Apostolokról

2014.03.03 12:01
Pált és Silást egy rideg, nyirkos földalatti börtönbe zárták. Más ember teljesen kétségbe esett volna, de nem így az apostolok. Ahelyett, hogy nyögtek, panaszkodtak volna, énekeltek. Olyan énekeket hallhattak a többi rabok és a börtönőrök is, amelyek Jézust, az Atyát és a Szentlelket dicsőítették....
2014.03.03 12:00
Korábban már szó volt Pál és Barnabás közös munkájáról. Munkálkodásuk kezdetén csatlakozott hozzájuk János Márk is. Így, hármasban végezték az Úr szolgálatát. Ám a missziómunka sok nehézséggel, lemondással és megpróbáltatással járt. János Márk kedvező körülmények között szívesen és jó eredménnyel...
2014.03.03 12:00
István vértanú halála után még hevesebb lett a keresztényüldözés Jeruzsálemben. Ezért sokan otthagyták ezt a várost, és távoli vidékre költöztek. Útközben csak a zsidóknak prédikálták az evangéliumot, a pogányokat kihagyták a...
2014.03.03 11:59
Lisztrában élt egy ember, aki születésétől fogva nem tudta használni lábait. Ez az ember is ott volt abban a tömegben, amelynek Pál prédikált. Nagy érdeklődéssel hallgatta az apostolt. Pál ránézett, s látta tekintetéből, hogy hisz abban, amit hallott. Ezért felszólította: Állj fel a lábaidra...
2014.03.03 11:59
Amikor Pál és Barnabás másképp ítélte meg Márk magatartását, és a vele való bánásmódot, a két munkás szétvált. Barnabás Márkot vette maga mellé, Pál munkatársa Silás lett.             Ezután Silás sok tapasztalatban osztozott Pál apostollal....
2014.03.03 11:58
Pál és Silás Filippiben töltött néhány napot.             Szombaton kimentek a városon kívül, ahol az imádkozás és az istentisztelet szokott lenni. Ott találták az asszonyokat, leültek és beszélgettek velük. Különös helye és módja volt ez az...
2014.03.03 11:57
Pál Athénbe, Görögország fővárosába érkezett. Szerette volna megosztani hitét az ott élő emberekkel. Ez a hely a pogányság központja volt. A város tele volt bálvánnyal. Pál szomorú volt emiatt. Igyekezett összeismerkedni az emberekkel, szerette volna elmondani nekik a Krisztusról szóló jó hírt....
2014.03.03 11:57
Pál apostol és társai imádkozni indultak. Nyomukba szegődött egy érdekes lány. Egy módos család szolgája volt, és jövendőt tudott mondani. Kíváncsi emberek özönlöttek hozzá, hogy megtudják a jövőt. Ezzel nagy jövedelmet szerzett gazdáinak, mivel a jövendölés pénzbe került. Mindenki ismerte őt a...
2014.03.03 11:56
Pál, missziós útjáról Jeruzsálembe indult. Közben meglátogatta a gyülekezeteket. Így jutott el Troásba, ahol hét napot töltött. Az utolsó napon összegyűlt a gyülekezet, hogy elbúcsúzzon Páltól. Az apostol szeretett volna, hogy mindent hittestvérei szívére helyezni, hogy megállhassanak az élet...
2014.03.03 11:56
Pál eljutott Efézusba, ahol egy tanítvány csoporttal találkozott, akik nem voltak bizonyságtevők. Pál felfedezte ezt, s imádkozott a Szentlélek áldásáért. Ezután két esztendőt töltöttek a gyülekezet építésével és szervezésével.            ...
1 | 2 | 3 | 4 >>