorzat egy asztalból és egy padból állt.

„Rabbi, hol vannak a bútoraid?” –kérdezte a turista.

„És a tieid hol vannak?”- kérdezte a rabbi.

„Az enyéim? Hiszen én itt csak átutazóban vagyok” – válaszolta a turista.

„Én is!”- vallotta meg a rabbi.

 

 

Az elfogadás imája

 

Uram! Segíts, hogy mindenki számára barát legyek!

Legyek olyan, aki kedvesen befogad,

aki szeretettel ad,

aki nem fárad bele a meghallgatásba,

aki örömmel hálás.

Legyek olyan barát, akit biztosan megtalálnak, ha valakinek szüksége van rá.

Segíts, hogy olyan legyek, akihez bárki fordulhat, hogy tudjak megnyugtató barát lenni, örömteli békét sugározni, a Te békédet Uram.

Add, hogy készséges és szívélyes legyek, főleg a gyengék és védtelenek iránt.

Így anélkül, hogy rendkívüli dolgokat tennék, hozzá tudom segíteni a többieket, hogy közelebb érezzenek magukhoz Téged, minden gyengédség Urát!

 


 

 

KERESD ISTEN JELENLÉTÉT!

Ott reménytelennek látszó helyzetekre is megoldást találsz.

 

 
A világ legnagyobb szüksége

   Egy kicsivel több kedvesség, és egy kicsivel kevesebb kapzsiság.

   Egy kicsivel több odaadás és egy kicsivel kevesebb elvárás.

   Egy kicsivel több mosoly-kevesebb grimasz.

   Egy kicsivel több „mi”- kevesebb „én”.

   Egy kicsivel több nevetés és egy kicsivel kevesebb sírás.

   Egy kicsivel több virág az asztalon és egy kicsivel kevesebb a sírokon

 

 

„Rövidlátásunk” miatt hajlamosak vagyunk olyan dolgokért imádkozni, amik többet ártanak, mint használnak. A valóságban Isten megtagadhatja a kért dolgot, ugyanakkor a számunkra legjobbal helyettesítheti. Hitünk nem gyengülhet, ha Isten nem válaszol azonnal imánkra. Ő isteni szemszögből nézi minden dolog kimenetelét. Azt, hogy hol fontos dolgoznunk, kikkel kellene közelebbi kapcsolatba kerülnünk, hol kellene laknunk, és milyen befolyások és hatások segítenek bennünket abban, hogy felkészüljünk az örökkévalóságra, amit Ővele fogunk eltölteni, az Úr tudja a legjobban. Bízzunk Benne!

 

 

„Ha jobban megélnénk hitünket, és szabadabban örvendeznénk a meglévő áldásoknak, Isten nagy kegyelmének és szeretetének, hitünk növekedne, és örömünk is gazdagabb lenne.  Nyelv nem tudja kifejezni, véges elme nem tudja felfogni azt az áldást, ami Isten jóságának és szeretetének elismeréséből fakad.”

 

 

„Csalódhatsz. Akaratodat és módszereidet visszautasíthatják, de abban biztos lehetsz, hogy az Úr szeret téged. A tüzes kemence lángolhat körülötted? De nem azért, hogy megsemmisítsen, hanem azért, hogy megeméssze a salakot, s te úgy kerülhess ki belőle, mint a hétszeresen megtisztított arany. Ne felejtsd el, az éjszaka sötétjében Isten dalt ad szívedbe. Úgy tűnhet, hogy a sötétség körülzár téged, de nem a felhőket kell nézned. A felhők mögött mindig süt a nap. Az Úr minden lélekre fényt áraszt. Nyisd meg szíved ajtaját a remény, a békesség, és az öröm előtt!”

 

 

„Akinek szíve Isten kegyelmével és szenvedő embertársai iránti szeretettel van tele, az bárhol van is, alkalmat talál arra, hogy bátorító szavakat szóljon a megfáradtakhoz.”

 

 

„Minden félreértésnek, minden rosszkedvnek, minden elégedetlenségnek, minden mások által okozott szenvedésnek, minden másoktól kapott sebnek – egyetlen oka van – titkon táplált önszeretetem!”

 

 

A szeretet hiánya engem is, és rajtam keresztül a környezetemet is a földig rombolhatja.

 

 

 

Igazi ima az, amikor a középpontban nem én vagyok, hanem az Isten. Akkor majd nem önmagam körül forgok

 

Azok a leggazdagabbak, akik a legtöbbről tudnak lemondani.

 

 

Istent lehet ésszel is keresni, de megtalálni csak szívvel lehet

 

˝A vihar miatt ne vádold magad. Rád csak a hajókormányt bízták. Az sem fontos, látszik-e a part. Ismered a célt. Tartsd az irányt!˝

Tóth Árpád

 

 

Amikor megszülettél - sírtál, körülötted mindenki mosolygott. Igyekezz úgy élni, hogy mosolyogva távozz, és körülötted mindenki sírjon.

 

 

Az alkalomnak csak elől van haja, hátul kopasz. Ragadd meg, amíg lehet!

 

 

Mindenki annyival lesz gazdagabb, amennyit a magáéból másnak ad.

 

 

Jézus legyen otthonunk vendége, családunk tagja, hogy visszatükrözzük képmását, és bemutassuk, hogy a Mindenható fiai és lányai vagyunk.

 

 

Az Úr megbocsát egyszer és egészen. Bűneinket nem gyűjtötte zsákba, hogy őrizze, hanem elfelejtette azokat.

 

 

Isten ismeri nehézségemet, de annak célját is. Addig hagyja rajtunk a bajt, amíg célját elérte általa.

 

 

 

Ne törődj az úttal, hanem Azzal, aki azt mondta: Én vagyok az Út!

 

 

 

Rövid az élet, használd ki minden pillanatát! Utadon csak egyszer mehetsz végig, de ott hagyhatod áldások nyomát.

 

 

Az ember mennybe juthat egészség, rang, képzettség nélkül, de sohasem Jézus Krisztus nélkül.

 

 

 

Sehol sem lehetsz nagyobb biztonságban, mint amikor teljes odaadással követed Jézust.

 

 

Akinek Isten számára nincs ideje, elkótyavetyéli azt.

 

 

Isten számára akkor vagy a legfontosabb, amikor legjobban segítségre szorulsz.

 


 

 

„Küldhetsz engem bárhová, csak Te légy velem. Rakhatsz rám terheket tetszésed szerint, csak Te erősíts engem! Szakíts el minden köteléket, ami engem fogva tartana, csak azt ne, amely lényemet a Te szívedhez és szolgálatodhoz köti!”

 

 

Amiben nem vagy biztos, azt ne tedd!

 

 

Ha Krisztus a gondolatainkban lakik, akkor képtelenek leszünk bűnt elkövetni!

 

 

Ha elfeledkeznek rólad vagy elnéznek feletted az emberek, és mégis boldog vagy, akkor az: győzelem!

 

 

Ha csöndben elviseled, hogy ellentmondjanak neked vagy éppen sértegessenek az :győzelem!

 

 

Ha nem önmagadról beszélsz - és jó cselekedeteidről, hanem mindenben az Urat akarod dicsőíteni az: győzelem!

 

 

Pénzen vehetsz ágyat, de nem álmot,

könyveket, de nem értelmet,

ennivalót, de nem étvágyat,

ékszereket, de nem szépséget,

orvosságot, de nem egészséget,

kényelmet, de nem nyugalmat,

játékot, de nem örömöt,

keresztet, de nem Megváltót,

egyháztagságot, de nem üdvösséget!

 

 

Vigyáznunk kell a féligazságokkal. Lehet, hogy épp a hazug felét mondjuk el.

 

 

Az emberek nem tudják megváltoztatni az igazságot, de az igazság meg tudja változtatni az embereket.

 

 

 

Az imádság nem pótolja a tettet, viszont olyan cselekmény, amit semmi más nem helyettesíthet.

 

 

Ha legközelebb újra elcsüggedsz, gondolj arra az eseményre, amikor Jézus a csüggedt halászoknak azt mondta: vessék ki hálójukat még egyszer. Mégpedig ugyanazon a helyen, ahol előzőleg egész éjszaka halásztak és semmit sem fogtak.

 

 

Különböző módon munkálkodik az Úr. Néha lecsendesíti a tenger háborgását, máskor pedig békességet és oltalmat nyújt a vihar közepette.

 

 

Légy több, mint aminek látszol!

 

 

 

A hit megfutamítja a félelmet.

 

 

Az idő drága szövet – szépen hímezd ki.

 

 

A türelem az öröm kulcsa.

 

 

Ha rossz a kilátás, nézz fölfelé!

 

 

A világ csak híd, ne építs rajta házat!

 

 

Mily szennyesnek tűnik a föld, ha az eget szemlélem!

 

 

Igazi öröm – örömöt szerezni.

 

 

Minden elhallgatott igazság méreggé válik.

 

 

Semmi sem olyan szép, mint ami igaz.

 

 

Adni lehet szeretet nélkül, de nem lehet szeretni anélkül, hogy ne adj.

 

 

Jobb egy kis gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.

 

 

Az igazi szeretet nem fél attól, hogy túl sokat talál adni.

 

 

Isten adása csupa meglepetésből áll.

 

 

Aki kapni akar, tanuljon meg adni.

 

 

Ruhában az új, barátban a régi a legjobb.

 

 

Sohase félj kimondani azt, amiről teljes szívvel tudod, hogy igaz!

 

 

Dicsőség és nyugalom nem egy házban laknak.

 

 

A bölcs élvezi a keveset, a balga többre vágyik.

 

 

 

A hívő embernek nincs hétköznapja, ünnepe, hanem van Krisztussal vagy nélküle eltöltött ideje.

 

 

Nem az a fontosabb, hogy nagyobb kenyerünk legyen, hanem, hogy Istentől legyen áldott.

 

 

Ha Isten művei emberi ésszel könnyen felfoghatók volnának, akkor azok nem lennének sem csodálatosak, sem kibeszélhetetlenek.

 

 

Külön – külön hulló tollak vagyunk, de együtt szárnyak lehetünk.

 

 

Akár egész nap dühönghetnék mások ostobasága és önzése miatt, de nem vagyok rá köteles.

 

 

Minden kellemetlen ember roppant értékes lehet számunkra, ha őket Isten csiszolókövének tekintjük.

 

 

Az aggodalom aggá tesz.

 

 

Ne akarj többnek látszani, mint aki vagy, de akarj több lenni, mint aminek látszol!

 

 

Ha meg akarsz botránkozni, nézz rám!

Ha csalódni akarsz, nézz önmagadra!

Ha győzni akarsz, nézz Jézusra!

 

 

Ha türelmetlen szavakkal szólnak hozzád, soha ne válaszolj ugyanolyan lelkülettel. Ne felejtsd el: A hallgatásban csodálatos erő rejlik.

 

 

Képtelen vagyok elhinni, hogy Isten megtagadjon tőlem bármit is, ami a javamat szolgálja.

 


 

 

Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok

Bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közötti különbséget!

 

 

Nehezebb egyetlen napot teljesen Isten gyermekeként leélni, mint szárnyaló terveket szőni az egész évre.

 

 

Az igazi öröm elajándékozza önmagát. Aki megtapasztalja, nem vár érte sem hálát, sem jutalmat. Számára az a hála, az a jutalom, hogy adhat.

 

 

Az Istenhez való hűség a kicsiny dolgokban nyilvánul meg.

 

 

Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberekként viselkedni.

 

 

A Szeretet nyelve az egyetlen olyan „idegen” nyelv, amelyet minden ember megért.

 

 

Az imádság gyorsabban száll az égbe, mint a rakéta.

 

 

Jobb öt percig segíteni, mint tíz napig részvéttel lenni.

 

 

Ha nagyon szerencsétlennek érzed magad, gondolj azokra az emberekre, akik szívesen cserélnének veled

 

 

Nem azért esünk el, mert gyöngék vagyunk, hanem azért, mert erősnek hisszük magunkat.

 

 

Az életet visszafelé tekintve értjük meg, de élni előrefelé kell.

 

 

Némelyik fa görbe, de az is tud édes gyümölcsöt teremni.

 

 

A forráshoz akarsz eljutni? Akkor az árral szemben kell haladnod!

 

 

Én vétkeztem – Te viszont eltűrted.

Én elhagytalak – de Te még mindig törődsz velem.

Ha bánkódom, megbocsátasz. Sőt, ha halogatom a visszatérést -, vársz reám.

Visszahívsz, ha eltévedek.

Édesgetsz, ha ellenállok.

Magadhoz ölelsz, ha visszatérek.

 

 

Egy kicsi virág az út szélén, egy kicsi kagyló a tenger partján, egy madár egyetlen tolla – mind azt hirdeti, hogy a Teremtő: Művész!

 

 

Két év kell ahhoz, hogy megtanuljunk beszélni, és 50 év kell ahhoz, hogy megtanuljunk hallgatni.

Ernst Hemingway

 

 

Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberként viselkedni.

 

 

Minél sötétebb az éj, annál tündöklőbbek a csillagok.

 

 

Koromsötét éjszakában sötét kövön fekete macskát könnyebb észrevenni, mint a büszkeséget a saját szívünkben.

 

 

Azért van két fülünk és csak egy szánk, hogy többet figyeljünk és kevesebbet beszéljünk.

 

 

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy Isten karjaiba vessük magunkat.

 

 

Egyetlen szó csodát tehet.

 

 

A sikeres élet receptje:

Három evőkanál szerencse

Egy késhegynyi kedvesség,

Egy teáscsésze tehetség,

50 csepp önbizalom,

Fél liter másokra kisugárzó derűlátás,

Összekeverve 500kg vasszorgalommal.

 

 

Amikor fáradtak, magányosak, csüggedtek, csalódottak, túlterheltek vagyunk, és nem látunk kiutat, amikor úgy érezzük, az emberek nem értenek meg, hogy problémáink elárasztanak minket, akkor nézzünk fel!

Egyszerű gyermeki imában forduljunk a menny felé és fogjuk meg szerető, gondoskodó Istenünk kezét. Ha kezünk és szívünk egyesül Istenével, Ő ezt mondja nekünk: nem hagylak el Téged! Mindig bízhatunk Benne! Akkor is higgyünk neki, amikor a látszat ellene szól!

 

 

Elménket gyakran ellepik a fájdalom árnyai. De ne gondoljunk erre. Jézus szeret bennünket. Megérti gyengeségeinket, ezért megtehetjük akaratát, ha egyszerűen megnyugszunk karjaiban. Amikor kísértések érnek, aggodalom, szorongás és sötétség veszi körül lelkedet, tekints oda, ahol legutoljára láttad a fényt. Nyugodj meg Krisztus szeretetében és fogadd el az Ő óvó gondviselését!

 

 

Nyugodj meg! Meddig tart az életed? Mennyi van még hátra? Hány esztendő? Az öregember, aki a maga 80 évére visszanéz, így válaszol: „Öt perc az élet! Öt perc alatt múlik el minden!”

Avilai Teréz: „Az élet csak annyi, mint egyetlen éjszaka egy nyomorúságos fogadóban.”

A 89. zsoltár: „Ezer esztendő olyan, mint egy éjszakai őrváltásnyi idő.”

Hát akkor miért rendezkedsz be úgy, mintha a földgolyón ezer évet kellene eltöltened? Vond le a következtetést! Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt szenved? Mit teszel lelkedért?

 

 

 

A forráshoz akarsz eljutni? Akkor az árral szemben kell haladnod!

 


 

 

Minden szenvedést fogadj közvetlenül Isten kezéből! Felejtsd el azokat, akik a szenvedés eszközei voltak.

 

 

Imáinkat ne dekoráljuk frázisokkal. Mondjuk el egyszerűen a jó Istennek, amit gondolunk, Ő megérti.

 

 

Az az ember az igazi barátod, aki ismer téged, és mégis szeret.

 

 

Békét csak akkor sugározhatsz, ha tebenned is megvan.

 

 

Szeressük embertársunkat –vagy azért, mert jó – vagy azért, hogy jó legyen.

 

 

Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton.

 

 

Ha Isten bezár egy ajtót, helyette mindig kinyit egy másikat.

 

 

Ne tégy úgy, ’mintha’ szeretnél, hanem szeress őszintén!

 

 

Isten tenyerén

 

Életem ott van Isten tenyerén,

Azért nem félek én.

Bármi fáj nekem

Mosolyog a szemem.

Száz jajszó között is bízom vakon,

Hitem fel nem adom!

Rám törhet vadul

Ezer baj veszély,

 Isten így szól: Ne félj!

Miért is, mitől is félhetnék én –

Az Isten tenyerén !?

 

 

 

Nem egészséges az a vallásosság, amelybe nyugtalanság, szomorúság, keserűség vegyül. Akkor egészséges, ha szelídséget, kedvességet, békét sugároz. Egy szóval, az igazi vallásosság szabad és derűs, kedves az Isten és az emberek előtt.

 

 

Isten személyes kapcsolatban áll veled, bárki légy is. Neveden szólít. Rád tekint és elfogad úgy, ahogy vagy, amilyennek alkotott. Teljesen ismer téged, ismeri érzéseidet, gondolataidat, gondjaidat, képességeidet és gyöngeségeidet.

Lát, amikor örülsz, és lát, amikor bánat ér. Odafigyel rád, ismeri szívverésedet, lélegzetvételedet is. Jobban szeret, mint Te önmagadat!

 

 

A kicsi dolgokban mutatkozik meg az igazi nagyság. A mindennapi kis kötelességteljesítéshez igazi hősiességre van szükség. Hogy valaki boldog-e sokkal inkább múlik a kicsi dolgokon, mint a ritka nagy eseményeken.

 

 

Aki a másikat ismeri --- okos

Aki magát ismeri --- bölcs

Aki a másikat legyőzi --- erős

Aki önmagát legyőzi --- hős!

 

 

Valakinek a magas állása vagy beosztása egyetlen ponttal vagy morzsával sem teszi nagyobbá őt Isten szemében. Egyedül a jellem az, amit Isten értékel.

 

 

 

Vallásunk valahányszor a tettek mezejére lép, mindenkor áldás lesz.

Bárhol is tevékenykedik, mindenhol ragyogást teremt.

 

 

 

Fölfelé

 

Akik mindig az Útra néznek,

Sohasem látnak csillagot.

Csak rögöt, sarat, port, és sok-sok egymásra tipró lábnyomot.

 

Akik mindig az utat nézik, Örömük sohasem lehet.

Nem látnak messze, biztató célt,

Csak a napi kis terheket.

 

A csillagokra kell felnézni és csüggedni nem szabad,

Ha nehezek és küzdelmesek 

A felfelé vivő utak.

 

 

 

Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik, vagy nem,

Tekintet nélkül arra, hogy látják-e vagy sem,

Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere, vagy nem,

Tedd a jót!

Tégy minden jót, amit megtehetsz, ott, ahol vagy, úgy, ahogy teheted, akkorát, amekkorát tehetsz.

De mindig, szüntelen ez legyen a programod!

 

 

Egy maghallgatott ima

 

Erőt kértem az Úrtól – s Ő nehézségeket adott, melyekben megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam – és problémákat adott, melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam – gondolkodó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam.

Kértem bátorságot – és Isten veszélyeket adott, melyeket legyőztem.

Áhítottam, hogy szeretni tudjak – és kaptam az Úrtól bajbajutott embereket, akiken segítsek.

Kegyes jóindulata helyett alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Imádságom meghallgatásra talált.

 

 

 


 

 

 

Uram, tégy engem a békéd eszközévé, hogy szeretetet vigyek oda, ahol gyűlölik egymást.

Hogy megbocsátást vigyek oda, ahol egymást bántalmazzák.

Hogy összekapcsoljam azokat, akik egymással civódnak.

Hogy reménységet ébresszek azokban, akiket kétségek gyötörnek.

Hogy világosságot gyújtsak ott, ahol sötétség uralkodik.

Hogy örömöt vigyek azoknak, akiket gondok terhelnek.

Ó Uram, segíts arra törekednem, hogy ne engem vigasztaljanak, hanem én vigasztaljak másokat.

Hogy ne engem szeressenek, hanem én tudjak szeretni másokat.

Mert aki másoknak ad, az kap.

Aki önmagát elfelejti, az talál.

Aki megbocsát, annak megbocsáttatik.

 

 

 

 

Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus.

Ez jellemzi a keresztényt!

Régi énünk megfeszíttetéséről akkor beszélhetünk, ha már

      -nem fájnak a mellőzések

     -nem sértenek a méltánytalan támadások

    -nem hiányzik az elismerés

Vizsgáljuk meg magunkat – Jellemző ez ránk?

 

 

Minden szó, amit elmondasz, minden cselekedet, amit megteszel, minden gondolat, amivel elméd foglalkozik, mind-mind beépül jellemedbe. Mindenegyes alkalommal, amikor elveszíted önuralmadat, máris építetted jellemedet. Minden alkalommal, amikor kielégíted étvágyadat, jellemet építesz. Mindenegyes alkalommal, amikor a TV-t bekapcsolod, jellemet építesz. Ha ellenállsz a kísértésnek, az is jellemépítés. Pozitív jellemépítés. Minden alkalommal, amikor az Igét tanulod, imádkozol, minden bizonyságtevéssel jellemet építesz. Amikor a vihar megérkezik, mindenki látni fogja, hogy milyen jellemet építettél. Hamarosan elérkezik az idő, amikor jellemünk építését –bárhol tartson is--be kell fejeznünk!

 

 

Ha nem akarsz elsüllyedni a békétlen világ tengerében, úgy kapaszkodj meg a család kikötőjében, a béke horgonyában.

 

 

Isten tartja azt az aranymérleget, amelyen lemérik a jellemet.

 

 

A hit az értelem cselekedete.

 

 

A bűn a legköltségesebb dolog a világon.

 

 

Egyedüli biztonságod az Isten Szava iránti engedelmességben rejlik. Abban, ha Isten fényében jársz.

 

 

A csend az Isten otthona

 

 

Az emberjárta sötét földi ösvényre éppen annyi fény hull, amennyi a következő lépés megtételéhez szükséges.

(Mendelhson)

 

 

Az apróságoknak örülni tudás a nyitja annak, hogy mindenütt és mindig kicsit boldogok legyünk.

 

 

A hit hit által terjed.

Az öröm öröm által.

 

 

A LEGMÉLYEBB GYÖTRELEM IDEJÉN VAN AZ ISTENI SEGÍTSÉG LEGKÖZELEBB AZOKHOZ, AKIK A MENNYEI VEZETÉSRE VÁGYVA ISTEN FELÉ NYÚJTJÁK KI KEZÜKET!

 

 

Légy szorgalmas! Egyetlen pillanatig se légy tétlen. Ne higgy rosszat senkiről!

 

 

Ne mondj rosszat senkiről! Ne játszd meg magad. Semmit se szégyellj, csak a bűnt! Se a rőzsegyűjtést, se a vízhordást, sem cipőd tisztítását, még a szomszédodét sem!

 

 

Légy pontos! Tégy mindent a maga idejében. Ne javítgasd a szabályokat, hanem tartsd meg azokat!

 

 

Kelj fel korán! A hajnali órákat töltsd olvasással! Különösen a szentírást, Isten szavát tanulmányozd!

Az élet túl rövid ahhoz, hogy hiábavalóságokra pazarold.

Amit sohasem fogsz megbánni, az az Istennel eltöltött idő.

                                                                             (Wesley János)

 

 

Hét nap imádság nélkül és az ember elgyengül!

 


 

 

Nem azok az igazi jóbarátok, akik kellemesen és tapintatosan közelednek hozzánk. Sokkal inkább azok, akik talán pillanatnyilag még fájdalmat is okoznak, ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök kárhozat legyen a részünk.

 

 

Egyszerre egy nap…

Segíts nekem hinni abban, ami lehetnék, és mindabban, ami vagyok.

Mutasd meg a lépcsőt, melyet meg kell másznom!

Uram, a kedvemért taníts nekem elfogadni egyszerre egy napot!

 

 

Amikor magányos vagy, Szeretetet kívánok!

Amikor lehangolt vagy, Örömöt kívánok!

Amikor nyugtalan vagy, Békességet kívánok!

Amikor minden bonyolult, Szépséget kívánok!

Amikor minden zavaros, Belső csendet kívánok!

Amikor üresnek tűnik minden, reménységet kívánok!

 

 

Az eljövendő életben majd megértjük az élet bántó és elkeserítő titkait. Látni fogjuk, hogy a látszólag meg nem hallgatott imáink és meghiúsult reményeink szolgáltak a legnagyabb áldásunkra.

                                                                                      (Nagy orvos  474)      

 

 

Mindaz, amit elajándékozol a földön, elkísér majd a mennybe.

 

 

A hálás ember olyan, mint a bő termésű föld. Tízszeresen visszaadja, amit kapott.

 

 

Hogyan lehetsz szerencsétlen?

  1. Elsősorban mindig magadra gondolj!
  2. Állandóan magadról beszélj mások előtt!
  3. Az „én” szócskát használd minél többet!
  4. Folyton figyeld, hogy mások mit gondolnak rólad!
  5. Fülelj, hogy a hátad mögött, miket beszélnek veled kapcsolatban!
  6. Követeld, hogy megbecsüljenek!
  7. Légy gyanakvó mindenkivel!
  8. Légy féltékeny és irigy!
  9. Sokszor érzékenykedj!
  10. Ne bocsáss meg annak, aki kritizálni mer téged!
  11. magadon kívül senkiben se bízz!
  12. Ragaszkodj tekintélyedhez!
  13. Követeld meg, hogy mindenki úgy gondolkodjon, ahogy te!
  14. Duzzogj, ha az emberek nem hálásak neked a nekik tett szívességedért!
  15. Tartsd pontosan számon a másoknak tett szolgálataidat!
  16. Ahol csak lehet, térj ki komolyan a munka elől!
  17. Ne törd magad mások érdekében!
  18. Mindenkinél jobban szeresd saját magadat!
  19. Légy önző a végletekig!
  20. Panaszkodj mindenkire, aki a környezetedben él, hogy ez által lássák, te azért mennyivel különb vagy!

 

 

Mindenki elveszett, aki nincs a helyén. Honnan tudhatnám én – mondhatná valaki – a helyemen vagyok-e vagy sem?

Aki nincs a helyén, az feszült, kapkodó, elesett, zavart, kedvetlen, keserű, depressziós. Mondhatnám így is: ideges. Ideges, mert nem találja a helyét.

Olyan, mint a fészkét vesztett fecske, ide-oda rebben, csivitel, cikázik nyugtalanul.

Ha van valami közös jellemzője a mai embernek, az az, hogy nem találja a helyét. Szüntelenül azt érzi, máshol, mással vagy másként jobb volna. Úgy forgatja az életét, mint lázas beteg a párnáját, pedig a láz nem a párnában van, hanem őbenne.

Most Isten Lelke kér bennünket, hogy amíg magunkra és Atyánkra ismerünk: hazataláljunk és békességre jussunk – Nála.

                                                         (Dr. Gyökössy Endre)

 

 

 

„Jaj, a fejem!”

Észre kell vennie mindenkinek, hogy fáj a fejed? Keserű ábrázattal jössz-mész, jajgatsz. Kihívod környezeted érdeklődését, részvétét. Megértem. De jobb mégis az, ha semmit sem vesznek rajtad észre. Hiszen csak jelentéktelen, mindennapos fájdalom ez. Elmúlik. És ha jajgatsz, attól nem lesz jobb, csak zavarsz másokat, s még inkább rontod a magad hangulatát. A legkisebb fájdalomról is tud Isten, megvan vele a maga célja. Ha ezt megérted, erős leszel és ura maradsz helyzetednek.

 

 

 

Az erény és a bűn

Próbáld meg, sikerül-e talpig derék ember módjára élned, aki nem zúgolódik a sors ellen, s beéri azzal, hogy ő maga igazságosan cselekszik, s lelke mindig jóra kész.

 

 

Bármit, amit megengedek magamnak, úrrá lesz rajtam.

 

 


 

 

A boldogmondások margójára

  • Boldogok, akik tudják miért élnek, mert akkor azt is tudják majd, hogyan éljenek.
  • Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelenül azt tenniük, amit mindenki tesz.
  • Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömteli lesz az életük.
  • Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
  • Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
  • Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
  • Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
  • Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
  • Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
  • Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba, és nem lesznek magányosak.
  • Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülönözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
  • Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
  • Boldogok, akik örömmel tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
  • Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
  • Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak is, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket.
  • Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert jézus nyomában járnak.
  • Boldogok, akik mindebből vagy mindenből meg is tudnak valósítani valamit, mert  életteltebb lesz életük.

                            ( Dr. Gyökössy Endre)

 

 

 

 

Mi lenne, ha?

 

  • Mi lenne, ha Isten nem szakítana időt arra, hogy ma megáldjon Téged, mert tegnap nem mondtál köszönetet Neki?
  • Mi lenne, ha Isten úgy határozna, hogy holnap már nem vezet, mert ma nem követted Őt?
  • Mi lenne, ha soha többé nem látnád virágba borulni a természetet, mert tegnap morogtál, amikor az Úr esőt küldött?
  • Mi lenne, ha az Úr nem jönne Veled ma, mert elfelejtetted, hogy ez az Ő napja?
  • Mi lenne, ha Isten elvenné tőled a Bibliát, mert ma nem olvastad azt?
  • Mi lett volna, ha Isten nem küldte volna el egyetlen Fiát, mert azt akarná, hogy te fizesd le bűneid árát?
  • Mi lenne, ha a templomajtók zárva maradnának, mivel nem nyitottad meg szíved ajtaját?
  • Mi lenne, ha Isten nem szeretne, és nem törődne veled, mert nem szereted, és nem törődsz embertársaiddal?
  • Mi lenne, ha az Úr nem hallgatna meg, mert úgysem figyelsz rá?
  • Mi lenne, ha Isten úgy válaszolna imáidra, amilyen mértékben odaszántad magad a szolgálatra?
  • Mi lenne, ha Isten úgy elégítené ki szükségleteidet, amilyen mértékben Neki adtad életedet?

 

 

 

Igaz barát, aki kezed fogja, és lelkedet érinti


 

 

Ritkán gondolunk arra, amink van, ami viszont hiányzik, arra mindig

 

 

 

Minél pontosabban tervezel, annál keményebben talál el a véletlen

 

A csönd a legjobb ötletek forrása, nem a zaj

 

 

 

Életünk során azt a legnehezebb megtanulnunk, hogy mely hidakat használhatjuk és melyeket kell elkerülnünk

 

A szeretet nem abból áll, hogy egymást nézzük, hanem hogy egy irányba tekintünk

 

Akár mosolyogsz, akár nem, a probléma az probléma marad – akkor miért ne mosolyognál?

 

 

Elméd egy dolgot tesz csak: Minden nap elismerés-leveleket ír önmagának

Szíved egy dolgot tesz csak: Minden nap hálaleveleket ír Istennek.

 

 

A tisztaságnak megvan az a képessége, hogy mindennek örülni tud.

 

 

Ne félj mások romboló tetteitől! Attól félj, amit e tettek kiváltanak belőled!

 

 

Minden gonosz gondolat visszaszáll rosszindulatú gazdájára.

 

 

Gyűlölet-fegyvered már azelőtt megsebesít, hogy a célra irányítanád!

 

 

A mozgás megfiatalítja a testet

A törekvés megfiatalítja az életerőt

A mosolygás megfiatalítja a gondolkozást

A szolgálat megfiatalítja a szívet

A szeretet megfiatalítja a lelket.

 

 

A legjobb és leggyönyörűségesebb dolgokat a világon nem láthatjuk, és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket

Helen Keller

 

 

A siker barátokat hoz, a kudarc megrostálja őket.

 

 

Akkor szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá a legnagyobb szükségem.

 

 

A bölcsesség kezdete az Isten előtti leborulás, amikor engedjük, hogy összetört életünket Ő építse újjá.

 

 

A boldogság egy olyan pillangó, amelyet, ha kergetünk, soha el nem kaphatunk, de ha leülünk, csendben leereszkedik ránk. Netanjahoo

 

 

Nagy dolgokat tehetünk, ha imádkozunk, de semmi nagyszerűt sem tehetünk addig, amíg nem imádkozunk

 

 

Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodsz a te Istenednek, hogy mekkora vihar vesz körül. Inkább mondd te a viharnak, hogy mekkora Isten áll mögötted.

 

 

Pozitív gondolatok pozitív cselekedeteket szülnek

 

 

Annak az embernek, aki talpra akar állni, előbb térdre kell ereszkednie.

 

 

Legyen szokásod a Megváltóval való beszélgetés, amikor egyedül vagy, amikor utaidon jársz, és amikor mindennapi munkádat végzed.

 

 

Tanulj meg hangosan imádkozni ott, ahol csak Isten hall.

 

 

Ne hidd, míg száll sóhajod,

Hogy Teremtőd nincsen ott.

És ne hidd, ha könnyezel,

Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét

Hogy bajunk Ő zúzza szét.

S míg meg nem enyhülünk

Mellénk ül és sír velünk. (Blacke)

 

 

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!” (Müller Péter)
 

 

“Ha gazfickóval van dolgod, csak egyetlen módon hozhatod ki belőle a legjobbat, ha úgy bánsz vele, mint egy tiszteletreméltó úriemberrel. Előlegezz neki bizalmat. Ez a bánásmód annyira hízeleg majd neki, hogy talán meg is akarja érdemelni, és büszkévé teszi az a tudat, hogy valaki bízik benne.” (Lewis E. Lawes)
 

 

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)
 


 


“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)
 

 

“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)

 

 

„Az a kérdés, amelyet mindnyájunknak föl kell tennünk önmagunknak, nem úgy hangzik: mit tehetnék az Úrért, ha több pénzem, több időm, vagy jobb neveltetésem lenne, hanem így: mit cselekszel azzal, amid van. Nem arról van szó, milyen állásban vagyunk, vagy mennyi a vagyonunk, hanem arról, hogy ez milyen mértékben uralkodik rajtunk.”

(Ismeretlen szerző)

 

Nézni - egy dolog. Látni, amit nézünk - egy másik dolog. Megérteni, amit látunk - egy harmadik dolog. Tanulni abból, amit megértettünk - ez már egy negyedik dolog. De cselekedni arra támaszkodva, amit tanultunk - ez az, ami valóban számít.

 

Sajnos, sokszor egyesek büszkébbek egy birtokukban lévő különleges ékszerre vagy festményre, mint saját szüleikre vagy éppen gyermekükre. Holott ezek a személyek belőlünk építkeznek, a mi hozzáállásunkat, viselkedésünket tükrözik. Ha nem becsüljük őket, magunkat értékeljük le.
Tóth Gábor Ákos

 

Mindenki egyedi, tökéletesen egyedi. Soha nem létezett még olyan ember a földön, mint te, és soha nem is lesz ilyen még egyszer. Isten most először és utoljára teremtett olyasvalakit, mint te, tehát semmi szükség arra, hogy különleges akarj lenni. Már eleve az vagy.
Osho

 

AMIRE NEM EMLÉKSZÜNK, MÁR NEM A MIÉNK
Az emberek bebarangolják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelő hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes.
Tatiosz

 

Az élet pillanatokból tevődik össze.
A pillanatokat észre kell venni,
nem szabad elrohanni fölöttük.
Akkor meg lehet hallani,
hogy a pillanatok halkan énekelnek valamit.

 

Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.

 

Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink.
JK Rowling

 

Másban hibát keresni kétségkívül a leghaszontalanabb elfoglaltság. Ellenségeket teremtünk vele, és szétziláljuk a barátság szellemét.

 

Bátorság az, ha rajtad kívül senki más nem tudja, hogy félsz.
 
Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe.
 
A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon. Frank Bettger
 
Aki sajnálja a pénzt a tudás megszerzésére, az nem számol a tudatlanság költségeivel.
 

 

A hazugság a gyengék fegyvere

 
Az optimista két garassal a zsebében is úr.
A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.

André Kostolany
 
Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet.

Mark Twain
 
Ha a bánat könnycseppje ért hozzád
Ne félj ám, csak nézz az égre fel
Ott láss Kedves szivárványcsodát
S szívj magadba egy mély lélegzetet!
Virágléptű táncod nyomában
Kivirít a rét, hív a madárdal...
 

 

Ha veszel, megtelik a kezed - Ha adsz, megtelik a szíved.

 

 

Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.
Napoleon Hill
 
Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok? A szokásaid.
 
Az élet túl rövid ahhoz, hogy egyszer csak felébredj és megbánd. Szeresd azokat, akik jók hozzád. Felejtsd el azokat, akik nem. Hidd, hogy minden valamilyen okból történik. Amikor új esély adódik, két kézzel kapj érte. Ha ez gyökeresen megváltoztatja az életed ne ellenkezz. Soha senki nem mondta, hogy könnyű az élet, csak azt, hogy érdemes élni.
 
A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
 
A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. A hiányát azonban már mindenki tapasztalja.
 
Vigyázz a szívre, hisz, abból, csak egy van. Csalóka látszat az, hogy megszokottan dobban, mikor vékony burkán, égő tűz-seb lobban. A szív védi önmagát, bátran, álcázottan, de valójában, egyetlen bántó szótól, szilánkokra robban.
 
Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.
 

 

Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem, az kifogást

 
Ó, az a nyugalom, az a kimondhatatlan nyugalom, hogy biztonságban érezzük magunkat a másik társaságában, hogy nem kell mérlegelnünk a gondolatokat, sem a szavakat, de kiönthetjük őket úgy, ahogy vannak, együtt a pelyvát és a magot, jól tudva, hogy megbízható kéz válogatja szét őket, megtartva, ami értékes, s gyengéd leheletével szétfújja a többit.
 

 

"Az ölelés és a kedvesség sohase megy kárba.
Ha nincsen hatással a befogadóra, legalább az adományozónak hasznára válik."
/ S. H. Simmons/

 
Egy nő, ill. egy férfi sem éri meg, hogy sírj miattuk, aki pedig  mégis megérdemli, az soha nem fog megríkatni.
Csak mert valaki nem úgy szeret, ahogy azt te elvárod, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szeret minden szeretetével

 

 

Az a legrosszabb, ha úgy hiányzik valaki, hogy mellette ülsz és tudod, hogy nem lehet a tied

 

Soha ne ráncold a szemöldököd, amikor szomorú vagy, mert sosem tudhatod, mikor szeret bele valaki a mosolyodba.
A világnak te csak valaki vagy, de valakinek te vagy az egész világ.

 

Ne pazarold az időd egy olyan férfire/nőre, aki nem akarja idejét rád fordítani.

 

Isten talán azt akarja, hogy találkozzunk néhány rossz emberrel, mielőtt találkozunk az igazival, úgyhogy amikor végül
     találkozunk az  illetővel, tudni fogjuk hogyan legyünk hálásak.

 
 

.

Mindig lesznek emberek, akik bántanak, úgyhogy amit tenned kell,  bízni és még óvatosabbnak lenni, hogy kiben bízol meg     legközelebb.

 

Igyekezz jobb ember lenni és tudd, hogy ki vagy, mielőtt megpróbálod, ismerj meg másokat, akik téged nem ismernek.
 
 
Ne erőltess semmit, mert a legjobb dolgok akkor történnek, amikor a legkevésbé számítasz rá.

 

 


 


 

 

Uram!

Tégy engem a Te békéd eszközévé,
Hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
Ahol sérelem, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést,
Ahol tévedés, oda igazságot,
Ahol kétség, oda hitet,
Ahol kétségbeesés, oda reményt,
Ahol sötétség, oda világosságot,
Ahol szomorúság, oda örömet.

Hogy ne vigaszt keressek,
Hanem vigasztaljak,
Hogy ne megértést keressek,
Hanem másokat értsek meg,
Hogy ne engem szeressenek,
Hanem szeretetet nyújtsak.

Mert amikor adunk, akkor kapunk,
mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot...

(Assisi Szent Ferenc)

 

 

Válaszd azt, hogy szeretni fogsz, gyűlölet helyett
Válaszd azt, hogy mosolyogni fogsz, morcosság helyett
Válaszd azt, hogy építesz rombolás helyett
Válaszd azt, hogy kitartasz feladás helyett
Válaszd azt, hogy dicsérsz pletykálkodás helyett
Válaszd azt, hogy gyógyítasz megsebzés helyett
Válaszd azt, hogy adsz elfogadás helyett
Válaszd azt, hogy cselekszel, késedelem helyett
Válaszd azt, hogy megbocsátasz átkozódás helyett
Válaszd azt, hogy imádkozol kétségbeesés helyett-
Edythe Draper

 
Az igaz barát az, aki megfogja a kezed és a szíved érinti meg

 

 

 

 

 

 

Láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal, és hogy sasszárnyakon hordoztalak, és magamhoz vontalak titeket. 2.Mózes 19:4.

Amint a fészkén felrebbenő sas fiai fölött lebeg, kiterjeszti szárnyait fölöttük, felveszi őket és tollain emeli őket. 5.Mózes 32:11.

 

 

„Jóval tölti be időskorodat, és megújul ifjúságod, mint a sasé” Zsoltár 103:5

 

 

„Őrizz, mint a szemed fényét, szárnyad árnyékába rejts el engem!” Zsoltár 17:8.

 

 

„Ó Istenem, milyen drága a Te kegyelmed! Szárnyad árnyékába menekülnek az ember fiai!” Zsoltár 36:8.

 

 

„Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és megnyugodnék!” Zsoltár 55:7.

 

 

Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. Zsoltár 57:2.

 

 

Hadd lakjam mindenkor sátradban, hadd meneküljek szárnyad oltalmába! Zsoltár 61:5.

 

 

Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok. Zsoltár 63:8

 

Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége. Nem kell félned a rémségektől éjjel, sem a suhanó nyíltól nappal Zsoltár 91:4-5.

 

 

Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,

még a legkiválóbbak is megbotlanak.

 De akik az Úrban bíznak, erejük

megújul, szárnyra kelnek, mint a

sasok, futnak, és nem lankadnak

meg, járnak, és nem fáradnak el.

Ésaiás 40:3-31.

 

 

És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak Napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt tulkok