Kérjük várj...
Cikkek archívuma
2013.11.30 14:53
"Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalva az igazságnak éljünk, és az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához."
(1Pét 2:24-25.)
Mi az, ami képes megváltoztatni valakit?
Egy...
2013.11.24 11:32
Volt egy család, ahol a kisfiú és a kislány együtt élt a szüleivel. És ekkor egy érthetetlenül buta rendeletet adott ki a király. Valahogy így hangzott.
„Közhírré tétetik, hogy a mai naptól, Abib hónap első napjától kezdve, ha egy zsidó családba kisfiú születik, azt haladéktalanul meg kell ölni....
2013.11.24 11:31
„És a király így felel majd nekik. Bizony, mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Máté 25:40)
Az egyik reklám azt mondja, hogy csak az első számít, a többi nem.
Ez azt az alapvető emberi vágyat tükrözi, hogy valami nagyot...
2013.11.24 11:30
„Ezután mindannyiukhoz szólva, ezt mondta. »Aki utánam akar jönni, annak meg kell tagadnia önmagát. Naponta föl kell vennie a keresztjét, és követnie kell engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt. De aki értem elveszíti az életét, az megmenti azt. Mert mit ér az, ha az...
2013.11.24 11:28
„A barátságos beszéd méz folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.” (Péld 16:24)
Szeretnék ma egy igaz történetet megosztani veled, amit én is úgy olvastam.
Egy napon a tanárnő azt kérte az osztálytól, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra; úgy, hogy a nevek mellett...
2013.11.24 11:27
13 ember
Éjszaka. Vihar a tengeren. Orkán.
12 küzd a hajón. A cél - valahogy megszabadulni.
EGY nem törődik a hullámokkal. Jár a vízen.
12 fél, reszket.
EGY megszólal. Miért féltek, hisz itt vagyok?
Egy máris indul felé.
11 lapul. Lélegzet-visszafojtott csend.
A vihar tombol.
Az EGY az...
2013.11.23 17:07
„Aki jóra törekszik, jóakaratot szerez, de eljön a rossz arra, aki azt hajhássza.” (Péld 11:27)
Ahogy ezt a verset olvastam ma reggel, két közmondás jutott eszembe.
„Jó tett helyébe jót várj!”
„Aki másnak vermet ás, maga esik bele!”
Valahol olvastam, hogy általában a kisgyermekek a...
2013.11.23 17:04
„Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik szabadításodra vágyódnak, hadd magasztaljanak mindig, hogy nagy az Úr!” (Zsolt 40:17)
Egy szép baptista ének jutott eszembe.
Öröm van a Mennyben, zengve száll szava; Elveszett fiú került haza. Hű Atyánk eléje mily sietve megy....
2013.11.23 17:02
„Ugye, tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat? Úgy fussatok, hogy győztesek legyetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzést, és minden tekintetben fegyelmezetten él. Azért teszi ezt, hogy megnyerje a...
2013.11.23 17:01
"A sok ember miatt azonban nem tudtak odamenni Jézushoz. Ezért felmásztak a tetőre, és onnan eresztették le az ágyat a tömegbe, Jézus elé."
(Luk 5:19)
Volt négy barát. Rengeteg közös élményük volt már. Szerettek másokon segíteni. Megtudták, hogy azon a napon Jézus az ő városukba érkezik....
Tételek: 1941 - 1950 ból 1956